Üzemanyaghiánnyal küzdenek Franciaországban

Emmanuel Macron francia államfő szerint a következő hét folyamán helyreállhat az üzemanyag-ellátás Franciaországban. Az ellátási gondokat az olajipari dolgozók fizetési követelések miatt indított sztrájkja okozza.

„Ezeknek a hiányoknak semmi köze az ukrajnai háborúhoz, de semmi. Két vállalaton belüli szociális konfliktusokról van szó, amelyek jelentős profitot könyveltek el, mert kedvező a kontextus, és rengeteget osztottak ki a részvényeseiknek. A tárgyalások már folyamatban vannak a szakszervezetekkel” – mondta szerda este a France2 közszolgálati televíziónak adott élő interjúban az államfő, aki a két olajipari vállalat vezetőit és a szakszervezetek képviselőit is felelősségre kérte.

Fotó: Agerpres/EPA

Franciaország hét olajfinomítójából hatban sztrájkoltak szerdán, ezek közül kettő az amerikai Esso-ExxonMobil-hez, négy pedig a francia TotalEnergies-hez tartozik. A dolgozók mindkét vállalatnál az infláció mértékével megegyező fizetésemelést, valamint az olajipari vállalatok elkönyvelt nyereségének igazságosabb elosztását követelik.

Az olajipari dolgozók harmadik hete sztrájkolnak fizetésemelést követelve. A töltőállomások mintegy harmadánál alakult ki ellátási probléma, miután a sztrájkolók a kőolajtárolókat blokád alá vették, és nem engedik a tartálykocsik közlekedését. Átlagosan három órát kellett várakozni azon töltőállomások előtt, ahol van üzemanyag. A nyitva tartó benzinkutaknál viszont folyamatosan emelkedik az üzemanyag ára.

A kormány eközben szerdán megindította az első hatósági eljárást az Esso-ExxonMobil kőolajtároló blokádjának feloldására az ország északnyugati részén. Az amerikai cég sztrájkoló dolgozói közül a miniszterelnök kérésére négyet kötelezett a helyi prefektúra a munkafelvételre a Port-Jérome raktárnál. Kettőnek szerda este, kettőnek pedig csütörtök délelőtt kötelező dolgoznia, különben jogi szankciókkal sújthatók, kivéve, ha a bíróság –, ahol a szakszervezetek megtámadták a prefektúra lépését – a tiltakozóknak ad igazat.

Az amerikai cégnél hétfő este a két többségi szakszervezet aláírta a megállapodást, a prefektúra ezért követelheti meg a munkafelvételt, de az olajfinomítókban dolgozók többsége nem ezekhez a szakszervezetekhez tartozik, ezért ők folytatták a munkabeszüntetést.

Egész hétvégén hosszú sorok kígyóztak a francia benzinkutak előtt, vasárnap pedig a töltőállomások harmada nem már nem nyitott ki az egész országot sújtó üzemanyaghiány miatt. A finomítókban ugyanis csaknem két hete sztrájkolnak a munkások, így a termelés majdnem hatvan százalékkal visszaesett. Az országos munkabeszüntetéssel elsősorban a bérek emelését szeretnék elérni az olajfinomítókban dolgozók, ugyanis a franciák rezsiköltségei jelentősen megnőttek az elmúlt hónapokban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?