A két szomszédtelepülés, Kárásztelek és Kémer határában, nem messze a főúttól, terül el a tavasszal bódító illatú fehér virágjáról ismert, öt hektáron elterülő bodzaültetvény, amely ilyenkor, nyár végén, ősz elején apró fekete bogyókat terem. Az országban talán mindössze még három helyen van ilyen nagy bodzaültetvény, a szilágysági nyolc év után, idén váltotta be a hozzá fűzött reményt.

A kárászteleki Szabó Imre és felesége, Melinda, a magyarországi testvértelepülésen, Kálozon (Fejér megye) látott először bodzaültetvényt egy helybéli családnál, akik munkájuk mellett húsz áras területen termesztették a bogyós növényt, és amint az ismerősök mondták: jövedelmező, kevés odafigyelést igényel, és keresett. Ez volt 2013–2014-ben – mesélte Szabó Imre vállalkozó.

A fiatalok gazdálkodni akartak, ezért a 112-es pályázat révén gyümölcsöst készültek telepíteni, szilva- és barackfával, de a bodzaültetvény annyira gazdaságosnak ígérkezett, hogy végül a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA) ennek létrehozására nyújtották be pályázatukat.

„Az ügyintézés során számtalan akadályba ütköztünk, mert a hivatalban addig még senki nem hallott bodzásról. Fogalmuk sem volt, hova sorolják, milyen kategóriába, mert ez nem fa, nem is gyümölcs, így a cserjék közé került, és a pozitív elbírálás után megvásároltuk a töveket, bekerítettük a területet, és vásároltunk néhány fontosabb eszközt” – mondta Szabó Melinda.

Magyarországról szerezték be az első töveket

Ősszel három hektár megvásárolt és bérelt területen elkezdték a Szekszárdról beszerzett 1800 tő ültetését. Több mint tízen fogtak hozzá a nagy reményeket ígérő bodzás kialakításához, vízszintesen és függőlegesen is kialakították a sorokat, megjelölték a tövek helyét, traktor után szerelhető eszközzel gödröt fúrtak, abba helyezték a bodzaágat, és várták a tavaszt, az első hajtásokat.

Pár nappal az első levelek megjelenése után kókadni is kezdtek. Érthetetlenül álltak a jelenség előtt, amíg kihúztak egy tövet. Azt látták, hogy annak vége rothadásnak indult, mert a talaj annyira kötött a területen, hogy a fúrás során a lyuk olyan lett, mint egy agyagedény, amely megtartotta az őszi esőt és a téli csapadékot.

„Mintha egy vízzel telt vázába helyeztük volna a töveket, olyan volt. Nem levegőzött, ezért rothadni kezdett. Így az ősszel elvetett 1800 darabból 300-400-zal maradtunk az első évben. Saját kárunkból tanulva abban az évben már ásóval ástuk ki a gödröt, abba helyeztük a töveket, megtapostuk, és megmaradt az ültetvény 90 százaléka. Ez volt második évben” – mesélte a vállalkozó.

Amikor elkezdtek bodzatermesztéssel foglalkozni, Romániában nem volt felvásárló, csak Magyarországon. Akkor jó árat fizettek kilójáért, mint mondták, azt hitték, megfogták az Isten lábát. Harmadik évben, amikor a bodza teremni kezdett, egy fán 10-15 fürt is megjelent, már kevesebbet adtak. Még akkor is úgy vélték: valami plusz csak marad, viszont a rá következő évben, amikor már bőséges termés volt, csekély összeget ért a bogyó.

„Volt öt nagyon nehéz évünk, a bodzáért egyre kevesebbet adtak. Azt éreztem, kimegy a talaj a lábam alól. Azon gondolkodtunk, hogy kivágjuk az ültetvényt, de nagyon sajnáltuk. A fiatal cserjék gyönyörűek voltak, bőséges termést adtak, olyan lett volna, mintha elzavarnánk egy fiatal lányt, csak azért, mert nem hoz hasznot. Nagyon sajnáltuk, és mindig azt mondtam, várjunk még… hátha-hátha…, bár sokszor legszívesebben láncfűrésszel kivágtam volna az egészet, mert csak vitte a pénzt. A földet meg kellett művelnünk, permeteznünk, metszenünk a cserjét, sokszor keservesen jöttünk ki a területre, mert azok az évek nagyon veszteségesek voltak. Ez így ment tavalyig. Akkor már aránylag jó árat kaptam kilójáért” – mesélte Szabó Imre.

Az árrobbanás részben annak köszönhető, hogy Magyarországon kezdték kivágni a bodzafákat látván, hogy nem jövedelmező, másrészt a járvány kedvezett a megmaradt termesztőknek, mert a bodzabogyó-kivonat hatékonynak bizonyult számos influenzavírus-törzzsel szemben, antioxidánsokban, flavonoid típusú vegyületekben rendkívül gazdag, továbbá káliumot, C-vitamint, A-vitamint és E-vitamint is tartalmaz, ezért a gyógyszeripar felvásárolja a bogyókat, de az élelmiszeriparban is felhasználják színezőanyagnak vagy szörpöt készítenek belőle.

