Jómaga TSMT terapeuta (okosító torna a gyermekek nagy- és finommozgásait fejleszti szerk. megj.), férje pedig bróker, de a rendezvénysátor-építés az esküvőjük óta közös hobbijuk, szeretik, ugyanis a kemény fizikai munkát rendszeresen természetjárással, kirándulással zárják – osztotta meg velünk a Szatmár megyei származású, de Kolozsváron élő Simpf-Domokos Orsolya, aki nem riad vissza attól, hogy a kamionokkal szállított vaselemeket fel-és lepakolja a rakterekre, vagy a több száz széket, asztalt adott rendezvény területére cipelje. Lehet vihar, forró nyár, éjszaka vagy nappal, a magasba mászik, összeilleszti a vaselemeket, kalapál, kötöz, akárcsak férje, mert azt vallja, ha társak a mindennapokban, nem kérdés, hogy a közös munkában is partnerek.

A rendezvénysátor-építés ötlete kedves eseményhez köthető, saját esküvőjük szervezésekor fogalmazták meg, hogy nem egy hétköznapi étteremben vagy kultúrházban, hanem egy „saját”, az ő nagy napjukra létrehozott helyiségben szeretnének ünnepelni. Mivel Partiumban nem volt lehetőség céget bérelni, amely sátrat építene a lakodalmukra, a távolabbi vállalkozások pedig nagy összegeket kértek csupán az üres tér felállításához, ami még kiegészült volna a villanyszerelőkre, mosdólehetőségre, konyhára, díszítésre szánt kiadásokkal, úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik a megvalósítást.

Nőnap apropóján Vagány nők címmel indítottunk sorozatot 2021-ben, amit a nagy érdeklődésnek köszönhetően 2022 márciusában is folytatunk. A második epizódban is célunk megmutatni, hogy vannak erdélyi nők, akik el mernek rugaszkodni a társadalmilag meghatározott szerepeiktől, és „férfiasnak” tartott szakmákban is kiválóan helytállnak.

Még nem is voltak házasok, de belevágtak egy közös vállalkozásba, megrendelték az elemeket, így a nagy napjukra családi vállalkozásuk keretében építhették fel az ünnepi teret. „Kétnapos, friss menyasszonyként említettem a vőlegényemnek, hogy nem szeretném teremben tartani az esküvőnket, mert az keretez, alkalmazkodnunk kell mindenhez. Sokkal szabadabbra vágytam, de a szabadtéri rizikós lett volna, ezért a sátor bizonyult legkézenfekvőbb megoldásnak” – részletezte alanyunk, kiemelve, hogy szüleik vállalkozók, tehát jó példával előttük jártak. Hitelt vettek fel, és lassacskán szerezték be a szükséges elemeket: előbb sátrat, később székeket, asztalokat vásároltak, elsajátították az összerakást, így az esküvőjük nagyjából úgy alakult, ahogyan elképzelték.

Miután összeházasodtak, arra törekedtek, hogy szolgáltatásuk köré érdeklődőket toborozzanak. „Nem az volt a célunk, hogy nagy céget építsünk ki, hanem az, hogy visszahozza az árát. Úgy tűnt, sikerült, mert augusztusban tartottuk a nagy napunkat, és októberben már jött is az első megrendelésünk, egy cégesbuli” – idézte fel a kilenc évvel ezelőtti indulást. Megtudtuk, noha esküvői szolgáltatók, nem dekorálnak, nem főznek, nem zenélnek, csupán helyszínt biztosítanak a mulatozásra. „Csupaszon” adják át a teret, és utólag látják, hogy milyen különleges stílust, színt, berendezést kapott kezük munkája.

Egy óriási sátorral kezdték szolgáltatásukat, ezt az évek folyamán egyre inkább bővítették: ma már többféle méretűt is birtokolnak, 420 négyzetméterestől egészen az apróig, amit utánfutón is lehetséges szállítani. Az építés többnapos folyamat, „keménylegényeket” feltételez, tehát nem tekinthető romantikus együttlétnek, a közös munkát mégis mindketten élvezetesnek találják. Mindent, amit felépítenek, az eseményt követő néhány napon belül le is kell bontaniuk – van, hogy késő éjszaka sikerül elpakolniuk, de erre sem tekintenek teherként. Ilyenkor egy szállító érkezik, akivel a raktárukhoz vitetik az elemeket.

