banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

Még mindig félrenézünk, ha vízbe fojtják, baltával elintézik vagy utcára dobják a kutyát

Kevesen vannak, akik ivartalanítás mellett döntenek, hangosabb és népesebb az a csoport, aki „humánusabbnak” gondolja a kutyakölyköktől való megszabadulást. Ennek kapcsán különféle „jól bejáratott” módszereket örökítenek át generációkról generációkra: zacskókba zúdítják a pár napos kiskutyákat, majd vízbe hajítják őket. Esetleg baltával ütik őket agyon, hogy „ne szenvedjenek”, az „érzőbb szívűek” pedig utcára dobják mindet, hátha akad valaki, aki az almokat befogadja. Arra alig gondolnak, hogy a népszerű, bakancsos turistaútvonalakon hagyott ebek nyáron híznak a jóakarók alamizsnáitól, télen viszont farkasok martalékává válnak, a tengeren „felejtett” kutyák pedig szemetesek köré tömörülnek, „rémisztő falkákba verődnek”, idővel az utcán pusztulnak el. Antal Levente független, önkéntes állatvédővel, aktivistával jártuk körül Románia egyik szégyenfoltját.

Beköszöntött a szukák tüzelési időszaka, és azzal együtt észrevehetőbben jelentek meg a városokban az eddig meghúzódó, portyázó kutyafalkák: szedett-vedett banda, köztük törött lábúak, bőrbetegek, csontsoványak, ugatósak. A szemetesek körül lézengenek, alkalomadtán a járókelők közé tévednek, megugatnak minden arra járó házikedvencet, mert a territóriumukat védik, gyakran pedig autók alá szaladnak. Míg egyes településeken az állatmentő civil szervezetek és menhelyek „eltakarítják” a kóborokat, addig jócskán akadnak helyek, ahol fittyet hánynak rájuk az emberek, sőt, még a szenvedő állatokon is átnéznek, átlépnek.

Fotók: Antal Levente

Antal Levente hasonlókat tapasztalt a román tengerparton, ahol ősz elején harmincas hordában rótták az utat a kidobott állatok. Forgatásaink és helyszíni riportjaink alkalmával mi is megbizonyosodtunk róla, hogy a romániai kutyakérdés égetőbb, mint gondolnánk: a Gyilkos-tónak és Békás-szorosnak jól ismert kóborai vannak, ahogyan minden más bakancsos turistaútvonalnak is. Ezeknek az ebeknek odavetnek néhány falatot a jószándékú turisták, de a zord természet télen kinek-kinek eldönti a sorsát: gazda és védett lakhely nélkül az állatok a ragadozók áldozataivá válnak, a „szerencsésebbek” pedig éhségükben, betegségükben pusztulnak el.

Honnan a sok kivert kutya?

Antal Levente önkéntes kutyamentő Csíkszeredában és a város környékén tevékenykedik többedmagával: független önkéntesként a Pro Animalia kutyamenhely tevékenységét erősítve civilként adnak minden kutyának esélyt, legyen az idős, beteg vagy kezelhetetlen. Munkájukat olyannyira komolyan veszik, hogy képesek a Facebook-csoportban bejelentett kóborokhoz kiutazni, szállítani őket, helyszínen ellátni, etetni, itatni és orvoshoz vinni. Úgy tapasztalja, véget nem érő munka az övék, mert minden tavasszal újabb kutyák kerülnek az utcára, akikre télen védtelenségükben életveszély vár.

Az általa alapított csoport egy éve működik: tucatnyi önkéntes járja Csíkszeredát és a város környező településeit kutyamentés céljából. Bárkit szívesen látnak, aki úgy érzi, önzetlenül, fizetség hiányában is képes időt, energiát áldozni a kitaszított állatokra. Már az is hatalmas segítséget jelentene nekik, ha ideiglenes befogadók jelentkeznének, akik a párhetes kutyusokat addig nevelgetik, míg minden oltásukat megkapják. A Facebook-csoport egyébként nem újkeletű: lassan minden nagyobb város rendelkezik „kutyás” és „cicás” csoporttal, amelyben naponta tucatnyi kóborló állatról osztanak meg információkat a közösségimédia-felhasználók. Mások pedig kutyáik kölykeit ajánlják „szerető gazdáknak”, nem törődve azzal, hogy mi várhat a kicsinyekre.

A felelőtlenség a magyarázat arra, hogy rengeteg kutya kerül utcára: sok pásztor télen az esztenán hagyja kutyáit, mert „tavaszra kerül másik”, mások forgalmas útszakaszokon eresztik útnak a „nem bevált kedvenceket”, de olyanok is jócskán akadnak, akik szerint az alig világra jött kiskölykök is képesek boldogulni a természetben – ezt évente többször eljátsszák, mert minden tüzelési időszakban hagyják megtermékenyülni szukáikat. És ha esetenként nem is engednék, a láncra vert eb bevonzza a kanokat, így előfordul, hogy láncon hozza világra kicsinyeit, akiket menesztenek. Ott vannak a karácsonyra vagy egyéb ünnepekre beszerzett kedvencek, akikre ráun a gyermek és a család, és ott vannak az udvaron élők, akik túl sokat ugatnak, túl izgágák, túl nagyok, túl szőrösek, ezért teszik ki a szűrüket – részletezte Antal Levente, kiemelve, hogy ezekre a helyzetekre egyelőre az ivartalanítás nyújthat egyedüli megoldást.

