Mezőgazdasági támogatások: 30 millió eurót kapnak a fóliasátras és üvegházas termelők

Erdélyben nagyon kevesen vannak az ilyen módszerrel dolgozó termelők.

Regáti megyék viszik el a fóliasátras és üvegházas zöldségtermelésre kifizetett támogatások legnagyobb részét. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium adatai szerint 30,7 millió euró az erre a célra elkülönített összeg, míg a haszonélvezők száma kevéssel 14 ezer fölött van.

A legtöbben Olt megyéből pályáztak, 4 514 termelő, vagyis a haszonélvezők közel egyharmada. Ennek a megyének több mint 9 millió euró jut. A szubvencióra jogosultak 20,5 százalékát Galac megye adja, míg Dolj 9,7, Giurgiu 6,6, Buzău pedig 4,3 százalékot.

Ebből az öt megyéből kerül ki tehát a haszonélvezők 75,8 százaléka, akikhez a keretösszeg 70,3 százaléka kerül. Erdélyben minimális a fóliasátorral vagy üvegházzal dolgozó gazdák száma, s ugyanez érvényes a fokhagyma termesztésre is. Ez utóbbira hektáronként 3 ezer euró támogatást ad az állam.

A fokhagyma után járó szubvenciót 1 000-nél több termelő igényelte, a többség Buzău, Olt, Teleorman, Botoșani és Giurgiu megyékből. A szaktárca adatai szerint ennek az öt megyének jut a program költségvetésének kb. 59 százaléka, 1,82 millió euró.

Szubvenció jár a paradicsom és az uborka ipari feldolgozás céljára történő termeléséért is. Előbbit 135 termelő igényelte, akik között 1,35 millió eurót osztanak szét. A legtöbb igénylés, 41, Galac megyéből érkezett. Az ipari felhasználásra folytatott uborkatermesztés nagyon nem népszerű, csupán négy termelő foglalkozik vele. Ezek Ialomița és Dolj megyékben tevékenykednek, összesen 15,6 hektárt művelnek meg.

(Nyitókép: Pixabay/Manfred Richter)

Kapcsolódók

Kimaradt?