Tonnákat pakolnak a kamionokra, és gyakori, hogy az éjszaka közepén nem érkezik plusz segítség, így ő is oroszlánrészt vállal ezekből. „55 kilogramm vagyok, az a szikárabb fajta, de hozzászoktam a dologhoz. Vidéken nőttem fel, a szüleimmel rengeteg mezei munkát végeztünk, házat építettünk, nem volt idegen tőlem a fizikai munka” – magyarázta Simpf-Domokos Orsolya.

Hozzátette, összeszoktak férjével a közös munka folyamán: az egész olyan, mint egy logikai játék, mint a legozás: a felépített vázra sátorponyvákat, összekötő elemeket helyeznek, majd a padlózat kiépítése következik, ami 45 kilogrammos OSB-lapokból áll. „Amikor építünk, órákon keresztül szinte alig szólunk egymáshoz, annyira tudjuk már, hogy kinek mi a dolga. Kialakult a rendszerünk, szavak nélkül is értjük egymást. Szeretünk együtt, egymás keze alá dolgozni” – hálás azért, hogy családi vállalkozásuk jól működik, mert az a tapasztalatuk, hogy segítséget, komoly munkásembert nagyon nehéz találni mostanság. Mivel hiány van a szakemberekből, előfordul, hogy a szülei vagy az anyósa, apósa is besegít, hogy könnyebben haladjanak. Volt olyan nyaruk ugyanis, hogy minden hétvégére jutott építés, Szatmártól Kolozsvárig több helyütt is kérték szolgáltatásaikat.

A munka olykor nagy stresszel jár: ha a szállító késlekedik, szoronganak, hogy időben át tudják adni a helyszínt, vagy el tudják szállítani annak darabkáit – ha egyikük ideges, nem szólnak, míg meg nem nyugszik. Nem engedik, hogy közös hobbijuk konfliktusforrás legyen kettejük között, bármilyen nehézséggel állnak szemben, végül az az érzésük, hogy az még inkább összekovácsolta őket. „A férjem gyakran mondogatja, hogy inkább velem épít sátrat, mint bárki mással” – fűzte hozzá Simpf-Domokos Orsolya.

A munkafolyamatot két kisgyermekük is élvezi, gyakran elkísérik szüleiket az építésekre, mert olyankor „csavarozni kell”, és zenét hallgathatnak közösen, nagyokat nevetnek közben, majd a munka végeztével kirándulni mennek. „Olyan helyekre jutottunk el, ahol még sosem jártunk, és ez annyira jó az egészben” – lelkendezett, majd humorosan hozzátette, sosem riasztja el őket a munkásruha attól, hogy kastély-, vár- vagy városnéző útra menjenek a sátorépítést követően. Noha a fizikai munka kimeríti őket, feltöltődnek a kirándulásoktól.

„Érdekes a munkám társadalmi megítélése: nőként és munkásként is furcsán néznek rám, ezen a terepen”

Alanyunk kiemelte, sokféle emberrel találkoztak az évek folyamán, közel száz sátrat építettek már fel, így volt alkalma látni a valódi keresztmetszetét a társadalomnak. Szociológiát is végzett, így tudatosan figyelte, miként reagálnak az emberek arra, hogy nőként van jelen, és nehéz fizikai munkát végez. A cipekedés, mérés, emelés láttán sokan megbotránkoznak, és vannak, akik felajánlják a segítségüket, de olyan személyek is bőven akadnak, akik kijelentik, ők fizettek a szolgáltatásért, ezért egy elemet sem mozdítanak. „Többször megtörtént, hogy a zuhogó esőben építettük a sátrat, és kiült a teljes család a teraszra, hogy nézze, miként dolgozunk. De vendégszerető embereknél is gyakran megfordulunk. Ők azok, akik étellel, itallal várnak, a kezünk alá tesznek dolgokat” – érzékeltette az emberek különbözőségét.