banner_sMBIsrBw_GOOGLE_970x250_2.gif
banner_5A50eRU8_GOOGLE_300x250.gif

Szovátai Enduro-bajnok tarolt az érettségin: ő a Maros megyei magyar diákok legjobbja

„A kapa és a balta – amennyiben fizikai munkára vágysz – akkor is megvár, ha már elvégezted az egyetemet” – ez volt az a szülői mondat, ami négy éven át a fülében csengett, és folyamatos fejlődésre sarkallta a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskola diákját, aki az idei érettségin jegyei alapján a Maros megyei magyar tanulók legjobbjaként végzett. Siklódi Zalánnal beszélgettünk, aki szülei és tanárai hozzáállásának köszönheti, hogy a tanulásra lehetőségként és nem nyűgként tekintett. Céljai mellett arról is beszámolt, hogy milyen stratégia segítette őt a felkészülésben.

9,86-os érettségi átlaggal a Maros megyei magyar tanulók között elsőként, az összes Maros megyei diák közt kilencedikként végezte tanulmányait. Magyar irodalomból 10-est, román nyelv és irodalomból 9,60-at írt; matematikából 9,85-öt és fizikából szintén 10-es jegyet szerzett.

Fotók: Siklódi Zalán

Négy éve készül tudatosan az érettségire: nem csupán tizenegyedik osztályban ismerkedett meg a tételekkel, hanem már kilencedikes gólyaként. Ennek köszönhetően utolsó évében, amikor mindenki más lázasan tanult, jómaga csak ismételgetett. Az érettségit megelőző héten szigorúan napi egyszer olvasott át minden tételt, a megmérettetés idején pedig biztos volt benne, hogy sikerülni fog – részletezte Siklódi Zalán tanulási stratégiáját. Sikereit a fejlődni akarás, a folyamatos tanulás és a magabiztosság szentháromságának tulajdonítja.

Azt azonban nyomatékosítja, a magabiztosság nem összekeverendő az önteltséggel, mert a szerencse érettségi során csakis végletes esetekben segíthet a tanulókon. Ahhoz, hogy ki-ki bízhasson a tudásában, érdemes már évekkel a záróvizsgák előtt felmérnie, milyen tantárgyak jelentenek számára nehézséget, és annak megfelelően képeznie magát a továbbiakban – jómaga legalábbis ezt tette, és hálás tanárainak, akik románból és matematikából a lehető legalaposabban készítették fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Egy kitűnő érettségi átlag nem a magánóráktól függ

Siklódi Zalán úgy véli, a kitűnő érettségi átlagot magánórákon való részvétel nélkül is elérheti a diák, ha elsősorban a céljai beteljesítéséért tanul. Számára nem volt kérdés, hogy azok az életkörülmények, amelyekre vágyik, csakis tanulás útján elérhetők, hiszen a szülei már gyermekkora óta arra nevelték, hogy a tanulás teheti könnyebbé az életét.

„Olyan életet és hivatást szeretnék magamnak, amely anyagilag stabil lábakon áll, és jól érzem magam benne” – ezt pedig meglátásai szerint csakis a fejlődés, a diploma és a megbecsült munkavégzés teheti lehetővé. Beismerte, matematikából ő is fizetett különórákat, de csak azért, mert informatika szakra készül, és a felvételi jóval nehezebb, mint az érettségi követelmények – azaz nem a meglévő tananyagot próbálta megérteni, hanem magasabb szintű tudást szerzett.

Már a líceumba való bejutást követően érezte, román nyelv és irodalomból gyengébb, ami voltaképpen annak köszönhető, hogy a kisvárosban kevesebb lehetősége adódott román nyelvű baráti társaságokhoz csatlakozni, ezért úgy döntött, első középiskolai évétől kezdve komolyan veszi a nyelvoktatást. Ugyan kommunikáció szintjén nem sikerült a tanórák keretében haladnia, sokat jelentett számára, hogy az esszéket idejekorán megismerte. A későbbiekben, mivel Hard Enduro motorosversenyekre is eljárt, a román kommunikáció terén szintén fejlődött: „tudtam az irodalmi nyelvet, de a csapattársaim és a versenyek tanítottak meg a hétköznapi beszédre” – világosított fel megkérdezettünk.

Számára a motorozás és a tanulás kéz a kézben járt: amikor nem a tananyagot próbálta megérteni, akkor a fejét szellőztette kétkerekűjén a természetben. „Nyeregben éreztem magam, a természet, a friss levegő és a motorozás kihívásai leülepítették bennem az elsajátított leckéket, és egy kiadós motorozást újabb tanulási szakasz követhetett”, mesélte. A koronavírus-járvány hobbija és kötelessége között egyensúlyt teremtett, mert az online oktatásnak köszönhetően mindkét téren helyt tudott állni. Olyannyira, hogy 2020-ban romániai Hard Enduro-bajnok lett.

„Az érettségi tételeknek nem közvetlenül a mindennapi életben vesszük hasznát”

Beszélgetésünk során arról is beszámolt, hogy egyfajta alapműveltséget köszönhet az érettségi tételeknek, de abban nem hisz, hogy a mindennapi életben a tananyagok nagyrészének hasznát vehetné. Azaz hasznát veszi, de csak közvetetten, mert a rengeteg lecke a diákok agyának kapacitását növeli, előkészíti őket az egyetemi időszakra, a sok tudás pedig vélhetően elraktározódik, és megfelelő időben minden kis részecske összeáll. Logikai gondolkodásra, lényegre látásra tehetnek szert tehát a felkészülés folyamán a fiatalok.

Neki ezekre különösképpen szüksége van, hiszen nagy megpróbáltatások állnak még előtte: a Kolozsvári BBTE informatika szakára felvételizik, így az érettségi diploma megszerzésével nem állt le még a tanulással. Azt azonban nagyon várja, hogy a kisvárosból végre egyetemi fővárosba költözhessen, ahol „egy órával korábban kell kelnie a forgalom miatt, a szüleitől távol pedig önállósodnia szükséges”.

Kapcsolódók

Kimaradt?