„Egy patológusnak keménykötésű férfinak kell lennie, aki a teherbírását munkahelyi italozással erősíti. Hogy is bírná egyébként?” – hangzik az elterjedt vélekedés a kórboncnokokról, akik a közhiedelem szerint holttestek között, szűk folyósókon, kétes körülmények között, falsápadt arccal végzik teendőiket. Ilyés Ágota csíkszeredai patológus azonban jókedélyű fiatal nő. A Maszolnak nevetve mesélte, a tévhit ellenére nincs szüksége alkoholra, anélkül is imádja a munkáját. Noha valóban naponta találkozik a halállal, úgy véli, voltaképpen az életet szolgálja, a holttestek boncolása csak egy része a munkafolyamatnak, a mikroszkópos vizsgálatok a hangsúlyosabbak. Különös betegségeket, gyulladásokat fedez fel, és ezáltal új reményt ad a gyógyulásra sok, hasonló bajjal küzdő embernek.

Ilyés Ágota gyermekkorától kezdve orvos akart lenni, nem volt kérdés számára, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzi meg diplomáját. Másodéves egyetemi hallgató lehetett, amikor a patológiával találkozott. Amikor a sejtekről és a szövettanról tanultak, a mikroszkópban látott különös szerkezetek elvarázsolták. Az óraadó tanára, aki maga is patológus volt, elhivatottságával meggyőzte, érdemes az élet szolgálatában a „halállal szembe menni” – és ezzel együtt az előítéletekkel is, hiszen a patológusokról máig az a vélekedés, hogy ötven év körüli, nagydarab, mogorva férfiak, akik alkoholbűzben végzik gyomorforgató, véres munkájukat.

Nőnap apropóján Vagány nők címmel indítottunk sorozatot. Célunk megmutatni, hogy vannak erdélyi nők, akik el mernek rugaszkodni a társadalmilag meghatározott szerepeiktől, és „férfiasnak” tartott szakmákban is kiválóan helytállnak.

Ezzel ellentétben a véres munka, amelynek hallatán mindenki borzong, feladatainak csupán 15 százalékát teszi ki, és azt sem egyedül végzi. Patológus főorvosként boncmesterrel együtt dolgozik, aki egyébként férfi, mert szükséges a fizikai erő a koponya, a bordák és a különféle csontok elfűrészeléséhez. A holttesteket azért boncolják, hogy a halál okát, a szabad szemmel nem látható gyulladásos és daganatos elváltozásokat megállapítsák, ugyanis az utólagos diagnózisnak köszönhetően a még életben lévő betegeken segíthetnek.

Míg a boncmester feladata a testüregek felnyitása, később pedig a feltárt részek összevarrása, a test bebalzsamozása, felöltöztetése és koporsóba helyezése, addig a patológusé az, hogy a felnyitott üregekben található szerveket külön-külön kivegye, megvizsgálja, azokból mintát vegyen, és elkezdje a mikroszkópos vizsgálatokat – részletezte Ilyés Ágota.

Nem holttestek, hanem különféle szervek között telnek mindennapjai

Hozzátette, noha nem telik minden napja holttestek társaságában, az tényleg előfordul, hogy körülötte leválasztott emlők, bélszakaszok, gyomrok sorakoznak. Mégsem annyira morbid a munkája, mint amilyennek sokan gondolják, a leválasztott testrészek ugyanis formalinban várakoznak a vizsgálatokra, így sem a vér, sem a szag nem zavaró a patológián. A boncolás persze véres folyamat, de az élettelen test nem aktívan vérzik, és a feltárását a boncterem szakszerű kialakítása megkönnyíti: mivel folyamatosan folyik a víz, kevésbé érzékelhető a rengeteg vér, ami a halott testéből árad.

Kapcsolódó

Hálószobája, irodája és konyhája a vezetőfülke, parkolókban alszik a székelyföldi női kamionsofőr

Egy átlagos munkanapon tükrök repülnek, kamionok csusszannak sáncba és erdőkbe. Ha „fehéraszfalt” keletkezik, járható a jeges út, de a hóbuckák rendszerint kifognak a leggyakorlottabb sofőrökön is.

