A suhogó selyem, divatos ruhák és művészvilág csillogásából kiszakadva paraszti életmódot választott magának: gyermekkori emlékeiben még intenzíven élt a mezítlábas létezés, az istálló szaga, a szénacsinálás, a kapálással járó jóleső fáradtság, az állatok közelsége, ezért is hagyta maga mögött a „hisztérikát”, és kapaszkodott egy ezzel ellentétes világba. Felnőtt és nem leereszkedett a paraszti gazdálkodáshoz, amelynek művelői nyugodtak, kiegyensúlyozottak, egységben élnek a természettel. A két világban kétfajta nő létezik, mindkét típus erős, számára mégis vonzóbb volt a falusi nő, aki „őserő” és együtt lélegzik a földdel, közben pedig ezernyi munkát végez a legérzékibbtől a legkeményebb fizikaiig – részletezte Csíky Csengele, aki amellett, hogy a Magyar Szülők Szövetségének elnöke, aktív gazdálkodói életmódot folytat. A falusi nők világnapja apropóján beszélgettünk.

A „te paraszt, falusi” minősítést szinte mindenki hallotta már különféle élethelyzetekben: a társadalom egy része úgy ítéli meg, hogy a falusi ember buta, a gazdálkodás megvetendő, az állattartás és földművelés ódivatú, ciki, büdös. A kommunizmus hozadéka, hogy a gazdálkodói életmód értékét vesztette: az államosítással és a kulák bélyeggel lemorzsolódott az ősi tudás. Mivel azóta sem kapta vissza a gazdálkodó a maga becsületét és tisztességét, keveseknek sikerül értékként tekinteni az állattartásra, földművelésre – osztotta meg velünk meggyőződését Csíky Csengele.

A falusi nők világnapján kíváncsiak voltunk, hogy él napjainkban egy falusi nő. Bár alanyunk élete idillikusnak tűnhet, tisztában vagyunk azzal, hogy sokan közülük kínlódnak, a munka-család-társadalmi elvárások rengetegében lavíroznak. A cikk a falusiakról szóló előítéletek enyhítése végett született. Az ENSZ közgyűlése hirdette ki azt a határozatot, amely kimondja: felismerve a vidéki nők nehéz helyzetét, ideértve a bennszülött, a mezőgazdaságban és vidékfejlesztésben tevékenykedő nőket is, célul tűzte ki a vidéki szegénység felszámolását. A falusi nők világnapja nemzetközi, a nem városban élő nők az összes földrészen nagy számban jelen vannak, életük nehéz, munkájuk végeláthatatlan: a fejlődő országokban részt vesznek a növénytermesztésben és az állatállomány ellátásában, az élelmiszer-, víz és egyéb szükségletek megszerzésében a családjuk számára. Ezen kívül munkát is vállalnak a megélhetésért, rájuk hárul a gyerekek, idősek és betegek ellátása, megélhetésük leginkább a természeti adottságoktól és erőforrásoktól, a mezőgazdaságtól függ, ezért nehezen kiszámítható. A vidéken élő nők a világ népességének negyedét teszik ki, termelő munkájukkal tevékenyen hozzájárulnak az éhínség és mélyszegénység csökkentéséhez.

Csíky Csengele tapasztalatai azt mutatják, paraszti életmódhoz nem leereszkedik az ember, hanem felnő a feladataihoz: a természettel, „földanyával” való együttélés, együtt lélegzés nyugodtságot teremt, és azzal egyidőben rengeteg teendőt szül, elhivatottságot ébreszt. „A gazdálkodó társadalomban meg kell látni az értéket, közben egy olyan tudást kell elsajátítani, ami az általános műveltségnél sokkal több, de az általános műveltség az alapja” – részletezte, hangsúlyozva, hogy pontosan azt a készséget adja vissza, amiről napjainkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, mert ma a tárgyi tudás az elsődleges, a paraszt azonban nem szakosodik.

