A jövő a szilágysági gazdáknak „szolgál”, csak meg kell ragadniuk a lehetőségeket

Az idei, hétvégén tartott Kémeri Hagyományőrző Napokon szervezték meg a Szilágy Megyei Vidéki Gazdálkodók szakmai találkozóját, amelyen előadást tartott Barabási Antal Szabolcs, a Román Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, Csutak Nagy László, az Országos Állategészségügyi Igazgatóság alelnöke, és Papp Zsolt, a szilágysomlyói Eaglecons pályázatíró iroda vezetője. A szakmai találkozó végén oklevelet adtak át a Magyarok Kenyere program aktív támogatóinak, a különböző településekről összesen 67 adományozó volt.

A Szilágy Megyei Magyar Gazdák Egyesületének közgyűlésén Szoboszlai Attila, az egyesület elnöke elmondta, bár a tevékenységük a koronavírus-világjárvány árnyékában elhalványult az elmúlt időszakban, arra törekedtek, hogy minél több információt eljuttassanak a gazdákhoz, részt vettek különböző bemutatkozásokon, de a legnagyobb sikert a Magyarok kenyere program által érték el, két árvaháznak segíthettek biztosítva számukra az egy éves kenyérszükségletet. Eredményes továbbá a Szilágysomlyón létrehozott tanácsadói iroda, ahol a pályázatírásban is segítenek, és helyet biztosítanak a falugazdászoknak, akik rendszeresen fogadóórákat tartanak. „Ezek mind apró sikerek, de továbbra is keressük és építjük a gazdákkal a kapcsolatot” – mondta Szoboszlai Attila.

Barabási Antal mezőgazdasági államtitkár a Szilágyságban oly régóta várt Pro Economica pályázatról elmondta, ennek sorsa jövő tavasszal dől el, és ha marad a jelenlegi magyarországi politikai felállás, jövő nyáron vagy legkésőbb ősszel, a két ország remélhetőleg meg tud egyezni, és elindul a pályázat, ami az egész országra kiterjed majd. Az államtitkár továbbá beszámolt az uniós pályázatokról, kiemelte, sikeres pályázatot jó pályázatíró céggel lehet elérni, és lehetőleg ne a gazda pályázzon, mert annak nem garantált a sikeres kimenetele.Fotók: Kulcsár Mária

A megnyert pályázatokat követően olyan kivitelező céget kell keresniük, amely nem hagyja cserben a gazdát – mondta az államtitkár, aki hozzátette, a legális kiskapukat mindig ki kell használniuk, és kooperatívában (társulásban) kell gondolkodniuk. Mivel a Szilágyságban sok gyümölcstermesztő van, megemlítette, hogy 4.2a pontnál pálinkafőzésre is lehet pályázni: tárolási edényekre, kapacitásnövelésre, főzdére, darálóegység, illetve hűtőegységre. A fiatal gazdászokról elmondta, jövőre remélhetőleg a 70 ezer eurós támogatást 100 ezerre emelik, de 10 százalékos önrész kell majd hozzá. Előadásában kiemelte: érdemes pályázni, itthon maradni és nagyot álmodni.

„A sertéspestis olyan az állattenyésztésben, mint az embereknél a Covid-járvány” – hangsúlyozta Csutak Nagy László alelnök. 2017-ben jelent meg Romániában, Szilágy megyében 2019-ben. Mindezidáig a Szilágyságban a járvány kikerülte a farmokat, mert a gazdák betartották a megfelelő óvintézkedéseket, viszont háztáji szinten egyre gyakoribb a jelenség. Az országban 35 nagy disznófarmon kellett az állatállományt felszámolni, és mivel a betegség nem válogat, megoldás csak akkor lesz a problémára, amikor kidolgozzák a vakcinát. Addig a legfontosabb az óvintézkedés, a betegség első jeleinél a gazda forduljon az állatorvoshoz, és együtt határozzák meg azokat a lépéseket, amelyeket be kell tartani, mert csak így kárpótolja az állam 100 százalékban a gazdákat.

Papp Zsolt, a szilágysomlyói Eaglecons pályázatíró iroda vezetője a pályázati lehetőségekről, az elkövetkezendő időszakban megjelenő kiírásokról, a jó pályázatról, a gyakori hibákról, buktatókról tartott előadást. Elmondta, továbbra is azért dolgoznak, hogy sikerre vigyék a hozzájuk érkező pályázatokat.

Sok hasznos információt hallhattak a gazdák

A jövő a mezőgazdaságban mutat több lehetőséget – fogalmazta meg Seres Dénes parlamenti képviselő hozzátéve, hogy ennek ellenére a megyében vannak olyan települések, ahol a földterület csak egynegyed részét művelik meg, de jó látni, hogy vannak vállalkozó gazdák. Ahhoz, hogy a gazdaságot gyarapítani tudják, sok információra van szükségük, de a jövő nekik szolgál, mert vannak lehetőségek, hazai és európai programok, és ezekkel élniük kell. A jövő szempontjából fontos lenne szövetkezniük és tárolóhelyiséget létrehozniuk, hogy a gazdák rendszeresen elláthassák a piacot, így a vásárlók bármikor hozzájuthatnának a hazai termékekhez.

A hozzászólásokban elhangzott: a megyében többnyire kisvállalkozók vannak, ezért több ilyen jellegű pályázatra lenne igény. „Az eddigi igénylések alapján Szilágy megye szintjén akár ezer kisvállalkozót érdekli a kicsi összeg, azt tartja elérhetőnek, kivitelezhetőnek, kilenc-tíz vállalkozó van, aki nagyban gondolkozik. Adjunk esélyt a kicsiknek, hogy megéljenek, adjunk lehetőséget a támogatásukra” – emelte ki Szoboszlai Attila.

Kapcsolódók

Kimaradt?