Ha dob, akkor hosszú szakáll, tetoválás, tincsekben csüngő haj és fekete öltözék dukál hozzá – gondoljuk szinte automatikusan, mert közkedvelt zenekarjainkban javarészt férfiak püfölik az ütős hangszereket. De mi történik akkor, ha mosolygó szemű, törékeny termetű a dobos, aki szoknyát visel fellépésein? Megszeppen, csodálkozik, kételkedik a nagyérdemű, és csak azt követően oldódik fel a zenében, hogy a nő a dob mögül bizonyítja, kezében tartja a ritmust és zenésztársait is annak megfelelően irányítja – a csíkszeredai Role zenekar dobosa, Nagy Edina legalábbis ezt tapasztalja fellépésein. Habár egyáltalán nem hisz abban, hogy a „hangszer gyepálása” a férfiak kiváltsága lenne, titkon nagyon élvezi, hogy a pergő ütésétől hüledezik közönsége. Annak felcsendítéséhez szükséges ugyanis egy nagy adag kakaó, a vékony karokból pedig ki nem nézné az emberek többsége, hogy sok férfit megszégyenítő erő, technika és gyakorlat rejlik bennük.

A 30 éves Nagy Edina nem iparkodott zenészkarriert befutni, pályaválasztás szempontjából inkább ragaszkodott a reál tudományokhoz. A középiskolát matematika-informatika profilú osztályban végezte, amit ipari biotechnikai egyetemi képzés követett, ugyanis kertészmérnöki hivatást dédelgetett magában.

Sorsa mégis észrevétlenül fonódott össze a zenével: gyermekkorától kezdve a dallamok bűvöletében élt, hiszen édesapja és nagybátyja alapította a nagymúltú Role zenekart Csíkszeredában, amelynek közösségébe őt is beszivárogtatták. Előbb csak a próbákon ücsörgött, később hangszert adtak a kezébe, mígnem azon kapta magát, hogy zenésszé avanzsálódott.

Kapcsolódó

Költőket, verseket tesznek halhatatlanná – 34 éve szolgál értékkel a csíkszeredai Role zenekar

Pilinszky János születésének 100. évfordulóját, november 27-ét táncos, viharos érzéseket keltő produkcióval ünneplik, és új videoklippel bűvölik el a nagyérdeműt.

Csíkszereda Role zenekar

Kezdetben, közel 10 éven át perkúciós (nem csupán üthető, hanem rázható, csíphető – szerzői megj.) hangszereken játszott. Akkori dobosuk távozásával nem sikerült olyan helyettesítőt találniuk, aki a Role stílusában lüktet, így az előzetes tapasztalataiban és felkészültségében bízva a zenekar tagjai ráruházták az irányítás felelősségét. A dobos ugyanis vezető a formációban, irányítja a dalok pulzálását, ritmust ad a zenészek fülébe, akiknek akkor válik egybecsengővé a játékuk, ha mindannyian őt követik.

Nőnap apropóján Vagány nők címmel indítottunk sorozatot 2021-ben, amit a nagy érdeklődésnek köszönhetően 2022 márciusában is folytatunk. A második epizódban is célunk megmutatni, hogy vannak erdélyi nők, akik el mernek rugaszkodni a társadalmilag meghatározott szerepeiktől, és „férfiasnak” tartott szakmákban is kiválóan helytállnak.

„A hangszerek választottak engem, és nem is választhattak volna jobban”

Biztos benne, hogy „a hangszerek választották őt, és nem is választhattak volna jobban”. Míg egyik nap még csak épp átvette a leköszönő dobos helyét, és azon ábrándoztak a többiekkel, miként fognak az új felállásban koncerteket tartani, röpke három hét elteltével már debütált is az ütős hangszerek mögött: egy pünkösdi koncert volt az első fellépése dobosként. Teljes műsornyi anyagot kellett megtanulnia, közben pedig arra is törekedett, hogy még véletlenül se idézze elődje stílusát a színpadon, ezért aztán minden ütését, minden csavarját számtalan gyakorlattal töltött óra előzte meg.

Sokan meglepődtek, amikor a dob mögül ő mosolygott rá a közönségre: míg egyesek bátorságán csodálkoztak, hogy előzetes tanulás hiányában is be merte vállalni, mások a hozzáértését dicsérték.

Kuriózumnak minősült a színpadon, „pedig sok kultúrában ott van a nő kezében az ütőhangszer. Nálunk is sok nő gardonozik például, a dobtól mégis idegenkedünk” – magyarázta Nagy Edina, majd felvilágosított, női dobosok szép számmal léteznek Erdélyben, zenészberkekben sokukról hallani, Hargita megyében azonban csak hárman tevékenykednek, akik közül jelenleg egyedül ő tartózkodik itthon.

