„Azért nem sikerült szoptatnom, mert két hétig stressz és nyomás nehezedett ránk a kórházban: naponta néhány percre kaptam meg a babám, közben körülöttünk álltak az ápolók, kezükben a cumisüveggel és nevettek, ha nem sikerült mellre tennem a kicsit. Azzal fenyegettek, hogy 10 percem van, és ha nem végzek időben, a hazaindulásig nem láthatom a gyermekem. Később kiderült, előtte mindig megetették tápszerrel” – mesélte elcsukló hangon Izabella a kórházi tapasztalatait. FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelentése után mintegy három héttel megkereste a Maszolt az az ápoló, aki magára ismert írásunkból. Azért akart élni a válaszadás jogával, hogy tisztázza, az ő álláspontja szerint nem egészen úgy történt az eset, ahogyan arról az édesanya beszámolt: nem bántalmazta az anyát, nem kiabált vele, ám valóban akadt nézeteltérésük a szoptatás alatt.

A fiatal kolozsvári édesanya egy éve járta meg a poklok poklát a kolozsvári Dominic Stanca-kórházban: császármetszése másnapján az ápoló lerántotta az ágyról, amikor támaszt kért, a kezét és a mellét is megütötte, mert elsőszülöttjét nem tudta megfelelően szoptatni. Hiába kért segítséget, gúnyolódást és kiabálást kapott. Azóta a román sajtóban is megjelent a története, illetve az Erdélyi Nők a Szülésért Facebook-csoportnak hála jelenleg egy támogató ügyvéd segítségével azon dolgozik, hogy esete ismertté váljon, a szülés előtt álló nők és a kórházak is felfigyeljenek az egyébként máig gyakori, szülészeti erőszaknak minősülő történésre. Holott alanyi jogon jár minden anyának és kisbabának a 24 órás állandó együttlét. Az újszülött és édesanyja számára semmi sem nyomasztóbb ugyanis, mint a távolság.

Az Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom belső csoportjában szeptember közepén tettek közzé felhívást a zéró szeparáció követeléséről, és arra biztatták az anyákat, írják le ezzel kapcsolatos történeteiket. Több megrázó beszámoló is született, ezekből idéztek esettanulmányukban.

Izabella tavaly novemberben két hetet töltött a kolozsvári Dominic Stanca-kórházban. A császármetszés után a kisbaba súlygyarapodása érdekében kellett bent maradniuk, mert a gyermek 2300 grammal született, ami a kórház politikája szerint kis súlynak minősül. Holott nem voltak egészségügyi problémái, az Apgar-skálán 9/10-es osztályzatot kapott, a kórházi személyzet mégis ragaszkodott a hagyományokhoz, azaz fejükbe vették, hogy ha kell, erőszakkal is, de a kicsi súlyát gyarapítják. Ehhez igazán kegyetlen módszert választottak: a babát szeparálták édesanyjától, és ahelyett, hogy az anyatejjel való táplálást szorgalmazták volna, a tápszeres megoldást erőltették. Hogy ez zökkenőmentes legyen, az anyával való találkozás előtt megetették az újszülöttet, az anyát pedig szóbeli és érzelmi bántalmazással bizonytalanították el, mi több, egyikük fizikailag is bántalmazta.

A szülészeti erőszak iskolapéldája: egy császáros anya segítség nélkül és egy baba az édesanyja nélkül

Az édesanya felidézte, amikor az intenzív osztályról végre átköltözhetett a kórtermébe, senki sem sietett a segítségére. Senki nem cipelte a csomagjait, nem szaladt egy ápoló sem, hogy kezét nyújtsa és felsegítse a magasított kórházi ágyra. Egyedül, császármetszésének húzódó hegével oldott meg mindent: lépcsőket mászott, felrugaszkodott az ágyra és még a mosdóig is elbicegett.

Elfogadta, hogy félvállról veszik a fájdalmát, de azt már nem bírta lenyelni, hogy vágyát, hogy szoptathasson, nem támogatják. „Nagyon szerettem volna szoptatni. Eleinte vártam, de nem hozták a gyermekemet. A szobatársaim figyelmeztettek, hogy a kórházi szabályzat szerint hiába egészséges az újszülött, ha nem éri el a 2500 grammot, nem engedik, hogy az édesanya táplálja. Az ő mentalitásuk az volt, hogy mihamarabb felhízlalják tápszerrel” – részletezte tapasztalatait, kiemelve, hogy amikor kérte, hadd láthassa gyermekét, nagyon nehezen egyeztek bele. Mivel ragaszkodott a találkozáshoz, három óra elteltével egyszer csak megjelent egy ápoló a kórtermében, kezében a kisbabával, és odaadta, hogy szoptassa meg újszülöttjét.

