Kérdőjelek a rekordnagyságú termés körül: légből kapottnak tartják a gazdák a minisztérium adatait

A termelők szerint az idei gabonatermés átlagosnak mondható.

Augusztus közepén a Mezőgazdasági ás Vidékfejlesztési Minisztérium bejelentette, hogy az idei búzatermés, megdöntve minden korábbi rekordot, 11,33 millió tonna. A szaktárca azt is közölte, hogy a többi gabonaféléből is rekordmennyiségeket takarítanak be.

A mezőgazdasági vállalkozók szerint a minisztérium adatai erősen eltúlzottak. „Egyelőre teljes a köd, mivel a mezőgazdasági minisztériumnak nincs egy pontra tett rendszere, melyen keresztül begyűjtené az adatokat a piacról és prognózisokat állítana fel. (…) A mezőgazdaságot illetően megbízható információkkal csak az Országos Statisztikai Intézet (INS) rendelkezik, amelynek évente kétszer jelentünk, ősszel-télen és tavasszal. A mezőgazdasági minisztérium a mezőgazdasági igazgatóságoktól származó információkkal dolgozik, melyek felhívnak egy-két gazdát, megkérdezik őket, milyen a termés, lesz egy elképzelésük, amit aztán továbbítanak. A minisztériumban ezeket fel- vagy lekerekítik, attól függően, hogy épp milyen prognózist akarnak, s közlik a piaccal” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilappal Ștefan Gheorghiță, a Triagroexim mezőgazdasági vállalat vezérigazgatója. Elmondása szerint az idei termés jó volt, de semmiképp sem kiemelkedő.

„Az EU legutóbbi jelentése 1 millió tonna eltérést mutatott búzából a romániai prognózishoz képest, ami 10-12 százalékos különbség, ennyi pedig nem megengedhető. Azt hiszem, hogy az idei búzatermés 10 millió tonna alatt lesz” - mondja Ștefan Gheorghiță.

Ezt a véleményt más gazdálkodók is osztják. „A mi farmunkon átlagos volt a termés, nem látom a rendkívüli körülményeket, amelyek 11 millió tonna felé emelték volna országos szinten. Egyetlen terménnyel sem döntöttünk rekordot” – állítja Gheorghiță Corbu, az 1 000 hektáron gazdálkodó Legam Agro tulajdonosa.

„Ha a tavalyi évvel hasonlítjuk össze az ideit, akkor fantasztikus a termés, azonban ha az elmúlt öt év átlagával, akkor csak kevéssel vagyunk fölötte. Azt mondom, hogy az átlag közelében voltunk idén” – véli Cristian Andrici, az Expert Agro Bucovina ügyvezetője.

2020-ban a teljes gabonatermés mindössze 19 millió tonna volt, 40 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, aminek a déli országrészt sújtó rendkívüli szárazság volt az oka.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?