Az AUR parlamenti szavazást kér a költségvetés-kiigazításról

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) azt kéri a Cîţu-kormánytól, hogy ne sürgősségi rendelettel fogadja el a költségvetés-kiigazítást, hanem vigye a parlament elé az erről szóló tervezetet.

Ha az állami költségvetésről szavaznia kell a parlamentnek, ugyanez kellene hogy érvényes legyen a költségvetés-kiigazításra is - idézik az alakulat keddi közleményében George Simiont. A politikus hozzáteszi, a kormány régóta tudta, hogy szükség lesz a kiigazításra, és hónapok álltak a rendelkezésére az erről szóló törvénytervezet kidolgozására, amelyet aztán elküldhetett volna a parlamentnek jóváhagyásra.

A másik társelnök, Claudiu Târziu is úgy véli, hogy a kabinet halogatta a tervezet kidolgozását, és tudatosan időzítette a parlamenti szünet időszakára. Rámutatott, utólag ugyan a parlament elé kerül a kiigazításról szóló sürgősségi kormányrendelet, a törvényhozás azonban akkor már "kész tények elé lesz állítva", hiszen a rendelet hatályba lépése és a parlamenti szavazás közötti időszakban "a kormány annyi hitelt vehet fel a parlament megkerülésével, amennyit csak akar".

„Az államadósság és a költségvetési hiány túl fontos ahhoz, hogy a kormány parlamenti vita nélkül, kénye-kedve szerint növelje, főleg hogy az államadósság már meghaladta a GDP 50 százalékát, a költségvetés pedig 7 százalékos deficitre épül” – nyomatékosította Târziu.

(Nyitóképen George Simion és Claudiu Târziu, az AUR társelnökei. Fotó: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?