A hiány miatt az árak megnőttek, idén már hét lejt fizetnek kilójáért, és már nem szállítják Magyarországra, mert egy zilahi felvásárló a szüret napján ládákat hoz, abba szedik a fürtös bogyókat és még aznap elszállítják. A vállalkozó elmondta, a felvásárló lefagyasztja a bogyókat, dobozolja és Franciaországba, Svédországba viszi.

Bár úgy tűnik, hogy nincs vele munka, mégis van

A három hektárról öt hektárra növelt ültetvényen ősszel megszántják a sorokat, tavasszal felkapálják a töveket. A lejtős terület miatt az alsó rész többnyire nedves, ezért van olyan hely, ahol már ötször kellett új tövet ültetniük. A növény inkább a napos, száraz helyet kedveli. Minden évben metszeni kell, a termőhajtásokat levágják, az újak közül a négy legszebb ágat meghagyják, azokon lesz majd termés a következő évben. Nagyon sok munkát igényel. Majdnem egy hónapig tart október elején a fák metszése, az ágakat a sorok közzé teszik, ágaprítóval ledarálják, majd megszántják a töveket. A munkában Ákos fiúk is besegít, aki Kolozsváron agrármérnöki szakon tanul, így lesz, akinek továbbvinnie a gazdaságot. 

Tavasszal a tövekről a sarjúhajtásokat késsel vagy kapával levágják, mert elvenné a fától a tápot. Évente legalább ötször-hatszor permetezik, mert kedveli a levéltetű, amely májustól júniusig szívesen élősködne a bokrokon. De szereti az atka is, és a levélrozsdásodás is gyakori, ha nem kezelik a növényt.

„Az elején azt mondták, hogy gondozásmentes, de nem az, meg kell adni a módját, hogy teremjen. Inkább a szárazságot bírja, viszont szárazságban jó volna az öntözőrendszer. Csepegtetőrendszert akarok bevezetni, csak fúrni kell a dombtetőre egy gazdag vízadó kutat, mert öt hektár locsolásához nagyon sok víz kell, naponta körülbelül 100 ezer liter. A bodza negyedik év után kezd jól teremni, most vagyunk a nyolcadik évben, azt is mondhatni, a csúcson, de a magyarországi átlaghoz még van mit fejlődni. A bodzafa 15-16 évig terem, azt követően újra kell telepíteni. Szüretkor van leginkább szükség munkaerőre, mert kézzel kell szedni, és lehetőleg egy-két nap alatt, hogy el lehessen szállítani” – mondta Szabó Imre.

Az idei szüret néhány napja volt, napsütéses időben tizennyolc helybéli szedte az érett fürtöket, a félig érettek még egy-két hétig a fán maradnak. A tizenévestől a 82 éves Mariska néniig mindenki besegített. Azt mondták, sokkal könnyebb, mint szőlőt szedni, mert a szem nem esik le a földre, nem kell hajolni sem ágaskodni. Fiúk, Ákos, aznap munkával ünnepelte a születésnapját. Édesanyja, Melinda, elégedett volt az idei terméssel, bár mint mondta, előző évben életerősebb volt a fa, tele volt nedvességgel, nagyobbak voltak a szemek, mert többet esett. Az idén hiányzott a csapadék, nem tudtak a bogyók megnőni. Eddig nem mertek álmodozni öntözőberendezésről, most hogy ilyen jó évük lett, már reménykednek, hogy fejleszteni tudnak.

A vállalkozó elmondta, a virágot is le lehetne szedni, de nem kifizetődő. Tavasszal eladhatta volna, de egy kilogrammhoz 100 virág kell, most 100 virágból 5-6 kilogrammot szüretel. A bodzaültetvény híre olyannyira elterjedt, hogy a megye más településeiről, Zsibóról és Varsolcról is érkeznek érdeklődők, hogy lássák, hogyan működik.

„Csinálni kell, és türelemmel kivárni. Sokat kellett befektetnünk, gépeket, oldalazót, darálót, aprítót, gyomirtózót vásároltunk. Mindegyik tő mellé karót kellett tennünk, odakötöznünk, hogy egyenes maradjon a törzse. Nagyon sok fizikai munkát igényelt és igényel. Nem volt, aki megtanítson erre, de utánaolvastam, és tapasztalatot szerezve fejlődtünk, néha a saját kárunkon. Amikor nem volt értéke, készítettem lekvárt, szörpöt, pálinkát főztünk kuriózumként, de még mindig így a legjobb, ha eljönnek, és itt helyben felvásárolják. Nehéz volt az elmúlt időszak, de ha a következő évek is olyanok lesznek, mint az idei, akkor már megérte” – mondta Szabó Melinda.