Március 8-án nemzetközi nőnapot ünneplünk, annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért és munkaidő-csökkentésért. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés.

Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. Ma ugyan virágajándékok tucatjával ünnepeljük, kezdetben harcos mozgalomként indult. 1909-ben az Amerikai Szocialista Párt február 28-át tette meg nemzeti nőnappá, s 1913-ig e napon tartották az ünnepet. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot.

A nemzetközi nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elhunyt 129 munkásnő - emlékére. A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetésük megszüntetésére.

A nemzetközi nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett, s akkoriban a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt. Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től.

Az ünnep időközben sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Pedig a nőnap kezdetben munkásmozgalmi eredetű, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos nap volt. Manapság a családon belül és a munkahelyeken virággal kedveskedve ünneplik, egyes társadalmi szervezetek pedig ezen a napon a nőket ért hátrányos megkülönböztetésre és az ellenük irányuló erőszakra hívják fel a figyelmet. Emellett az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel a figyelmet követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét. 

Sok helyütt e napon civil szervezetek a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat: a nőket érő családon belüli erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak.

Az ENSZ 1977-ben ismerte el a nemzetközi nőnapot, és felvette a világnapok sorába. Azóta sok minden megoldódott a nők társadalmi szerepével kapcsolatban (pl. a választójog, tanulási lehetőségek), és sok minden nem. A nők bérezése például még a fejlettnek számító, demokratikus országokban is elmarad a férfiakétól.

Az Egyesült Államokban 1963-ban hoztak törvényt a nemek azonos fizetéséről, de a férfiak még ma is lényegesebb jobban keresnek, mint a nők. A nemek között az Európai Unióban is mutatkozik bérkülönbség, noha 1975-ben irányelv tiltott meg minden díjazásbeli megkülönböztetést.  Az EU statisztikai hivatalának adataiból kiderül, az Európai Unió országaiban a nők bruttó órabére átlagosan 13 százalékkal volt kisebb 2020-ban, mint a férfiaké, a fizetéskülönbség mértéke azonban igen eltérő az egyes tagállamokban. A nemek közötti legkisebb bérkülönbséget Luxemburgban (0,7 százalék) és Romániában (2,4 százalék) jegyezték. A legnagyobb különbség Lettországban volt: 22,3 százalék. Észtországban 21,1 százalék, Ausztriában 18,9 százalék, Németországban 18,3 százalék volt kimutatható.

Az Eurostat statisztikái arra is rávilágítanak, hogy nyolc év alatt mind Európában, mind Romániában csökkent a kereseti rés, az EU-ban a 2012-es 16,4 százalékról 2020-ra 13 százalékra mérséklődött, Romániában pedig 6,9 százalékról 2,4 százalékra esett vissza.