„Jeleztem neki, hogy az első gyermekemet tartom a kezemben, nem vagyok biztos benne, hogy egyedül helyesen fogom a mellemre helyezni, és a császármetszés hege is sajgott, így kértem, hogy segítsen, míg a rutin kialakul” – osztotta meg velünk telefonbeszélgetésünk folyamán. Mint mondta, nehezére esett járni és ülni, kényelmesebb lett volna neki, ha megtámaszthatja a hátát, és ezt szintén jelezte az asszisztensnek, aki ahelyett, hogy türelmesen lejjebb segítette volna, egykedvűen, hangot adva annak, hogy nincs elég ideje, megfogta Izabellát és „egy erőszakos, hirtelen mozdulattal” lehúzta az ágy szélére.

A nő fájdalmában felkiáltott, hiszen a műtét óta még egy nap sem telt el. Amikor az ápolónő kezébe adta a csecsemőt, kiabálni kezdett vele amiatt, hogy nem tudja, miként kell helyesen mellre tenni egy babát. Ezt követően önhatalmúlag cselekedett: „Meg akarta nézni, hogy van-e tejem. Megszorította a mellemet, mire a fájdalomtól felugrottam. Ő ismét rám ripakodott, hogy fogjam be a szám, ne hisztizzek, majd rácsapott a mellemre. Szóltam neki, hogy ez nagyon fáj, ne tegye ezt, de ő tovább nyomkodta a melleim, és hiába mondtam minden egyes nyomásnál, hogy sajog, nem hagyta abba. Amikor újra megpróbáltam szoptatni, és ismét kudarcot vallottam, a kezemre csapott. Majd rám förmedt, hogy ha még egyszer megszólalok, elveszi a babám, visszaviszi az újszülött osztályra, és csak akkor láthatom ismét, amikor kiengednek a kórházból” – idézte fel keserű tapasztalatát beismerve, hogy félelmében elhitte, hogy megtörténhet, amivel az ápolónő fenyegeti, mert a kiszolgáltatottságából fakadó ijedtség megbénította. De ma már tudja, hogy jogilag ilyesmit nem tehet a kórházi személyzet.

Mivel azzal is fenyegették, hogy ha 10-15 perc múlva nem viszi vissza jóllakottan a csecsemőt, akkor hazaindulásig elválasztják tőle, visszasietett babájával az újszülött osztályra, de ahelyett, hogy valaki támogatta volna, az ott dolgozó asszisztensek is kinevették, mondván, hogy nincs is teje és csak majszol a gyermeke. Amíg a kórházban tartózkodtak, naponta ismétlődött ez a szituáció, az ápolók megetették a kicsit, mielőtt átadták volna neki, és amikor próbálkozásai ellenére sem sikerült megszoptatnia, nevettek rajta, hogy nem képes rá – idézte fel Izabella.

Hozzátette, öt-hat nap telt el úgy, hogy néhány percig foghatta gyermekét, később már éjszakára is mellette lehetett a baba, de ahányszor próbálta mellre tenni, ott álltak mögötte az asszisztensek a cumisüveggel és azt hajtogatták, hogy „hagyja már anyuka, nincs erre idő, kell ennie a gyermeknek, le fog fogyni” – elmondása szerint nem használhatták az otthonról vitt, újonnan vásárolt cumisüvegeket. A régi kórházi cumisüvegekből kellett etetniük a csöppségeket, amelyek nem voltak bizalomgerjesztők, ugyanis lyukas volt rajtuk a gumi, és gyakran szembesültek azzal, hogy újra el kell mosni azokat, mert fertőtlenítő maradványok vagy oda nem illő dolgok éktelenkedtek rajtuk.

