Egyre kevesebbet költünk szájápolásra

Egy átlagos romániai lakos két 75 milliliteres tubus fogkrémet sem használ el egy év alatt. Nem sok.

Romániában az emberek korábban sem vitték túlzásba a fogmosást, azonban az utóbbi három évben még jobban visszafogták magukat a szájápolás terén. 2019-ben még 2,61 millió liter fogkrémet használtunk, derül ki az Euromonitor piackutató cég adataiból, tavaly azonban már csak 2,48 millió liter volt a fogyasztás.Fotó: Pexels/George Becker

Az elmúlt három évben folyamatosan csökkent a fogyasztás: 2020-ban 0,7, 2021-ben 1,6, 2022-ben pedig 2,7 százalékkal. A fogkrémre kiadott pénz ugyanakkor több lett, azonban ez kizárólag a drágulás számlájára írható, illetve annak lehet a következménye, hogy drágább termékeket vásárolunk, mint korábban.

Az évi 2,5 millió liter körüli fogyasztás 19 millió lakosra vetítve 130 millilitert jelent fejenként. Ez jóval kisebb az Európai Unió átlagánál, azt jelenti, hogy egy átlagos romániai lakos két tubus fogkrémet sem használ el egy év alatt. A valóságban hatalmas eltérések vannak a szájápolási szokások és a fogkrém felhasználás tekintetében városi és a vidéki lakosság, illetve a magas- és az alacsony jövedelműek között.

Az országban immár egyetlen nagy fogkrémgyár sincs, a piacot pedig az importból származó nagy multinacionális márkák uralják. A messze legnépszerűbb márka a Colgate, mely a bevételek alapján tavaly a piac 37,2 százalékát tette ki. Utána a Sensodyne, a Parodontax, a Lacalut és a Blend-aMed következett 17,4, 12, 9,3, illetve 6,9 százalékos piaci részesedéssel.

Kapcsolódók

Kimaradt?