Annyi búza termett, hogy exportra is jut

Az idei búzatermés több mint 9 millió tonnát tesz ki, biztosítja az ország élelmezési szükségleteit és exportra is marad - jelentette ki kedden Petre Daea mezőgazdasági miniszter.

A tárcavezető egy szakkonferencián beszélt erről, rámutatva, hogy a búzatermés biztonságban áll a raktárakban, és gratulált a búzatermesztőknek, akiknek ebben a „rendkívüli” évben is sikerült kihozniuk az utóbbi évek átlagtermését (kivéve 2021-et, amikor a termés meghaladta a 10 millió tonnát).

Daea elmondása szerint az aszály ellenére a napraforgó esetében is, amelynek betakarítása a vége felé jár, elegendő lesz a termés az ország szükségleteinek kielégítésére, és exportálni is fog tudni Románia.

A kukorica esetében azonban már a megszokottnál sokkal kisebb mennyiségek maradnak exportra, bár a belföldi fogyasztásra biztosított a mennyiség. A termés azokon a területeken maradt meg, amelyeket öntözni tudtak, vagy ahol a megfelelő időpontokban esett bizonyos mennyiségű csapadék - mutatott rá.

A miniszter arra is kitért, hogy az Európai Unióban Románia nagy gabonaexportőrnek számít, de ebben az évben a nagy aszály miatt nem lesz képes az elvárásokhoz mérten exportálni.

A földeken javában zajlik az őszi vetés, a repce esetében már be is fejeződtek a munkálatok, több mint 530 000 hektárt vetettek be ezzel a növénnyel, közel 60 000 hektárral többet, mint tavaly. A búza vetése is elkezdődött, és az árpát 30 százalékban bevetették - számolt be a miniszter.

Kapcsolódók

Kimaradt?