Csecsemője szépen gyarapodott, de időt sem engedtek a nyugodt kapcsolódás kialakítására. A lekicsinylés elbizonytalanította, és az sem oszlatta a kételyeit, hogy minduntalan méregették a kicsit, mert bizonyítani akarták az igazukat. „A mérlegpróba már a kommunizmus idején megdőlt. Nem mérvadó, hogy étkezés előtt és után mekkora a baba súlya. Az is elavult protokoll, hogy 2500 gramm alatt a babát nem engedik ki a kórházból. Ma már sok állami és magánkórház mellőzi ennek betartását” – világosított fel Izabella, aki a bántalmazást már másnap megosztotta a neonatológus főorvossal.

A doktornőtől tudta meg, hogy nem az első eset, hogy panaszt tesznek az ápolóra, de írásban még senki sem jelentette, pedig csak akkor lehetne fellépni ellene, ha írásos bizonyíték szólna az ápoló ellen. Ezt követően a doktornő megnyugtatta, hogy más szalonba helyezi az asszisztenst, illetve nem mondja el neki, hogy tud a történtekről, „nehogy a kisbabán álljon bosszút”. A kórházban elmesélte egy bábának is a keserűségét, de ő arra biztatta, hogy legyen megbocsátó, mert valószínűleg egyszeri eset volt, és ő is ember, hibázik, így a kibocsátáskor mégsem adott le írásos panaszt.

Ma már bánja, hogy nem tett feljelentést akkor, amikor visszaéltek a jogaival, mert utólag több édesanyától is hallotta, hogy az elmúlt évben hasonló poklokat jártak meg a Dominic Stanca-kórházban, mint ő. Hogy traumáit feldolgozhassa, tavaly januárban kitöltötte az egészégügyi minisztérium felmérését, amely arra vonatkozott, hogy mennyire volt elégedett a kórházi ellátással és a személyzettel. Nem érkezett válasz a panaszára.

Amikor rátalált az Erdélyi nők a szülésért Facebook-csoportra, a tagok segítették abban, hogy csalódottságának hangot adjon: támogatást kapott az édesanyáktól és a csoportban tevékenykedő ügyvéd segítségével megírta a panaszt, nemsokára kezdeményezi a büntetőeljárást, és a kórház vezetőségéhez is írásos panaszt nyújtott be.

Tudja, hogy nehéz helyzetben van, mert egyedül tartózkodott a kórteremben, amikor a bántalmazás megtörtént, így nincsenek tanúi. Az anya szava áll az ápoló szavával szemben, és mivel a fizikai bántalmazás óta több hónap telt el, számít rá, hogy nem járnak sikerrel, de saját lelki békéje miatt fontosnak tartja a feljelentést. „Ha nem is történik semmi, legalább marad egy írásos dokumentum arról, hogy mit tett az ápoló” – részletezte hangsúlyozva, hogy a kórháznál is benyújtja azt az írásos panaszt, amit egy évvel ezelőtt a megbocsátás jegyében elmulasztott.

Még mindig mindennapos a romániai szülészeteken a kisbabák és anyák elválasztása

Az Erdélyi Nők a Szülésért Facebook-csoport képviselői esettanulmányban fogalmazták meg, hogy miért veszélyes elválasztani az újszülötteket és az édesanyákat egymástól. Mint írják, megszámlálhatatlan rossz gyakorlat van érvényben és rengeteg visszaélés történik a romániai szülészeteken, amelyek mind traumaként hatnak az anyákra, a babákra, sőt az érintett családok egészére.

Szülészeti erőszaknak minősül, ha az anya beleegyezése nélkül, engedélye vagy tiltakozása ellenére tesznek bármit, illetve méltóságot sértő kommunikációt, érzelmi vagy fizikai bántalmazást alkalmaznak, vagy csak „egyszerűen” az empátiát és odafigyelést vonják meg egy kiszolgáltatott helyzetben – mégis ezek mindegyike előfordul a szülészeteken, szinte napi rendszerességgel. Megszokta ezeket az elszenvedő, az elkövető, a tanú és a teljes társadalom, mert elhallgatás, titok és tabu övezi a történeteket.

Noha lehetetlen rangsorolni a szülészeti erőszak különböző típusait, a szeparáció az, amelytől a legtöbben szenvednek, és amely leginkább mutatja a rendszerszintű problémákat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az összes, a témában érintett nemzetközi szakmai szervezet egyetért abban, hogy szülés után az anya és újszülöttje háborítatlan együttléte, az aranyóra és annak folyatása, a 24 órából 24 órás rooming-in, azaz állandó együttlét minden anyát és újszülöttet megilletne. Ennek normának kellene lennie, nem pedig kivételnek.

