Elégedetten távoztak a csíkszeredai diákok a magyar nyelv és irodalom vizsgáról

A magyar nyelv és irodalom vizsgákkal zárult a magyar diákok számára az érettségi csütörtökön. A csíkszeredai diákok szerint nem volt nehéz az idei tételsor, és ezt erősítette meg az általunk megkérdezett magyar szakos tanár is.

Kosztolányi Dezső Üres órákban című versével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk az érettségiző magyar diákoknak az idei magyar nyelv és irodalom tételsor első feladatában. A második tételben Richter Gedeon magyar gyógyszerész élettörténetéről szóló szöveggel kapcsolatos kérdésekre kellett választ adni. A harmadik feladatban Női szerepek az irodalomban címmel írtak esszét a vizsgázók egy szabadon választott magyar szépirodalmi mű alapján.

A humán és a reál szakos hallgatók tételsora egyetlen pontban tért el egymástól, a verselemzésnél a reálos diákoknak volt egy plusz alpont a kérdések között.

Vidáman, felszabadultan és elégedetten távoztak az érettségi vizsga utolsó napján a csíkszeredai vizsgaközpontokból a diákok. A Maszol munkatársa által megkérdezett fiatalok többsége úgy nyilatkozott, hogy nem volt nehéz a magyar nyelv és irodalom tételsor.

Elégedett művészetis diákok | A szerző felvételei

„Elég könnyű tételeket kaptunk ahhoz képest, hogy mire számítottunk. A legtöbben úgy éreztük, hogy a román és a töri is elég nehéz volt, ahhoz képest a magyar nem okozott gondot” – mondta el érdeklődésünkre a Nagy István Művészeti Szakközépiskola zene szakos végzős hallgatója. A diáklány hozzátette: a harmadik tételnél több műből lehetett választani, ez is megkönnyítette a vizsgázók dolgát.

„Megmondtam-e?”

„Én megmondtam mindenkinek, hogy figyeljétek meg: a Margit legenda benne lesz a tételekben. Mindenki azt mondta erre, hogy biztosan nem lesz igazam, mert ezt soha nem adják érettségin” – fűzte hozzá szintén zeneszakon végzett barátnője. A hozzájuk csatlakozó, ének-szakos társuk szerint szintén a román nyelv és a történelem vizsga volt a legnehezebb az idei érettségin.

„A töri tényleg a legnehezebb volt. A román még hagyján, ott ilyen sablonokat tanulunk meg és behelyettesítjük, amit kell. Bár az első tétel a románból is nehéz volt, sok ismeretlen szó volt a szövegben” – tették hozzá. A diáklányok egyike hangsúlyozta: ő hiába érkezett román nyelvű környezetből, lévén moldvai csángó, mégis többször el kellett olvasnia a román érettségi szövegét, hogy megértse.

„Most olyan jó kedvem lett!” – érkezett lelkendezve egy újabb diák a művészeti iskolából. „A földrajz is jól ment, a magyar is jól ment és most egyszerűen boldog vagyok. Abban bízom, hogy felhúzzák ezek a jegyet, ha netán a többi kicsit gyengébben ment” – mondta láthatóan felszabadultan.

Megoldható feladatok voltak

Az Arany embert választotta a harmadik tételnél a Márton Áron Gimnázium filológia szakos végzőse, akit a patinás csíkszeredai intézményből kilépve szólítottunk meg. A fiatalember szerint nem volt nehéz a tételsor. „A vers nagyon szép és érthető volt szerintem, nem volt elvont dolgokkal tele. A második tétel elég egyszerű volt és a harmadik is megoldható. Az osztálytársaim is azt mondták utána, hogy meg lehetett írni és az is könnyebbség volt, hogy a harmadik tételnél sok mű közül lehetett választani” – emelte ki.

Hozzáférhető és aránylag könnyen értelmezhető tételeket kaptak az idei érettségizők magyar nyelv és irodalomból tartalmi és strukturális szempontból is – emelte ki Bodó Beáta, a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola magyar szakos tanárnője. A pedagógus szerint a második tétel szövege sem bizonyult nehéznek, a kérdésekre egy kis odafigyeléssel ki lehetett olvasni a választ. „A hármas feladatnál tulajdonképpen bármelyik olvasott művet választhatták” – tette hozzá a csíkszeredai pedagógus.

Hargita megyében 1483 regisztrált diák közül 1441-en jelentek meg a magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgán – közölte csütörtökön a megyei tanfelügyelőség. A 42 távol maradó mellett senkit sem kellett kizárni csalási kísérlet vagy egyéb ok miatt a megmérettetésről. Az első vizsgaeredményeket július 5-én délig teszik közzé, az óvásokat aznap fogadják 12 és 18 óra között. Az óvásokat elektronikus úton is be lehet nyújtani. Végleges eredmények július 9-én várhatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?