Vagány nők nőnap kamionos

Mint kiderült, a patológia háttérszakma, három részből áll, ezek mindegyike fontos szerepet játszik a helyes diagnózis felállításában. A sejtek vizsgálata a citológia, amelynek klasszikus példája a méhnyakrákvizsgálat: a méhnyakat fedő hám sejtjeit leválasztják, kikenik egy tárgylemezre, és a lemezkét eljuttatják a patológushoz, aki mikroszkóp segítségével állapítja meg, van-e rákos vagy rákmegelőző elváltozás a páciens szervezetében.

A szövettan is a patológiához tartozik, a műtéti beavatkozások során eltávolított szervek, szövetek, biopsziás anyagok mikroszkópos vizsgálatát fedi, ide sorolhatók például az anyajegyek elemzései is. A kórbonctan pedig a patológia harmadik része, a patológus csupán azokon a kórházban elhunyt személyeken végez boncolást, akiknek hozzátartozói nem kérik a boncolás alól való felmentést, illetve a halva született, vagy a kórházban elhunyt, egyéves kor előtti csecsemők esetében – ez utóbbi borzasztó, embert próbáló feladat.

Az agresszív halálesetek feltérképezése nem a patológus, hanem a törvényszéki orvos feladata. Ám ha a kórházban hirtelen következik be a haláleset, és a kezelőorvosok nem tudják, mi okozta a szerencsétlenséget, a patológusnak kell utánajárnia. Ilyenkor kezdetét veszi a családtagokkal való „viaskodás”, sokan ugyanis könyörögve kérik, ne boncolja fel hozzátartozójukat. Ilyés Ágota elmondása szerint többen vallási meggyőződésük miatt tartózkodnak a boncolástól, mások attól félnek, a holttestet megbecstelenítik, ezért a koporsóban szaga lesz, levedzeni fog. Holott az általuk használt szerek kellőképpen tartósítják a testet, a szerveket is úgy helyezik vissza a testüregbe, hogy a felnyitott részeket befecskendezik, így sem szag, sem folyadék nem árad az elhunytakból.

Legtöbben mégsem kíváncsiak a halál okára, arra vágynak, hogy mihamarabb eltemethessék elhunyt szerettüket, pedig a diagnózis következtében akár örökletes, más családtagokat veszélyeztethető bajokra is fény derülhet, amelyek megfelelő kezeléssel megelőzhetők lehetnének.

A családtagok meggyőzése azért is nehézkes, mert amikor leviharoznak a patológiára, hogy a főorvossal beszéljenek, legtöbben meghátrálnak, amikor egy nő áll velük szemben. Kapott már olyan megjegyzéseket, hogy „kizárt dolog, hogy vele vitassák meg a gondjaikat”, vagy „komolyan kéretik a főorvos urat”. Ezeken munka után nevetgél, ahogyan akkor is, amikor a barátai ezredjére sütik el a „részeges patológus a hullák között” poént. Noha megterhelő viccek ezek, mert úgy érzi, megkérdőjelezik, elfogadta, hogy sokan akaratukon kívül, „jószándékból” előítéletesek.

A patológus megállapítása biztos: amit a mikroszkóp mutat az reális

Meggyőződése, hogy hivatásával segíti az életet, mert amire rámutat, az általában reális, úgy létezik, ahogyan azt a mikroszkóp láttatja. Gyakran azért nem sikerül a kezelőorvosoknak helyes diagnózist felállítaniuk, mert a páciensek nem teljesen együttműködőek. Előfordul, hogy egy tapintható daganatra azt mondják, csupán egy hete érzékelik a dudort, és az is megtörténik, hogy a hosszú ideje fennálló fájdalmaikat elhallgatják, így a hiányos beszámoló miatt félresiklik a diagnózis. A mikroszkóp alá helyezett szövetek viszont megmutatják, mi történik bennük, és miként bonyolódik az elváltozás a szervezetben, őket nem lehet megtéveszteni.