Az Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom rendszeresen kap olyan jelzéseket, amelyek azt mutatják, hogy az anyák és kisbabák szeparációja 2022-ben is mindennapos Romániában. Amikor egy anya, egy család ilyen helyzeten megy keresztül, a legtöbben félnek még jelezni is tiltakozásukat, egyet nem értésüket a kórház felé, mert tartanak a lehetséges retorzióktól. A mozgalom tagjai fontosnak tartják, hogy a széles nyilvánossághoz is eljussanak a hasonló visszaélésekről szóló történetek. Hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljék, ezeket az ügyeket nem szabad szőnyeg alá söpörni, a szülés és születés méltóságát, az anyákat, nőket, gyerekeket, családokat meg kell védeni a további visszaélésektől. A kezdeményezők célja szóra bírni a traumát elszenvedett, de máig hallgatásban élő nőket is, mert „változást csak úgy érhetünk el, ha jelezzük a panaszokat, ha minden fórumon hallatjuk a hangunk: a szülészeten, a kórház vezetőségénél, az egészségügyi minisztériumnál, és akár rendőrségen és bíróságon, ha szükséges”.

Fontos tudatosítani, hogy az orvosi indok nélküli szeparáció is szülészeti erőszak, ha az anya beleegyezése nélkül, sőt tiltakozása ellenére történik. Érvényes betegjogi jogszabályokkal is ellentétes, hogy egy kiskorú gyerek – hát még egy újszülött – mellett ne lehessen jelen állandóan az egyik szülő. Az anya-csecsemő szeparációnak előnyei nincsenek, hátránya viszont annál több: hosszú távú testi-lelki következményei vannak a szoptatási nehézségektől a kötődés sérülésén át a szülés utáni depresszióig. Tudományos, bizonyíték alapú érvek nem léteznek, amelyek a szeparációt támasztanák alá; viszont annál több szakmai érv van arra nézve, mennyire jó, hasznos, természetes, sőt költségkímélő hagyni az anyákat együtt lenni kisbabájukkal kórházi tartózkodásuk alatt – császármetszés és koraszülés esetében is, hangsúlyozzák az Erdélyi nők a szülésért mozgalom önkéntesei.

Egy korábbi közleményükben, melyet a nozokomiális fertőzések témája kapcsán adtak ki, felhívják a figyelmet arra, hogy amennyiben egy koraszülött kisbaba állapota stabilizálódott, a WHO ajánlása alapján kellene alkalmazni a kenguru módszert, azaz a bőrkontaktust és állandó együttlétet az anyával. Ennek kapcsán dr. Mureșan Márta nyugalmazott kolozsvári neonatologus IBCLC laktációs szaktanácsadó több évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött megerősíti, hogy azok a kisbabák, akiket nem választanak el az édesanyjuktól, hanem állandó jelleggel együtt lehetnek velük a kóházi tartózkodás alatt, és akiket születésüktől szoptatnak, ellenállóbbak a fertőzésekkel szemben.

A  szakember szerint nagy kár, hogy a romániai kórházak még mindig nem alkalmazzák általánosan az aranyóra, a 24 órás rooming-in, a zéró szeparáció és a kenguru módszer gyakorlatát, pedig ezek bevezetése nem jelent plusz költségeket, és nem igényel drága berendezéseket. Tájékoztatásra, képzésekre és továbbképzőkre lenne szükség elsősorban az egészségügyi dolgozók számára, hiszen sajnos legtöbben nem rendelkeznek tudományos evidencia alapú, korszerű szoptatási ismeretekkel, így nem is tudják hatékonyan támogatni az anyákat szoptatási céljaik elérésében.

Mint az esettanulmányban írják, a Covid-világjárvány idején több országban, köztük Romániában is, olyan embertelen protokollok voltak érvényben (2020/555. számú minisztériumi rendeletet, amely alapján a Covid-19-gyanús vagy fertőzött anyákat és újszülöttjeiket elválasztották, valamint megtiltották a szoptatást és az anyatejjel való táplálást), amelyek – dacára a nemzetközi ajánlásoknak – az anyák és kisbabáik elválasztását írták elő. Amíg nem jött ki a negatív teszteredmény, nem lehettek együtt; ha a teszt eredménye pozitív lett az anya esetében, addig nem kaphatta meg kisbabáját, amíg nem produkált egy negatív tesztet, és ez néha hetekbe telt.

