Pazarlás a felsőfokon: a hazai termés 39 százalékával egyenlő mennyiségű zöldséget dobunk ki

A gyümölcs esetében kedvezőbb az arány, csak egyharmad.

Évente 3,4 millió tonna élelmiszer kerül a kukába Romániában, derül ki az Európai Bizottság legfrissebb adataiból. Ez azt jelenti, hogy a közepesen pazarló országok közé tartozunk. Ha a kidobott élelmiszert a lakosság számához arányítjuk, akkor azt látjuk, hogy Szlovákiában, Bulgáriában és Magyarországon kevesebbet herdálnak el.

Előbbiben, ahol a lakosság kevéssel haladja meg az 5 milliót mindössze 208 ezer tonna élelem végzi a szemétben, a 7 milliós déli szomszédnál 970 ezer, az anyaországban pedig 1,5 millió tonna. A tagországok többségében azonban még nagyobb pazarlás folyik, mint nálunk: a 38 milliós Lengyelországban 7,2 millió, a 47 milliós Spanyolországban pedig 13,1 millió tonna élelmiszert dobnak ki.

Idehaza a pazarlás 63 százalékáért a fogyasztók a felelősök, akik többet vásárolnak, mint amennyire szükségük van. 6,9 százalék a szállítás és a kiskereskedelemi forgalmazás során megy veszendőbe, mintegy 70 százalék pedig a feldolgozás folyamán.

Románia a lakossági pazarlás tekintetében is a középmezőnybe tartozik. Az Európai Unióban a két szélsőséget Görögország és Luxemburg jelenti. Előbbiben a háztartásokból kerül a szemétbe az elpocsékolt élelem 82,9 százaléka, utóbbiban ezen arány csak 56 százalék.

Idehaza a kidobott élelmiszer 24,9 százalékát zöldségfélék teszik ki, a krumpli kivételével. A burgonya részesedése 18,7, a gyümölcsöké 17,5, a gabonából készült termékeké pedig 17,3 százalék. A hús és a húskészítmények tekintetében viszonylag meggondoltabbak vagyunk, ezek az elherdált élelem mindössze 8,5 százalékát adják.

A szemétbe kerülő zöldség mennyisége, a krumplit is beleértve, éves szinten 1,48 millió tonna. Ez abszolút értékét tekintve is elképesztő mennyiség, de főleg akkor, ha az ország termeléséhez arányítjuk. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium legutóbbi adatai szerint Románia évi 3,8 millió tonna zöldségfélét termel. A kukába kerülő mennyiség a hazai termés 39 százalékával egyenértékű. A valóságban a veszendőbe menő zöldség jelentős része importból származik. Gyümölcsből évente 600 ezer tonna kerül a szemétdombra, ami hozzávetőleg harmada a romániai gazdaságok össztermésének.

(Nyitókép: Pexels)

Kapcsolódók

Kimaradt?