„Mennyivel könnyebb lenne, ha ezek az állatok világra sem jönnének, semmint szenvedésre szülessenek” – fogalmazta meg. Hiszen, ha a törvény alapján minden gazda ivartalaníttatná keverék kutyáját, akkor is húsz évre elegendő kutyánk lenne, nem beszélve a tenyésztett fajtatisztákról, akik vélhetően komoly gazdákhoz kerülnek, mert pénzt fizetnek értük. A keverékek, a kóborok és menhelyen élők élete mintha értéktelen lenne az emberek szemében, fájdalmaikról nem is beszélve. Holott a kutya érez, tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy az állatokban – legalábbis a gerincesekben – ugyanúgy megtalálhatók a fájdalomérzésre alkalmas ideghálózatok és a fájdalomfeldolgozásért felelős agyközpontok, mint az emberekben. Tehát szenvednek: fáj nekik, ha vízbe kell fulladniuk, fáj nekik az ütés, az éhezés, a szomjazás, ahogyan az is, ha szabadságukat korlátozzák, és rövid láncon, tűző napon vagy fagyban tartják őket.

A kutyáiktól szabadulni akaró személyek egy része azonban nem pusztítással tesz túl „terhein”, hanem úgy, hogy valaki másnak varrja a nyakába: ilyenek azok az emberek, akik menhelyek elé teszik az állatokat, esetleg olyan személyek kapujába, akikről tudják, hogy állatszeretők, befogadják a kiverteket – jómaguk tiszta lelkiismerettel mennek haza, abban reménykedve, hogy valaki befogadja a kutyákat, de eszükbe sem jut, hogy autó gázolhatja halálra a négylábúakat, esetleg a „szerető gazdák” kevésbé szeretőek, és kínozni kezdik őket. Természetesen léteznek segítőkész emberek, akik befogadják a kóbor állatot akkor is, ha otthon már vannak kutyáik, macskáik. Többen az utcán etetgetik őket, vagy „nevelőszülőként” tevékenykednek, és a pár napos kölyköket addig istápolják, míg gazda kerül nekik. Mégsem sikerül minden ebet biztonságban tudniuk.

„Ha nem tudod megadni neki azt, amire szüksége van, ne vedd magad mellé társnak”

Antal Levente úgy tapasztalja, nem mindenkinek való kutya. Ha az ember tudja magáról, hogy nem képes megadni az állatnak azt, amire szüksége van, akkor az a legjózanabb döntés, ha nem is veszi maga mellé társnak. A kutya sok fizikai és lelki ráfordítással jár, időt és pénzt nem kímélve lehet megfelelően nevelni. Szüksége van oltásokra, féreghajtásra, élelemre, vízre, védett kutyaházra, szerető gazdára, játékra, futásra, szabadságra és ivartalanításra is, ha nem tenyésztett ebről van szó.

Törvények kötik a felelős gazdákat: 2014 óta kötelező a keverékek ivartalanítása, illetve büntethetők azok a felelőtlen személyek, akik kiteszik a kutyáikat. Hiába a jogi háttér, kutyáktól hemzsegnek a gócpontok: turistaútvonalak, erdő melletti utak, parkolók, folyóvizek körüli területek, tengerpartok telnek meg kóbor állatokkal, akik – lévén, hogy nem ivartalanítottak – újabb szerencsétleneket szülnek a világra. Az állatrendőrség feladata lenne a rend fenntartása, azonban egyelőre csak „díszként” van jelen: míg más európai országokban komoly büntetést rónak az állatkínzókra, addig Romániában még csak pénzbírságot sem kapnak az állataikat szenvedtetők. Ritkán vonják őket felelősségre a hatóságok, pedig már egy egyszerű videófelvétel is elegendő ahhoz, hogy megbüntessék őket, ha az bemutatja, miként tették utcára, hogyan bántalmazták állataikat.

Ehhez viszont szükség lenne a kívülállók beavatkozására – vélekedett az önkéntes kutyamentő, aki szerint struccpolitika dominál az országban. „Nem látom, nem fáj” elv szerint homokba dugják a fejüket ahelyett, hogy értesítenék a hatóságokat, mi folyik a kapujuk előtt, a szomszédságukban vagy a település szélén. Szembe kell nézni a problémával, mert ha nem beszélünk az állatkínzásról, akkor a hatóságok sem fognak tenni ellene.

Így segíthetnek a kívülállók a kutyákon

Antal Levente felvilágosított, rengeteg módon segíthetnek a kívülállók a kutyákon: jelenthetik az állatkínzást, megetethetik a kóbor állatokat, hazavihetik, menhelyre, orvoshoz szállíthatják őket. A menhelyen való leadás azonban megfontolandó: Csíkszeredában a Pro Animalia privát intézményként megbízható, emberséges, azonban általában dugig van kivert kutyákkal, az állami intézmények pedig jórészt „kivégzőtanyák”, amik a 14 napon belüli altatás lehetőségén nyerészkednek.

