Új kihívások a szilágysági Kusalyban: bőven akad tennivalója az új magyar polgármesternek

Zilahtól mindössze 20 kilométerre, a Zilah–Szatmárnémeti főútvonaltól 8 kilométeres távolságra fekszik Kusaly település, ahol Szilágy megye egyik legrégebbi, az 1500-as években épült temploma található. Kusalyhoz Kirva és a színtiszta magyar település, Szilágyerked tartozik.

Bár a közel 1150 főt számláló község 55 százaléka magyar anyanyelvű, a rendszerváltást követően ezidáig nem tudtak magyar vezetőt választani, sőt az idősek nem is emlékeznek olyan időszakra, amikor lett volna – mesélték a helybéliek. Épp ezért a választások előtt szkeptikusan álltak a lehetőség előtt, amikor azt hallották, ha elmennek szavazni, sikerülni fog. És sikerült. Debreczeni Dezső, az RMDSZ jelöltje lett a község új polgármestere, és a két alpolgármesteri, illetve három tanácsosi mandátummal rendelkező Boda Pált megválasztották alpolgármesternek.

Debreczeni Dezső kinevezését követően kiemelte, a község fejlesztéséért fog dolgozni. Elmondta, a jövőre nézve a szennyvízhálózat kiépítését kell megoldaniuk, mert a községben ez a legnagyobb hiányosság, erre van a leginkább igény.Szilágy megye legrégebbi temploma | Fotók: Kulcsár Mária

„Vannak olyan megvalósítások, amelyek nem működnek jól, mert nem volt megfelelő a kivitelezés vagy nem tartották karban, ezért ezeket rendbe kell hoznunk, helyreállítanunk. Ahol nincs kultúrotthon, például Szilágyerkeden, ott építeni kell, és folytatnunk a mezei utak lekövezését, aszfaltozását, főleg Szilágyerkeden és Kusalyon, mert ezeket a települések elhanyagolták” – hangsúlyozta Debreczeni Dezső, aki úgy véli, jó úton haladnak, vannak már felmutatható eredmények és újabb tervek kivitelezésén dolgoznak.

Utakat aszfaltoznak

A községben összesen 24 kilométer útszakaszt – mezőgazdasági és összekötő utakat –leaszfaltoznak a jövő év végéig, ennek egy része, több mint 50 százaléka már elkészült. Kusalyhoz közel helyezkedik el a Szilágysámson községhez tartozó Mocsolya település, az ide vezető földutat is kiépítenék és leaszfaltoznák, hogy az járható legyen, és könnyebben lehessen egyik településről a másikra utazni. Kusalyból átvezet egy mellékút Kirvára, Kirváról van átkötő út a szilágyszegi határig, Menyőig, ugyancsak Kirváról van három bekötőút Diósad fele, ezeken dolgoztak és dolgoznak, mert a községükhöz tartozó részt korszerűsíteni, járhatóvá akarják tenni.

„A mi részünket megoldjuk, a pályázat útján nyert 160 milliárd lejből felújítjuk a községhez tartozó 24 kilométeres szakaszt. Tavaly tavasszal kezdték el a munkálatokat, remélhetőleg jövő év végéig aszfaltozott úton járhatunk. Jó ütemben haladnak a kivitelezéssel, hat útszakaszt már kiépítettünk, a többi is meglesz a következő időszakban” – mondta a polgármester.

Aszfaltozzák a mezőgazdasági összekötő utakat

Jelenleg a Szilágysámson fele vezető útszakaszon dolgoznak, lekövezték, ami a polgármester szerint nagy előrelépés, mert ezidáig ez a rész járhatatlan földút volt, még mezőgazdasági gépekkel sem lehetett rajta közlekedni. Folyamatban van továbbá a Kusaly irányából Kirvára vezető út kiépítése is, de ezt a szakaszt az építőanyagok szállítása miatt későbbre hagyja a kivitelező.

Ravatalozó épül mindegyik településen

Három település, mindháromban ravatalozó épül. A szilágyerkedi uniós forrásból, a másik kettő önerőből. Tavaly ősz elején a GAL Tövishát Egyesület támogatásával és uniós pályázati forrásból kezdték el felépíteni az erkedi ravatalozót.