Ért a néprajzhoz, a biológiához, az anatómiához, van általános állatorvosi tudása, népgyógyászatban tapasztalata, a modernkori gyógyászatból trükkjei, és a modern technológiát is kifogástalanul kezeli. Hiszen tudnia kell, hogy milyen földet mikor, hogyan, mivel szánthat, mit vethet bele, hogyan kell használnia a vetésforgót; ismernie kell a növényt, ránézésre kell megállapítania, hogy mire van szüksége, életének melyik fázisában tart; illetve praktikákat szükséges birtokolnia a kártevők megfékezésére, és tudást arról, hogy hogyan jusson a takarmányhoz, hol tárolja, az állatoknak mennyit és milyen részeit adja. „Meteorológus, akinek az ég színéből, a szél fúvásából kell esőt, fagyot jósolnia; botanikus, agrármérnök, cukrász, szakács, hentes egy személyben. Filozófus és lelkész, idomár és suttogó, ács és lakatos, kőműves és patkolókovács”. Emellett pontos céljai kell legyenek az állataival, válaszai a szaporodásukkal, a belőlük származó termékek előállításával, felhasználásával kapcsolatos kérdésekre.

A gazdálkodással járó munka azonban nem jelenti azt, hogy a művészetek, a kultúra és a civilizáció kiszorul az ember életéből. Ellenkezőleg: a kreatív alkotómunka kulcsfontosságú része a paraszti társadalomnak, de a művészi tevékenységekre máshogy és máskor van lehetőség, mint városban. Csíky Csengele például a hosszú téli estéken a népművészetben éli meg kreativitását, azt a kreativitást, ami színészi szakmáját is végigkísérte. Noha maga mögött hagyta a színpadot, nem érzi úgy, hogy lecserélte volna a csillogást az egyszerű életmódra: meggyőződése, hogy a prioritásai változtak csupán, első helyre került az életében a gazdaság, az állatok és a család, és minden mást ezek mögé sorakoztatott fel. „Máig élesen él bennem az a pillanat, amikor választanom kellett, hogy a kölykezni készülő kutyám mellett maradok, vagy elmegyek egy színházi bemutatóra. Szinte nem is gondolkodtam, a legtermészetesebb az volt számomra, hogy az állattal maradok, mert szüksége van rám” – idézte fel.

Úgy véli, „ez nem azt jelenti, hogy az ember a művészetnek és a kultúrának hátat fordít, csak azt, hogy egészen máshogyan, sokkal erőteljesebben válogatva és mérlegelve hódol szenvedélyeinek”, ez a fajta értékrendbeli különbség pedig általában jellemző a falusi nőkre. Az értékvesztő világunkban, amelyből kiveszőben van a tapintat, az etika, az erkölcs, és csak a jog uralkodik, a gazdálkodói életmód teremtheti újra a belső értékeket, amelyek egykor meghatározták a kultúránkat: az értékelvűség a célja ennek az életformának, amely magasszintű tudásra és mély érzelmekre épül – világosított fel beszélgetésünk folyamán.

Az élet, amelyben mindenki önzetlen, segítőkész

Megtudtuk, gazdaságuk fiatal, alig négyéves, és fokozatosan nő: majorságok színes társasága éldegél az udvarukon, kacsák, tyúkok, libák, pulykák. Mellettük kutyák: fontos a család számára a fajtamentés, ezért tudatosan és megfontoltan a magyar, veszélyeztetett fajtákat nevelik: magyarvizslák, magyarpulik és komondorok őrzik a gazdaságot, amelynek főszereplői a kárpáti borzderes tehenek, egy Hucul és egy Furioso – North Star kanca. Állataik – a majorságokat leszámítva, amelyek vegyesek – magyar nemzeti kincsek, és legtöbbjük igénytelen, strapabíró, szabadtartást kedvelő. Többségük nőivarú, mert családjuk célja a minőségi szaporítás, hitvallásuk ugyanis, hogy az állatból nem származhat csak fizikai haszna az embernek, szükség van az állat-ember közösség megteremtésére.

A közösség – legyen az állat-ember vagy ember-ember közti – kulcseleme a paraszti gazdálkodásnak. Csíky Csengele elmondása szerint egy gyönyörű világ, amely az ipari társadalmakban élők számára ismeretlen és elképzelhetetlen. A gazdák ugyanis segítik egymást, önzetlenek, ott állnak társaik mellett, ha szükség van rájuk. Nem harc ez, amelyben egyik vagy másik gazdaságnak felül kell kerekednie a többieken, hanem együttműködés, amelynek köszönhetően minden család menetelhet előre. Friss tapasztalatát is megosztotta velünk, amelyről egyébként Facebookon is beszámolt: a kisborjú, amely hajnalban megszületett, délutánra szőrén-szálán eltűnt tanyájukról. Mivel járni még nem tudott, vadak nem pusztítottak a környéken, egyértelmű volt számukra, hogy valaki ellopta a kis borzderest. Amint hírül adták, a szomszédok testületileg, és a falu népe is mindent felforgatott, hogy az újszülöttet előkerítse.

