Gabonaexport: a búza, az árpa és a kukorica terén is Románia az EU éllovasa

Négy hónap sem telt még el a mezőgazdasági évből, de a kivitel már meghaladja a tavalyit.

Még csak 16 hét telt el az aktuális mezőgazdasági évből, de az ország gabonaexportja máris meghaladja a 2020/2021-es szintet. Az Európai Bizottság adatai szerint Románia 3,17 millió tonna búzát exportált július eleje óta, amivel toronymagasan vezet az EU-ban. A második legnagyobb exportőr Németország, 1 millió, a harmadik pedig Franciaország 718 ezer tonnával.

Tonnánkénti 200 dolláros árral számolva az eddigi kivitel értéke meghaladja a 600 millió eurót. Csak az elmúlt héten 56 ezer tonna indult útnak a megrendelők felé a Fekete-tengeri kikötőkből.

Mostanáig az Európai Unió 8,6 millió tonnát exportált az idei termésből, 2,3 millió tonnával többet, mint tavaly. Egy átlagos évben a tagállamok teljes exportja meghaladja a 30 millió tonnát. Az EU fő piacai Algéria, Egyiptom és Dél-Korea.

Árpából is Románia értékesítette idén a legnagyobb mennyiséget, 1,3 millió tonnát. Ez meghaladja a teljes tavalyi kivitelt, mely mindössze 1,1 millió tonnát tett ki. Az Európai Unió a 2021-es árpatermésből 2,7 millió tonnát adott el külföldre.

Az EU-n kívülre exportált kukorica mennyisége jelenleg 627 400 tonna. Ezzel szintén uniós éllovas Románia, ez a mennyiség az EU kivitelének 66 százalékát teszi ki. A második legnagyobb exportőr egyelőre Bulgária, 172 ezer tonnával.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?