Ravatalozó a műemléktemplom szomszédságában

A református egyház átadott az önkormányzatnak 10 ár földterületet, arra épül a halottasház, a baptista és a református temető közvetlen közelében. Debreczeni Dezső polgármester elmondta, a kusalyi felépítése nehezen indult, mert egy A kategóriás műemléktemplom és egy B kategóriás harangláb mellett kapott helyet, ezért annak engedélyeztetése bonyolult folyamat volt.

Új ingatlanba költözik a polgármesteri hivatal

Nem rég az önkormányzat megvásárolt egy új épületet, ide költöznek át év végéig, mert a jelenlegi hivatal, ami egykoron a mezőgazdasági termelőszövetkezet egyik ingatlanja volt, oly elhanyagolt állapotban van, hogy ésszerűbb volt újat vásárolni, mint a régit felújítani.Debreczeni Dezső az új polgármesteri hivatalba is beinvitált minket

A napokban végzik az épület belső részeinek felosztását, az irodahelyiségek kialakítását, hogy mihamarabb átköltözhessenek. Tanácsosi határozattal a jelenlegi hivatalt orvosi rendelővé alakítják, mert a községben nincs sem gyógyszertár sem egészségügyi intézmény, a lakosok zilahi családorvosokhoz járnak kivizsgálásra, kezelésre, és abban reménykednek, ha lesz orvosi rendelő, akkor előbb-utóbb orvos is érkezik hozzájuk.

Felújítanák a tömbházat, kultúrházat építenének

A községközpontban lévő négy lakásból álló tömbház kedvezőtlen állapotban van, a falak nedvesek, ezért felújítanák, szigetelnék új arculatot adva az ingatlannak, amely szükség esetén szolgálati lakásként szolgálna – mondta a polgármester.

Szilágyerkeden nincs kultúrotthon, ezért környezetvédelmi programon keresztül egy régi raktárépületet művelődési házzá alakítanának át. A pályázatot már benyújtották az Országos Beruházási Vállalathoz (CNI), de még nem kaptak választ. A másik két település művelődési házát két-három éve újították fel a helybéli lakosok örömére, lehetőséget biztosítva különböző rendezvények megtartására.

A legfontosabb a szennyvízhálózat kiépítése és a földgáz bevezetése

A községben szinte minden házhoz bevezették az ivóvizet, a szennyvíz elvezetése viszont gondot jelent, egy zilahi cég rendszeresen kijár, elviszi és kiüríti a felesleges vizet. 2015-ben elkészítették az előtanulmányt a szennyvízhálózat kiépítésére, nem rég aktualizálták, hogy pályázhassanak, mert legfőképp erre van igény.

Öt község, Szilágyszeg, Debren, Hadad, Bogdánd és Kusaly fogott össze és elkészítették a földgáz bevezetéséhez szükséges előtanulmányt, ugyanis a szennyvízhálózat mellett a másik fő prioritás a gázbevezetés lenne.

Az oktatás

Kusalyban két éve újították fel az általános iskolát, ahova csak román gyermekek járnak, mert a magyar iskolások Szilágyerkedre ingáznak. Az erkedi iskolát 2008 körül korszerűsítették, és bár igény lenne ennek bővítésére, még nem találtak módot a kivitelezésre. Kirván van iskola és óvoda, meséli a polgármester, de gyermekhiány miatt nem működik az intézmény.

Játszótér épült a kicsiknek

A jövőben a környezetvédelmi alap révén a közvilágítást akarják korszerűsíteni, a felújított parkokat karbantartani, valamint befejeznék a mezőgazdasági útra vezető Kusaly falu végén lévő nagy híd építését, hogy a mezőgazdasági gépek ne járjanak a megyei úton, hanem a mellékúton.

A polgármester elmondta, nyolc évig volt tanácsos, és mindig arra törekedett, hogy a községben élő lakosok jóléte, életminősége javuljon, fejlődjön a település, ezért sokat pályáztak az utóbbi években. Most, hogy elnyerte a lakosok bizalmát, folytatni akarja az elkezdett munkálatokat, új projekteket pályáznak meg, hogy tovább szépüljön, fejlődjön a község, megőrizve és gazdagítva a települések értékét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?