Úgy véli, a női dobosokkal szembeni előítéletek akkor alakulhattak ki, amikor térségünket elkerülte a dzsessz-korszak: Amerikában ez időszakban robbantak be a nők az ütőshangszerek mögött, a dzsessz gyökerei a nyugat-afrikaiak kulturális és zenei kifejezésmódjában, az afro-amerikai zenei hagyományokban (például blues, ragtime) valamint az európai katonai zenekarok zenéjében találhatóak meg. A 20. század elején az afro-amerikai közösségekből indult ki a stílus, ami az 1920-as évekre vált nemzetközileg is ismertté, Székelyföldön viszont nem alapozódott meg hagyománya.

„A zenész hozzáalakul személyiségével a hangszeréhez”

Dönthetett volna úgy is, hogy nem vállal olyan feladatot, ami már attól nehezítetté válik, hogy nőként műveli azt. Mégis elfogadta a felkérést, és azáltal, hogy vállalta a dobolást, nem csupán zenei tudása gyarapodott, hanem személyisége is fejlődött. Mint mondta, hozzáalakult hangszeréhez: a dobhoz hasonlóan stabillá, magabiztossá, alappá vált, hogy zenésztársai biztosan merjenek ráhagyatkozni. Az, amit a zene által a színpadon képviselni kezdett, a hétköznapokban szintén visszaköszönt: kinyílt, megingathatatlan és határozottabb lett a kapcsolataiban is.

Pedig volt időszak, hogy visszahúzódóként élte mindennapjait, ezért is örül annak, hogy a dobbal együtt egy másfajta énképet is kapott. Fontos számára ugyanis, hogy a zenélés folyamán ne valakivé akarjon válni, hanem önmagát engedje felszínre törni. Arra azonban tudatosan koncentrál, hogy érzéseit ne pakolja rá a hangszerre. A dobot sosem üti azért, hogy haragját, szomorúságát vagy zavarát rajta hagyja, nem menekül mögé, ellenkezőleg: mindent kizár, amint játszani kezd. Tart attól, hogy ha folyton rápüföli frusztrációit, akkor előbb-utóbb már csak a negatívumok köszönnek vissza játékából, és elfelejt a jó dolgokra, a ritmusokkal járó felszabadító érzésre koncentrálni.

A tudatosságnak hála, szertefoszlanak az esetleges negatív gondolatai, mi több, gyakran katartikus élményben van része: remegő lábakkal száll le a színpadról, annyira hatása alá keríti a zenélés. Hangszeréhez való ragaszkodása azt eredményezte, hogy amikor csendre lenne szüksége, hogy kiürítse gondolatait, akkor is a dobjához ül, mert számára nem zajforrás, hanem énidő a zene.

Nagy Edina arról is beszámolt, erőt aligha szükséges a dobolás folyamán kifejteni, annál sokkal fontosabb a zenész technikája és lendülete. Jómaga nem finomkodik a hangszer püfölése közben, konkrét és pontos, pergő ütésével már-már brutálisnak mondható, mégsem erőlködik, könnyedén játszik. Stílusát a progresszív rock atyja, a Pink Floyd alakította, de nagy hatással volt rá több külföldi dobos is, akiket a Role által szervezett Dob-Ban Ritmusfesztiválon többször is vendégül láttak.

Egy székelyföldi zenekar élete nem olyan, mint az amerikai filmekben: se csillogás, se tivornya

Egyik meghatározó dobos élménye a Dob-Ban Ritmusfesztiválhoz köthető: megerősítés volt számára a pillanat, amikor együtt játszhatott kedvenc amerikai dobosával, Jimmy Keegannel, amit másik kedvence, Baard Kolstad norvég dobos végighallgatott, megtapsolt, majd meg is dicsért. 

Mint mondta, hétvégenként és nyaranta folyton turnéznak valahol, ezek az utak mégsem amerikai filmekbe illő jelenetekből állnak, hanem felelősségvállalásból és közösségteremtésből. Fokozottan figyelnek arra, hogy közönségükkel bensőséges kapcsolatot tartsanak fenn, koncertjeik után nem ritka a bőséges lakoma és nagy mulatozás, ami nem tivornyába hanyatlik, hanem bizalmas beszélgetésekbe ível.

Közönségükért vállalt felelősségük abban is megmutatkozik, hogy immár 15 éve szervezik a Dob-Ban ritmusközpontú fesztivált, ami Erdélyben egyedülálló. A Role küldetésének tekinti a gyermekek zenei nevelését, mert az a tapasztalatuk, hogy mostanság a gyerekdalok túlzottan gépiesítettek, ezeknek pedig hátulütőjük, hogy az apróságok nem találkoznak valódi zeneszóval és ritmussal. A lefojtott, száraz hangzású dallamok nem engednek teret a kreativitásnak, emellett a gyermekek hallásfejlődését is hátráltatják, ezért a nagy igyekezetük, hogy a csemeték kezébe hangszert adjanak.

Nagy Edina szerint, ha gyermekkorban találkoznak a hangszerekkel, és úgy alakul, hogy kislányként a dobhoz, kisfiúként a fuvolához vonzódnak inkább, akkor felnőtt korukban nem éreznek késztetést arra, hogy a hangszert és a zenészt kategorizálják. Mert a zenében nincsenek is nemek, emberek vannak csupán, akik játékukkal valami tisztát, valami magasztost teremtenek.