Óriásit zuhant a mezőgazdasági termelés

Gabonából 40 százalékkal kevesebb termett, mint tavaly, az ágazat bevételei 15-21 százalékkal zsugorodtak.

Mintha a gazdasági válság nem volna elég, idén a mezőgazdaság teljesítménye is messze elmarad a tavalyitól. Az Országos Előrejelzési Bizottság 21 százalékra, a KeysFin gazdasági elemző és tanácsadó cég pedig 15 százalékra becsüli a mezőgazdaság teljesítményének visszaesését.

A KeysFin adatai szerint az ágazatban tevékenykedő cégek tavalyi árbevétele 45,7 milliárd lej volt, 2020-ban azonban csak 39 milliárd lej lesz. Az Országos Előrejelző Bizottság ellenben úgy tudja, hogy 2019-ben 43 milliárd lej volt a mezőgazdaság teljes forgalma, ami a GDP 4,1 százalékát tette ki.

Az idei gyenge teljesítmény a tavaszi rendkívüli szárazságnak tudható be, mely egyes vidékeken a nyár elejére is áthúzódott, valamint az öntözőrendszerek hiányának. A gazdálkodók a gabonatermés 30-50 százalékos csökkenéséről számoltak be, míg az Európai Bizottság 40 százalékos visszaesést prognosztizált.

A legrosszabb eredményeket a búza produkálta, melyből a tavalyi mennyiségnek alig valamivel több, mint a felét takarították be, 10 millió tonna helyett 5,4 millió tonnát. A többi gabonaféle esetében az ez évi termés mennyisége kisebb mértékben maradt el a tavalyitól. 2019-ben 29,5 millió tonna gabona termett az országban.

Megtörténhet, hogy a gyenge termés miatt idén már nem Románia az Európai Unió legnagyobb kukoricatermesztője. Tavaly a bevetett terület nagysága és a termés mennyisége alapján is az első helyen álltunk az unióban, utóbbi 16,9 millió tonna volt. Az EU első számú napraforgó termesztője szintén Románia volt 2019-ben, 3,5 millió tonnával. Búzatermesztésben az 5. helyen álltunk, egy helyet veszítve 2018-hoz képest.

A szakminisztérium adatai szerint közel 35 ezer gazdálkodónak származott kára az idei szárazságból, ami 1,16 millió hektáron tette tönkre a termést részben vagy teljesen. A termelőket a kormány részben kártalanítja, egyesek már meg is kapták a támogatást.

Erdélyben Temesben és Szatmárban van a mezőgazdaság súlypontja, előbbi megyében 2,3, utóbbiban 2 milliárd lejt termelt meg az ágazat tavaly.

Kapcsolódók

Kimaradt?