A Lukoil kivonulhat Romániából, a Shell visszatérhet

Az orosz kőolajipari vállalat háromszáznál több benzinkutat működtet Romániában, s van egy finomítója is.

Piaci források szerint Romániai érdekeltségeinek értékesítésére készül a Lukoil. Állítólag a Shell máris érdeklődik, ami azt jelentené, hogy a holland-angol multinacionális olajvállalat több mint másfél évtized után visszatérhet a romániai kiskereskedelmi piacra. Fotó: Facebook/Lukoil Romania

Az orosz kőolajipari vállalat a több mint 300 töltőállomásból álló hálózatát, valamint a ploiești-i finomítóját is értékesíteni szeretné, a Shell pedig készen állhat az akvizícióra. 

A Világgazdaság kérdésére Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari szektorelemzője elmondta, a Lukoil romániai érdekeltségeinek megszerzése a Mol számára is érdekes lehetne. Bár az ottani finomító 2,4 millió tonnás éves kapacitása nem tekinthető nagynak, azonban a Mol akár átalakíthatná bioüzemanyag-finomítóvá, enélkül – a kisebb méret miatt – nem igazán lehet hatékonyan működtetni. Az üzlet jóval értékesebb része a kiskereskedelmi hálózat – mutatott rá Pletser Tamás. Egyébként a 300 Lukoil-töltőállomás esetleges átvételével a Mol erőfölényes helyzetbe kerülhetne Romániában, ezért az ügylet vélhetően nem is nyerné meg a helyi versenyhatóság tetszését. 

A fuelo.net árösszehasonlító portál szerint Romániában 1482 benzinkút üzemel, ebből 317 a Lukoilé. A Lukoil az OMV Petrom mögött a második legnagyobb piaci szereplő.

Az ügy előzménye, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után – több más céggel egyetemben – a Shell kivonult az orosz piacról, ottani érdekeltségeit pedig a Lukoil vette át. Elképzelhető, hogy a romániai ügylet része az oroszországi tranzakciónak, arról már korábban megegyezett a két nagyvállalat.

A Shell amúgy korábban már jelen volt a romániai kiskereskedelmi piacon, ám 2003-ban, illetve 2005-ben eladta ottani töltőállomásait a Mol Romániának.  A májusi megállapodás szerint a Lukoil 411 Shell kutat vett meg Oroszországban, a tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra. Európa vezető olajvállalata 3,9 milliárd dolláros leírást volt kénytelen elkönyvelni oroszországi eszközein.

Kapcsolódók

Kimaradt?