A zöld átállástól a közigazgatás digitalizálásáig – erre költené a kormány a 30 milliárd eurót

Az egészségügy fejlesztésére 3 milliárd eurót szánna a kormány, a közigazgatás digitalizálására 2,6 milliárdot, kerékpárutak építésére pedig 120 milliót.

Összesen 41 milliárd euró értékű beruházást tartalmaz az európai alapok minisztériuma által összeállított és közvitára bocsátott országos helyreállítási terv (PNRR), bár az európai helyreállítási alapból csak mintegy 30 milliárd euró – vissza nem térítendő támogatás és kedvezményes hitel – jut Romániának. Cristian Ghinea szakminiszter elmondása szerint erre azért van szükség, hogy kormánynak legyen mozgástere az alkudozásra az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során.

A pénz, illetve a projektek hat szakpolitikai területre, pillérre vannak leosztva. A messze legnagyobb összeg a zöld átállásra jut. Ennek a javasolt költségvetése 15,3 milliárd lej, ami a az országos helyreállítási terv keretösszegének a fele. Ezen belül a legtöbb pénzt, 5 milliárd eurót, a vasúti infrastruktúra fejlesztésére szánnák. Vízgazdálkodásra 4 milliárd eurót különítenének el, épületek felújítására, földrengésbiztossá tételére és hőszigetelésére 2,2 milliárdot, erdőgazdálkodásra és a biodiverzitás megőrzésére 1,5 milliárdot, megújuló energia termelésére és hulladékgazdálkodásra pedig 1,3-1,3 milliárdot.

Sok az általánosság

A 154 oldalas dokumentumból 80 oldal a jelenlegi állapotokat mutatja be, a fennmaradó 74 jut a tervezett beruházások bemutatására. A fejezetek többsége ugyanakkor kimerül általánosságokban, az erdőgazdálkodás és a hulladékgazdálkodás terén például – a faanyagtőzsde kivételével – egyetlen konkrét tervet sem nevesítettek a PNRR szerzői. A megújuló energia fejezetéből sem lehet sokat megtudni: van ugyan egy utalás a Zsil-völgyének és Gorj megyének az új energetikai iparára, de, hogy ez miben áll majd, nincs részletezve.

A digitális átállásra 4,1 milliárd euróra volna szükségünk. Ebből 2,6 milliárd euró jutna a közigazgatás, 0,8 milliárd pedig az oktatás digitalizálására, míg 0,7 milliárd a széles sávú internetre és az 5. generációs mobilhálózatra.

Várják az építő javaslatokat. Az országos helyreállítási terv legutolsó változata valós egyensúlyt jelent a között, hogy mit kellene megtennünk, és mit tudunk megtenni - jelentette ki kedden, az Európai Bizottság bukaresti képviselete által szervezett konferencián az európai ügyek minisztere. Cristian Ghinea azt mondta: a helyreállítási tervből nem zárják ki a privát szférával kötött partnerségeket, példának a kórházépítést hozta fel. Ghinea szerint a közvita a következő hónapokban is folytatódni fog, az Európai Bizottsággal május 1-jén kezdődnek a hivatalos tárgyalások, addig „szeretettel várnak” minden építő javaslatot.

Az intelligens és fenntartható növekedésre közel 9 milliárd eurót irányoz elő a PNRR. Ebből 2,4 milliárdot a versenyszférának juttatnának, illetve működésbe hoznák belőle a Román Nemzeti Fejlesztési Bankot. Ebbe a pillérbe kerültek a közúti infrastrukturális beruházások (autópályák, körgyűrűk), amelyekre 4,5 milliárd eurót költenénk, valamint a gázhálózat kibővítése, amire 0,6 milliárd euró van előirányozva.

Kevéssel meghaladja az 5 milliárd eurót a társadalmi és területi kohézió költségvetés tervezete. A legnagyobb tételt, 4 milliárd eurót, településfejlesztésre szánják. 120 millió euróból a nem motorizált turizmust fejlesztenék, többek között 3 ezer km bicikliutat építenének ki. Az idegenforgalomnak 400 millió jutna, ugyanennyit adnának a falusi, illetve a szegény városi közösségek fejlesztésére, negyedmilliárdot pedig szociális intézmények építésére.

Oktatási infrastruktúrára is jutna

Az egészségügyi, illetve gazdasági, társadalmi és intézményi ellenálló képesség pillér költségvetése hozzávetőleg 6,5 milliárd euró. Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése 3 milliárdot kapna. A tervezet 200 integrált egészségügyi központ felépítésével számol, valamint 2 ezer orvosi rendelő modern diagnosztikai berendezésekkel való felszerelésével.

Ez a fejezet sem bővelkedik konkrétumokban, olyan tételek szerepelnek benne, mint „beruházás új kórházakba”, „befektetés az egészségügyi rendszer emberi erőforrásaiba”. A jövőbeli krízishelyzetekre való felkészülésre 700 millió euró jutna, amiből, többek között 3 helikopter és 700 mentőautó beszerzését tervezik, valamint 4 regionális tárolót a stratégiai búzakészlet számára.

Az oktatási infrastruktúra fejlesztésére 2 milliárdot irányoztak elő, a feketemunka leküzdésére pedig közel 600 millió eurót. A gyerekre és a fiatalokra vonatkozó szakpolitikákkal a legkevésbé bőkezű a program, ezekre csak 1,3 milliárd eurót szán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az európai helyreállítási alapból Romániának 30,5 milliárd euró jár, ám ebből csak 13,8 milliárd a vissza nem térítendő támogatás. 16,7 milliárd euró hitel, amit az Európai Unió vesz fel, de Romániának kell majd törlesztenie, 30 éven át, 2028-cal kezdődően. Ez 81 milliárd lejnek felel meg, ami körülbelül a 90 százaléka annak az összegnek, amivel az ország adósságállománya három év alatt, 2016 és 2019 között nőtt, a jelenlegi, 30 év alatt felhalmozott adósságállománynak pedig 16 százaléka.

A 30,5 milliárd euróból egyetlen cent sem fog alanyi jogon érkezni, hanem kizárólag pályázatok alapján. 

Kapcsolódók

Kimaradt?