Sokan tanácstalanok, ha állatot látnak az utcán, nem tudják eldönteni, hogy gazdátlan vagy sem. Ezeket az eseteket könnyű megfejteni: ha másnap is jelen van az állat, akkor bizony gazdátlan, mert a kutyák nem mozdulnak a számukra ismeretlen helyszínekről, várják, hogy gazdáik utánuk menjenek. Míg utcán felcseperedő kóborkutyák tudnak közlekedni a forgalomban, az újonnan kikerültek összezavarodnak, autók között futkosnak, gyakran autóbaleset áldozataivá válnak.

Amennyiben egy sofőr elüt egy állatot, kötelessége megállni, és megnézni, hogyan segíthet a kiszolgáltatott helyzetben lévőn. „Ugyanezt kell tennünk akkor is, ha ember az áldozat, miért értékeljük az emberi életet többre mások életénél? Mi, legértelmesebb fajként a tápláléklánc csúcsán állunk, tudunk kommunikálni egymással, az állatok viszont hangtalanok számunkra, nem tudják elmondani, mi bajuk…” – fogalmazta meg az önkéntes. Hozzátette, hiába mondogatjuk már gyerekkorunktól kezdve, hogy „a kutya az ember legjobb barátja”, ha nem tudjuk, mivel magyarázható ez, és miként kell eljárnia egy legjobb barátnak. Pedig nem lennének mellettünk a kutyák, ha nem háziasítottuk volna őket évezredekkel ezelőtt, „Ma azonban sok a felesleges kutya, és ismét évezredek kellenének, hogy sikerüljön mindnek visszavadulnia, annyira embertől függővé szelídítettük őket”.

Szintén feladata az embereknek, hogy a rövid láncon tartott kutyák érdekében felszólaljanak: egy korlátozott kutya egyébként sem tudja megvédeni a házat, még akkor sem, ha házőrzőként tartják. Ez nem azt jelenti, hogy minden állatnak ruha kell és fejedelmi ellátás, mert vannak ebek, akik az udvaron érzik jól magukat – csupán annyit tesz, hogy a szükségleteiket illik kielégíteni: ételt, vizet és szabadságot kell kapniuk. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a városokban kutyáikat sétáltató gazdáknak tudatosabbnak kell lenniük: nem dobhatják el a kóborok számára kihelyezett ételt csak azért, hogy sajátjaik ne egyék meg azt, mert az is állatkínzás, ha a rászorulót megfosztják a táplálkozási lehetőségétől.

Van megoldás a romániai kutyahelyzetre, de távol még az eredménye

Antal Levente szerint az ivartalanításon kívül – ami az aktuális problémákat szüntetné meg – hosszú távú megoldása is létezik a balkáni kutyakérdésnek. Ahhoz azonban generációváltásra van szükség, mert egyelőre a fiatalok az idősektől lesik el, miként szabadulhatnak meg a nem kívánt állatoktól, vagy hogyan nevelhetik őket a lehető legkedvezőtlenebb módon – a kutyák pedig annyira tiszta élőlények, hogy akkor is ragaszkodnak gazdáikhoz, ha azok megválnak tőlük, vagy csak heti kétszer adnak enniük. „Ez csalóka dolog, mert így azok a gazdák is elégedettek teljesítményükkel, akik hetente kétszer dobnak egy kis harapnivalót a rövid láncon tartott négylábúiknak”. Elképesztő, ám valós szituáció, hogy sokan – feltehetően a tájékozatlanságuk, „megrögzött barbár módszerük és empátiahiányuk” miatt – szombaton megölnek egy zsáknyi kisállatot, vasárnap pedig szentmisén áldoznak, mert nem értik, hogy amit tettek, elfogadhatatlan – részletezte az önkéntes.

Hangsúlyozta, a büntetés és az állatok tiszteletére való nevelés lehet a kulcsa az élhetőbb ember-kutya kapcsolatnak, ami évtizedeken belül akár be is következhet. Ha a jelenlegi óvodások és iskolások már azt tanulják, hogy mi a jó az állatnak, és nem siklanak el az állatkínzás fölött, jó eséllyel nem nagyszüleik példáját, hanem saját tapasztalataikat adják tovább a következő generációknak.

Az aktivista Mahatma Gandhi szemlélete szerint él, és vallja, „egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik”. Nyugaton és északon létezik már az a világ, ami nem ismeri a zacskós, baltás megoldásokat, és meghökken, ha hasonlóval találkozik térségünkben, tehát nem lehetetlen Romániát is ideálissá formálni felelős állattartás szempontjából. Addig viszont marad a szenvedés és a hajmeresztő látvány: a kutyák kölyökkoruktól kezdve idős napjaikig az emberre vannak utalva, kitaszítottként tovább erősítik az ország szégyenfoltjainak listáját.

(Nyitókép forrása: Unsplash | Evan Clark)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?