Az infláció mértékével nőnek az Aquaserv szolgáltatásának árai

Egy 2 millió eurós beruházás keretében iszapból kinyert biogázzal fog energiát termelni a marosvásárhelyi cég.

Jövő évtől emelkednek az ivóvízellátás és a csatornaszolgáltatás díjai Maros megyében - áll az Aquaserv vízszolgáltató vállalat által kiadott közleményben. A szolgáltató tájékoztatása szerint erre azért van szükség, mert 2020 eleje óta nem volt áremelés. Az árak növekedése jövő év első napjától lép érvénybe és alig észrevehető módosulás lesz.

„Köztudott, hogy az utóbbi időben jelentősen nőtt az infláció mértéke, több mint 7 százalékkal, elsősorban az energiaárak drasztikus növekedése miatt. A vízgazdálkodás, illetve ivóvízszolgáltatás és a szennyvíz elvezetése, környezetbarát kezelése jelentős villany- és földgázfogyasztást feltételez, ami egy ekkora vállalatnál rendkívül sokba kerül. Mindenekelőtt emiatt voltunk kénytelenek hozzányúlni a vízdíjakhoz, értelemszerűen az inflációhoz kell igazítsuk az árakat. A lakosságot érintő mindhárom szolgáltatási díj – vízgazdálkodás és elosztás, csatornahálózat működtetése, és az esővíz elvezetése – 7 százalék körüli mértékben emelkedik. Egészen pontosan, például az ivóvíz, ami eddig 3,76 lej volt, ezután 4,03 lejbe fog kerülni – vagyis a tulajdonképpeni különbözet mindössze 0,27 lej köbmétrenként. Másrészt az Aquaserv köztudottan az ország egyik jelentős regionális vízszolgáltatója, folyamatosan fejlesztési beruházásokat eszközöl, egyrészt a korszerű minőségi szolgáltatás biztosítása miatt, másrészt környezettudatosság okán. Ezek a beruházások amellett, hogy komoly pályázati támogatásokat használnak, önrészt is feltételeznek, illetve különböző finanszírozási megoldásokat igényelnek. Nyilván, ahhoz, hogy a vállalat teljesíteni tudja vállalását a minőséget és környezettudatosságot illetően, tőkeerős vállalkozó is kell legyen. Ezért a szolgáltatás díjának emelése voltaképpen ebből a két szempontból szükséges árkiigazítás. Az sem mellékes, hogy amennyiben árrangsorba állítjuk az országban működő, hasonló nagyságrendű 43 regionális operátort, akkor azonnal kitetszik, hogy 30-an megelőztek, vagyis a mi díjaink rendkívül mérsékeltek" - nyilatkozta a Maszolnak Sipos Levente vezérigazgató.

Az Aquaserv regionális szolgáltató, Maros megye és részben Hargita megye területét is lefedi. A cég átlagban évente 16 millió köbméter vizet szolgáltat és 17 millió köbméter szennyvizet tisztít meg, illetve hasznosít újra. Az Aquaserv ügyfeleinek száma 300 ezer körül van.

Villanyáramot iszapból

A vállalat egyik legfontosabb folyamatban levő beruházásának az értéke 2 millió euró. „Ennek a költségeit az úgynevezett Norvég-alapból nyert támogatással finanszírozzuk: a maroskeresztúri szennyvíztelepen egy elévült újrahasznosító rendszert cserélünk ki, nagyságrendileg négyszer hatékonyabbra. Az erjesztett iszapból biogázt nyerünk ki, amit hőtermelésben és villanyáram gerjesztésben újrahasznosítunk, olyan mértékben, hogy ezzel saját forrásokból meg tudjuk oldani a telep energiaszükségleteinek fedezését. Ez a fejlesztés is olyan költséghatékony működést eredményez, ami lehetővé teszi, hogy szinten tartsuk a vízdíjakat” - számolt be Sipos Levente.

A Nagy Infrastruktúra-fejlesztési Operatív Program (POIM) keretében további vidéki vízhálózatok kiépítése, fejlesztése, átvétele és működtetése van folyamatban, illetve tervezésben.

Az Aquaserv igyekszik emelni szolgáltatásainak a színvonalát, a napokban indították el a 24 órás ügyeleti meghibásodás-elhárító szolgálatot. Ez azt jelenti, hogy meghibásodás, avagy csőtörés esetén a készenléti csoport akár éjszaka is azonnal hozzálát a hibaelhárításhoz.

(Nyitókép: aquaserv.ro)

Kapcsolódók

Kimaradt?