Ígérgeti, hogy kivonul, de valójában nyomul a Heineken Oroszországban

A holland nagyvállalat már tavaly márciusban megígérte, hogy kivonul Oroszországból, ehelyett azonban már a konkurencia termékeit is forgalmazza, írja a Világgazdaság.

Közel egy év után sem adta fel a Heineken, hogy végleg kivonul Oroszországból, igaz, ezt már tavaly március óta ígéri a sörvállalat. Az ügy pikantériája, hogy a cég helyi leányvállalatai nemrég lebuktak:  nemcsak a Heineken saját söreit, de mások termékeit is forgalmazzák, mint például az Amstelét, sőt, újakat is bevezettek az orosz piacon.Fotó: Agerpres

Ezt a Follow the Money című oknyomozó portál szellőztette meg, amire a Heineken is kénytelen volt közleményben reagálni. A Reuters hírügynökség idézte kommentárjukat, amelyben arról írtak, hogy továbbra is gőzerővel keresik a megoldást, hogy eladhassák oroszországi érdekeltségüket, még ha ez tetemes veszteséget okoz is számukra anyagilag.

A cég becslése szerint mintegy 300 millió eurónyi veszteséggel jár majd, hogy eladja orosz érdekeltségeit, amire szerinte még az idén sor kerül. „Közben a helyi kollégáink azon fáradoznak, hogy életben tartsák az üzleteiket, elkerüljék az államosítást, és biztosítsák, hogy a megélhetésük ne kerüljön veszélybe” – közölte a holland vállalat, hozzátéve: nem történt pénzmozgás az anyacég és az oroszországi leányvállalatok között a háború kitörése óta. 

Kapcsolódók

Kimaradt?