Az Egészségügyi Minisztérium a 2021/434. számú rendeletével 2021 márciusában hatályon kívül helyezte az anyák és csecsemők tízezreit traumatizáló rendeletet. Mégis sok romániai szülészet máig gyakorolja a szeparációt, akár általánosan – mert már pandémia előtt is „úgy szokták”, hogy elveszik az újszülöttet az anyától és az újszülöttosztályra helyezik, hogy aki szeretné, menjen oda szoptatni; akár a régi Covid-protokollok maradványaként.

A régi beidegződések leküzdését az is hátráltatja, hogy ajánlások vannak, nem törvények, így a kórházak saját protokollokat dolgozhatnak ki, amelyekre hivatkozva a szeparáció mellett dönthetnek. Mondhatni ahány kórház, annyi szokás: van, ahol fel sem merül a szeparáció; van, ahol csak a császárosokra érvényes, és van, ahol mindenkire.

Pedig a WHO leszögezi, hogy amennyiben az éppen megszületett gyermek egészséges, meztelenül azonnal az édesanyja ugyancsak meztelen mellkasára kell helyezni, és legalább egyórás zavartalan együttlétet, aranyórát kell biztosítani számukra. Ezalatt az újszülött ösztönösen megkeresi édesanyja emlőjét, és rákapcsolódva megkapja azt a pár csepp kolosztrumot (előtejet), amely az első immunizációt is jelenti számára.

A tápanyagokban és antitestekben rendkívül gazdag előtej az első pár napban a legmegfelelőbb táplálék a gyűszűnyi gyomrú újszülöttnek. A szoptatás megkezdése közvetlenül szülés után csökkenti a fertőzések, betegségek és gyermekhalandóság kockázatát; a baba gyorsan megnyugszik édesanyja mellkasán, szívverése, vércukorszintje, légzése hamar normalizálódik; a szopási reflex ilyenkor nagyon erős, a közvetlenül szülés után anyjuk mellére került csecsemőknek (és anyjuknak) valószínűbb, hogy később sem lesz problémájuk a helyes technikával; az anya szempontjából kulcsfontosságú a tejtermelés beindulásában, sőt a placenta távozását is megkönnyíti.

Még császáros szülések után is javallott az azonnali bőrkontaktus bőrkontaktus és az aranyóra, amely, mint ahogyan a nevében is benne van, nemcsak néhány másodperces vagy perces mellkasra helyezést jelent, hanem legalább egyórányi háborítatlan bőrkontaktust: az anya számára stresszoldó hatású, segíti pozitív élményként megélni a szülést. Az aranyóra csökkenti a szülés utáni depresszió, valamint a gyermekelhagyás kockázatát; az ezt megélő anyák szervezetében nagy mennyiségű természetes oxitocin termelődik, amelynek hatására könnyebben ráhangolódnak gyermekükre, hamarabb ráérezhetnek szükségleteire, ösztönösen jobban figyelnek a csecsemő jelzéseire.

A WHO szorgalmazza azt is, hogy a szülészeteken támogassák az anyákat a szoptatás minél korábbi elkezdésében és folytatásában, és a szoptatás során bárki esetében gyakran előforduló nehézségek leküzdésében; a csecsemő ne kapjon az anyatejen kívül más ételt vagy italt, amennyiben az orvosi szempontból nem indokolt; támogassák az anyákat, hogy felismerjék és válaszoljanak a csecsemőjük szopási igényére; ismertessék az anyákkal a cumisüveg és cumi használatának kockázatait; biztosítsák, hogy a családoknak a kórházból való távozásuk után is hozzáférésük legyen a folyamatos támogatáshoz és gondoskodáshoz.

Éppen ezért követeli az Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom, hogy az intézmények mindegyikében szüntessék be a rutinjellegű szeparáció káros gyakorlatát. Bár valóban vannak olyan esetek, amikor az édesanya egészségi állapota miatt néhány óráig, napig nem tudja ellátni gyermekét, biztosak benne, hogy ilyenkor sem a szeparáció a legjobb megoldás, hanem az anya kérésére a másik szülő vagy kísérő bevonásával a helyzet emberséges, a nemzetközi, tudományos bizonyíték alapú gyakorlatokra építő megoldása. „Az ideális az lenne, ha a kisbaba gondozása az egészségügyi személyzetre csak abban az esetben hárulna, és csak arra az időre, órára, napra, amíg az anya vagy az apa, esetleg más hozzátartozó vagy gondozó ezt kéri a személyzettől.