Egy-egy ember maradt otthon, hogy vigyázzon az állatokra, a többiek pedig hagyták a munkájukat és kötelességeiket, mert a társuk bajban volt – ennek köszönhetően később hazakerült az állat. Hasonlóan pozitív tapasztalat volt számára a legelőváltás is, amikor a két lovat nem tudta egyszerre vezetni vezetőszáron, és segítséget kért a szomszédjától: 15 perc alatt ott termett a segítség, nem volt kifogás vagy zúgolódás a kérés hallatán. „Ez az a rétege a társadalomnak, ahol az önzetlenség életfeltétel, nem tudsz a többiek nélkül előrejutni. Ezért létezett régebben a kaláka, ezért tudtak a falusi társadalmak közösségek lenni. A gazdálkodás ugyanis egymásrautaltságot jelent”.

A modern ember örökös hiányérzetének is ez az alapja: bár nem tudja megfogalmazni, hogy a közösség, az önzetlenség, a valahova tartozás nincs jelen az életében, érzi, hogy valami nincs rendjén, és gyakran emiatt kompenzál: extrém helyzetekbe kapaszkodik, kábítószerekkel, hajmeresztő sportokkal, egésznapos munkával próbálja kitölteni az űrt – magyarázta a gazdálkodó.

 Az élet, amelynek lassan látszik meg az eredménye, de a foganatja élő, hálás

A teremtő munka eredménye lassan látszik meg – a gazdálkodás pedig olyan munka, amely legalább 6 hónapnyi idő-, energia- és pénzbefektetést igényel ahhoz, hogy a foganatja látványos, megfogható legyen. „Amikor azonban eredményt mutat, az élő, organikus, legyen növény vagy állat”. Családjuk nem zárkózik el a modern technológiától, ám csak annyi munkát végeznek géppel, amit már emberileg nem bírnak: nem akarják helyettesíteni az embert, csak segíteni, erre jó példa az, hogy a gabonájukat őrölik, de nem „hétnyelven beszélő robottal”, hanem egy egyszerű, kis géppel. Gazdaságukban minden az állatok köré szerveződik: először az állat eszik és iszik, ő kerül előbb biztonságba, az emberek igényeivel csak a munka befejeztével foglalkoznak.

Gyermekeik teljes mértékben kiveszik részüket a munkából – de nem azért, mert kényszer lenne a gazdálkodás. Mivel úgy indultak el a paraszti életmód útján, hogy a döntésbe és tanácskozásba gyermekeiket is bevonták: együtt döntöttek a tartani kívánt fajtákról, közösen választották ki az állatokat. Ez lehet a magyarázat arra, hogy az otthon lévő csemetéknek sosem kell könyörögni, reggelente felkelnek, rohannak ellátni az állatokat, este szintén elvégzik teendőiket. Közben pedig boldogok, kiegyensúlyozottak, mert naponta kapnak visszaigazolást, ami újabb motivációt szül. Az állatok kiegyensúlyozottsága, nyugodtsága és boldogsága kihat a gyermekek lelkiségére, ők is kiegyensúlyozottakká válnak, és a sikerélmény, ami lehet egy ló- vagy kutyadörgölőzés, egy bocinyalás, gondoskodásra és szeretetre ösztökéli őket.

Ahhoz, hogy egy többgyermekes család minden tagja hasonlóképpen gondolkodjon, szükséges, hogy a „falusi nő”, aki a gazdaság élén áll, példát mutasson: hiszen a földközeli életmód az antropológiai nőt és férfit érzékletesen elkülöníti egymástól, sokkal kevesebb az átfedés, mint az ipari közegben. A nő, mindamellett, hogy fizikai és logisztikai munkát végez a gazdaságban, biztonságot is ad: „megteremti a háztűz melegét, tartja a frontot, ha a férfi távol van”.