Vágóhidat épít egy udvarhelyszéki szövetkezet

A Szilos Mezőgazdasági Szövetkezet uniós pénzből valósítja meg a beruházást.

Kiskapacitású vágóhidat és húsfeldolgozót épít a Szilos Mezőgazdasági Szövetkezet. A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) adatai szerint a székelypálfalvi társulás 1,04 millió lejes uniós támogatást szerzett a beruházásra, melynek összértéke megközelítőleg 1,5 millió lej.

„Sokat segített, hogy szövetkezetbe tömörültünk. Tízen vagyunk, 2008-ban hoztuk létre a szövetkezetet, mivel rájöttünk, hogy külön-külön nem tudunk áttérni a termelésről a feldolgozásra. A beruházás 70 százalékára az Európai Uniótól kaptunk finanszírozást, még egy projektet beakarunk nyújtani” – nyilatkozták a szövetkezet képviselői a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak.

A Szilos 2014-ben egyszer már megpróbálkozott egy vágóhíd létrehozásával, de elegendő pénz hiányában elhalasztották a beruházást. A tagok elmondása szerint szeretnének minél több környékbeli gazdát bevonni a szövetkezetbe, azonban a rossz történelmi tapasztalatok miatt a többség idegenkedik a társulás gondolatától. Székelypálfalva Farkaslaka községhez tartozik.

A beruházás helyszíne egy 3 900 négyzetméteres telek lesz, az épületeket 900 négyzetméteresre tervezték.

Romániában jelenleg 185 vágóhíd van, azonban területileg nagyon egyenetlenül oszlanak el, ráadásul a csökkenő sertésállomány miatt sok csökkentett kapacitással dolgozik, illetve ideiglenesen szünetelteti a tevékenységét. Az ország hatalmas külkereskedelmi mérleghiányának az egyik fő oka az, hogy mezőgazdasági termékeket exportálunk nyers állapotban, majd feldolgozva visszavásároljuk azokat, amin a feldolgozási kapacitás növelésével lehetne orvosolni.

„Románia disznóhúsból készült végterméket, lisztet és mélyhűtött kenyeret importál, mely problémát egy, a mezőgazdasági alapanyagokat feldolgozóknak nyújtott támogatási programmal lehetne orvosolni, azt pedig a kormánynak kellene kidolgoznia” – mondja Ștefan Fusea, a Brăila megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

(Nyitókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?