Nemzetközi téren a GLANCE (Global Alliance for Newborn Care) szakmai-érdekképviseleti szövetség indított „Zéró szeparációt MOST” címmel kampányt világszerte, amellyel elsősorban a beteg és koraszülött kisbabák és anyák szeparációja ellen lépett fel. „Nálunk még több a tennivaló, hiszen még az egészséges, időre született kisbabák nagy részének sem adatott meg az egészséges életkezdet és traumamentes első napok, hetek esélye” – részletezik. 

„Arra biztatunk minden nőt, anyát, akit szülése előtt, alatt, után egy egészségügyi intézményben megaláztak, nem tájékoztattak megfelelően, visszaéltek kiszolgáltatottságával, kényszerítették, zsarolták, fizikailag vagy lelkileg bántalmazták, hogy csatlakozzon a csoportunkhoz, ahol biztonságos közegben, ítélkezés nélkül oszthatja meg a vele történteket, névtelenül is, ahol támogatást és megértést kaphat, sőt konkrét segítséget panasza hivatalos megfogalmazásához, ha így dönt" – írják. Mozgalmuk céljairól a linkre kattintva bővebben olvashatnak.

Az asszisztens álláspontja szerint nem egészen úgy történt az eset, ahogyan arról az édesanya beszámolt

FRISSÍTÉS: „Nem igaz, amit állít az anyuka, nem úgy történt, ahogyan ő elmondta” – kezdte álláspontját az asszisztensnő, Orsi, aki kérte, hogy szintén csak a keresztnevét emlísük, ugyanakkor szeretné, ha az ő szemszöge is nyilvánosságra kerülne. Mint mondja, tisztában van vele, hogy a cikkben róla beszél az anya, mert egy román hírportál is írt az esetről, az ő cikkükben még a családnevét is említették.

Elmondása szerint sosem fordult elő olyasmi, hogy egy édesanyának egyedül kellett boldogulnia a szülészeten, mert mindig mindenkinek segítenek, biztatják a nőket. „Izabellát is biztattuk, hogy szoptasson. De nem akarta elfogadni, hogy császármetszés után előfordul, hogy az első napokban nem indul be az anyatejtermelés. Említette, hogy szülésfelkészítőt végzett, de lehetséges, hogy ott nem készítették fel erre az eshetőségre” – fogalmazott az ápolónő, aki azt tapasztalta, nem voltak olyannyira elviselhetetlenek az anya fájdalmai, mint azt körülírta, mert császármetszés másnapján már törökülésben várta az ágyon.

„Az, hogy mennyire fáj a császármetszés hege, embertől függ. Van, aki nagyon nehezen viseli a fájdalmat. Amikor kivittem hozzá a gyermekét, nem cibáltam ki az ágy szélére, nem csaptam a mellére és nem kiabáltam vele. Bár ő azt állítja, ezek nem történtek meg. Más anyák is szemtanúi voltak annak, amikor a gyereket kivittem hozzá, a kezemben tartottam az újszülöttet, hogyan tudtam volna cibálni az anyukát? Amikor megjelentem a gyerekkel és megkértem, készüljön fel, hogy szoptassunk, törökülésben ült az ágyon. Annyit mondtam neki, hogy megkérem, jöjjön az ágy szélére, hogy könnyebb legyen nekem is, ne kelljen felmásszak mellé az ágyba, mert ez nem helyénvaló” – fűzte hozzá, kiemelve, hogy kijelentése nem tetszett az anyának. „Egyből volt rá válasza: ő úgy tanulta a szülésfelkészítőn, hogy neki kell kényelmesen ülnie az ágyban, és megfelelő pozíciót felvennie ahhoz, hogy szoptathasson”.

Mint mondja, kacagva annyit válaszolt erre, hogy „természetesen önnek is kényelmesen kell ülnie, és ugyanakkor a gyermeknek is kényelmes pozícióban kell lennie”. Emlékei szerint ebből szövődött az összetűzés, bizonyára azért, mert nem az anya akarata szerint történt minden. Pedig hetente, havonta százasával fordulnak meg anyukák és újszülöttek a kórházban, és sokan nagyon hálásak a tevékenységéért, van, aki megállítja az utcán, hogy még egyszer köszönetet mondjon – értetlenkedett az asszisztensnő, hangsúlyozva, hogy „nem azért választotta ezt a hivatást, ezt a munkahelyet, hogy gyermekeket bántalmazzon. Számára mindegyik egy kincs."