A különféle elváltozásokat különbözőképpen diagnosztizálhatják a patológusok is, hiszen rendkívül nagy jelentősége van a folyamatos tájékozódásnak és gyakorlatnak a munkájuk során: ha valaki lemarad, figyelmetlen vagy tájékozatlan, könnyen hibázhat. Viszont, ha könyveket lapoz fel akkor, amikor egy ismeretlen képet lát, minduntalan frissíti a tudását, és rengeteg szövetet vizsgál, csökkentheti a végzetes tévedések lehetőségét, magyarázta a szakember.

A szövettani leleteket a kezelőorvosnak nyújtják át, sosem konzultálnak a pácienssel vagy az elhunyt hozzátartozójával arról, miként alakult a betegség a szervezetben, ugyanis a kezelőorvos tudja, hogyan és mennyit mondhat el páciensének az esetről. Mostanság egyre kevesebbet kell boncolniuk, ami az orvostudomány fejlettségével magyarázható: akár egyhetes kezelések, megfigyelések és vizsgálatok során például manapság már legtöbbször sikerül a biztos diagnózist felállítaniuk az orvosoknak.

A patológus szakmája, akár a főzés: eszköz- és módszerválasztás, gondolkodás, tüsténkedés

Megtudtuk, Ilyés Ágota szabadidejében főzéssel igyekszik kikapcsolódni, a munkahelyén látottakat ilyenkor jó mélyre raktározza, és csakis azon töpreng, hogyan készítsen látványos és ízletes finomságokat. Noha a patológusi szakmai körökben a különféle felfedezéseket gyakran ételekhez hasonlítják, szabadidejében nem gondol arra, hogy a daganatsejt, amit aznap a mikroszkóp alatt vizsgált, tükörtojáshoz hasonlítható.

A szervekről és véres feladatokról alkotás közben feledkezik meg, nem viszi haza a munkáját, sikerül különválasztania az emberit az elmúlástól. Nevetve mondta el, hogy voltaképpen az egyik jól ismert előítéletnek mégiscsak megfelel: „az asszonynak a konyhában a helye” egyesek szerint, ő pedig férfiasnak minősített feladatai végeztével valóban a konyhában talál megnyugvást. Mégsem adná a patológiát semmiért, lelkesíti ugyanis, hogy míg egyeseknek segít betegségük felfedezésében, másoknak megnyugvást szolgáltat, és megválaszolja a „miért kellett elmennie?” kérdéseket.

„Mi a halál: az élet vége vagy az igazság pillanata?”

Ilyés Ágota arról is beszámolt, munkája során gyakran keresi a választ arra, hogy mi a halál, mi történik, amikor meghal valaki, és mi történik a halál beállta után. Kiváltságosnak tartja azokat a személyeket, akik még életükben fel tudnak készülni a halálukra, mert azt látja, felkészülés hiányában szívszorító szembesülni az elmúlással.

Többéves tapasztalatának köszönhetően sikerül elválasztania a munkáját hétköznapi teendőitől, sőt, a boncteremben fekvő holttestekre is úgy tekint, mint élettelen testekre, és nem úgy, mint egykor élő, gazdag múlttal, gondolatvilággal és élménnyel teli emberekre. Muszáj különválasztania a kettőt egymástól, közben pedig Polcz Alaine szavaival csendesíti csapongó gondolatait: azt ismételgeti magában, „aki halni tanul, az élni tanul”. Úgy véli, csakis akkor lehet békésen, minden egyes pillanatot a saját örömeivel és szomorúságaival egyaránt megélni, ha az ember közben készül a halálára, és nem tabuként tekint rá, hanem kimondja, egyszer igenis eljön a vég.

Azt azonban nem hiszi, hogy a halál pillanatában hirtelen minden megszakad. A holttestek és szervek között tevékenykedve gyakran megfogalmazódik benne, ennyi testi, lelki tapasztalatot és tudást nem hagyhat csak úgy a semmiben maga után az ember. „Az élettapasztalatunk nem tűnhet el egy koporsóban vagy egy urnában, másfél méterrel a föld alatt”, a földöntúli életben mindent kamatoztat tovább az elhunyt, amit pedig nem sikerült elvégeznie az élete során, halála után megtanulja majd.