banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kültelken is lehet ezentúl beruházni – kevesebb fejfájás és kiadás a gazdáknak

A mezőgazdasági szektorban tevékenykedők által régóta várt változtatásokat tartalmaz az a törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntő házként a képviselőház. Ezzel pedig egy, a gazdák számára rengeteg fejfájást, a fejlesztésben pedig fékezőerőt jelentő tényező változik meg. 

„Az eddigi előírások szerint mezőgazdasági beruházásokat, akár istállók vagy melegházak építését, csak és kizárólag belterületként számon tartott területen lehetett megvalósítani. Ez azt jelentette, hogy ha a gazda ilyen irányú fejlesztést hajtott végre, először el kellett érnie, hogy a külterületen található földjét belterületté nyilvánítsák. Ehhez területrendezési terv elkészítésére volt szükség, majd a helyi tanácsnak kellett szavaznia az ügyben” – mondta Magyar Lóránd Szatmár megyei parlamenti képviselő, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának az alelnöke.  

A mezőgazdasági szakember szerint a túlbürokratizált EU-s pályázati rendszert csak bonyolította a földterületek státusának megváltoztatásáról szóló procedúra, a pályázó pedig sok időt vesztett emiatt, esetenként akár a pályázás is meghiúsult a lassan zajló folyamatok miatt.Ezentúl például melegházat is könnyebben építhetnek a termesztők | Fotó: LaraHughes/Pixabay

„Ezzel a törvénykezdeményezéssel sikerült megkönnyíteni a Vidéki Beruházásokat Kifizető Ügynökség (AFIR) által kiírt európai uniós pályázatokhoz történő hozzáférést, hiszen ezentúl egyszerűsített eljárásban lehet kültelken is mezőgazdasági beruházásokat végezni” – fűzte hozzá Könczei Csaba, az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője, a mezőgazdasági bizottság tagja.

Kolcsár Károly, az RMDSZ parlamenti képviselője rámutatott: a most elfogadott tervezet segítségével a gazdák időt és pénzt takaríthatnak meg, hiszen a területrendezési tervhez szükséges iratcsomók összeállítása nagyjából 5 ezer euró körüli összeget emésztett fel, a terület átminősítéséről szóló teljes procedúra pedig akár fél évig is elhúzódhatott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?