Orsi elmondása szerint szoptatás előtt nem etették meg a babát. Valóban megmérték, mielőtt az anyjához vitték, és megkérték a nőt, míg táplálja gyermekét, ne cserélje ki a pelenkáját, hogy megfelelő súlyt mutasson a mérleg. Szoptatás után, ha nem volt elegendő számára az anyatej, kapott tápszert is, mert fejlődnie kellett az újszülöttnek. De nem álltak ott az édesanya mellett, és nem siettették szoptatás közben. „Nem ő volt az egyedüli anyuka ott, akivel az ápoló foglalkozott. Egy ápolónak több gyermekkel kell foglalkoznia. Kivittük hozzá a gyereket, ha kérte, hogy segítsünk a szoptatásban, akkor kapott segítséget. Ha nem kérte, akkor intimitást engedtünk neki, hogy egyedül szoptasson, ha úgy érzi, hogy képes rá. Körülbelül 40 percig tart a szoptatás, utána hozzák vissza a babát az anyák, hogy ismét megmérjük”.

Hozzátette, „az anyukának nyitottnak kell lennie a tanácsra, amit tőlünk kap. Én mindig elmondom, hogy négy szemük legyen és négy fülük, ami könnyű számukra, azt alkalmazzák, bármely kolléganőm is tanácsolja, ha a módszer beválik, tegyék magukévá”. Beismerte, ahhoz, hogy meggyőződhessenek róla, hogy van-e teje az édesanyának, meg kell szorongatniuk a mellüket, „de ez nem egy olyan procedúra, aminek mellékhatása lenne vagy utófájdalmat okozna”. Hozzátette, ő nem anyuka, de több száz anyát látott már el, és eddig senki sem panaszkodott arra, hogy fájdalmat okozott volna.

Arra a kérdésünkre, mivel magyarázható, hogy ennyi idő után is ennyire élesen emlékszik a történtekre, azt mondta, „a bonyolultabb szituációkat megjegyzi. Emlékszik, hogy az anya nem akarta elfogadni, hogy nem indult el az anyatejtermelődése. Illetve Izabella gyermeke is kedves volt számomra, hivatásból foglalkoztam vele. Akaratunkon kívül kötődni kezdünk azokhoz a gyerekekhez, akik huzamosabb ideig tartózkodnak a kórházban, ha a nevüket nem is jegyezzük meg, az anyukájuk arcát észben tartjuk, másfajta kapcsolat alakul ki”. Hozzáfűzte, egyik nap megtörtént a szoptatás körüli értetlenkedés, másnap pedig már közölték is vele, hogy más asszisztensnő lett felelős a kisbabáért.

„Figyelmeztettek már akkor, hogy nem viselkedtem megfelelően. Emberek vagyunk, aki dolgozik, az hibázik is. Nekünk sem könnyű egy 12 órás műszakot végigvinni, amikor az összes újszülöttre figyelnünk kell, és még a szülésekkel is foglalkoznunk kell” – ezért esik rosszul neki, hogy sokan ferde szemmel néznek rá. Az anyukák attól tartanak, hogy „iskoláztatják, megnevelik őket, hogy jó szülők legyenek, holott a szülői ösztönnek magától kell felébrednie, ők nem kiképzést adnak nekik, hanem felkészítik, segítik őket, hogy a gyermekágyi időszak könnyebb legyen számukra” – fogalmazott.

Úgy érzi, megalázó, hogy ők segíteni szeretnének, biztatják az anyukákat, hogy első nap nehezebb, de másnap könnyebb lesz, harmadik nap pedig még jobban fog menni, és mégis megtörténhet, hogy hírportálokról értesülnek arról, hogy elégedetlenek voltak a munkájukkal. „Szeretném, ha elém állna és elmondaná, hogy miért történt ez az egész, mi előnye származott neki ebből. Mert vannak, akik lelkendeznek, hogy egyik napról a másikra jobban működik minden, mert úgy tettek, ahogy mondtam, és máris biztosabbnak érzik magukat. Ez olyan jól esik! Jó lenne, ha ő is elmondaná, hogy miért volt elégedetlen mindenkivel, főként velem”.