A kutyatartás felelősséggel jár – hangsúlyozzák Sepsiszentgyörgyön

A felelős kutyatartás szabályaira próbálják megtanítani a sepsiszentgyörgyieket. Ezekben a napokban tízezer sepsiszentgyörgyi postaládába juttatnak el olyan magyar és román nyelvű szórólapokat, amelyeken a nyugat-európai országok ebtartásra vonatkozó jó példáit ismertetik.

„Oda kellene eljutni, hogy csak az tartson kutyát, aki ezt megengedheti magának, és képes rá vigyázni. Ellenkező esetben viselni kell a következményeket” – fogalmazott Horia Kraus.

A Nez Perce állatvédő alapítvány elnöke alapította és működtette a szépmezői kutyamenhelyet, amelyet négy éve vett át a sepsiszentgyörgyi Tega köztisztasági vállalat. Horia Kraus hét éve Németországban él és állatgondozóként tevékenykedik, de kapcsolatot tart a sepsiszentgyörgyi kutyamenhely működtetőivel, akikkel most lakossági fórumot is szerveztek a felelős kutyatartásról. A Nez Perce Alapítvány költségén pedig tízezer szórólapot nyomtatott és azáltal is népszerűsíti a felelős ebtartás szabályait.

Horia Kraus tapasztalata szerint Románia és Németország a két végletet jelenti. Nálunk a kutyatartók hozzáállását kellene változtatni és tudatosítani azt, hogy az ebtartás felelősséggel jár. Sokan ugyanis tévesen értelmezik az állatok védelmét, hiszen azzal nem mentenek meg kóbor kutyákat, ha a tömbház mellett etetik őket, miközben a szomszédaik félnek tőlük vagy éppen allergiások rájuk.

Ezzel szemben Németországban szigorúan regisztráltatják a kutyákat és meg is adóztatják a gazdákat. Tartománytól függően évi 10 és 180 euró között mozog az ebadó mértéke, de lényegesen többet kell fizetnie annak, aki több kutyát is tart. Ugyanakkor akár tízezer eurós büntetést is kaphat a kutyatartó gazda, aki nem regisztrálja háziállatát vagy engedi azt gazdátlanul kószálni az úton. Horia Kraus szerint szigorú regisztrálással, ebadóval és büntetésekkel lehetne elérni nálunk is a kóbor kutya probléma megoldását. 

Németországban divat Romániából örökbe fogadni kóbor kutyákat

A Nez Perce Alapítvány elnöke arról is beszámolt, hogy a szélsőséges kutyaszeretet sok extrém helyzetet is szül. Tapasztalata szerint Németországban nem ritka, hogy drága cipőt és ruhát, vízágyat, vagy akár televíziót is vásárolnak a kedvencüknek, ami a kutyának nem jó, mert nem természetes. Németországban jelenleg divat Romániából örökbe fogadni kóbor kutyákat, csakhogy ez bármikor megváltozhat, ha irányba terelődik a német állatvédők figyelme, mutatott rá Horia Kraus, aki szerint hiú remény, hogy a külföldi örökbefogadók megoldják a hazai kóbor kutyák helyzetét, hiszen ha mostantól egyetlen újabb eb se kerül utcára, akkor is fél évszázad kellene, hogy külföldre vigyék a kóbor kutyáinkat.

A szakember véleménye szerint mentalitásváltással, megfelelő szabályozással és nyilvántartással, adózással és büntetéssel lehetne eredményeket elérni. Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Tóth-Birtan Csaba szerint bár még csak későbbi terv, de az önkormányzat fontolgatja az ebadó bevezetését. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi tömbházlakó kutyatartók havonta 9 lejes illetéket fizetnek, amiért cserébe ürüléktároló zacskókat kapnak.

A Tega köztisztasági vállalat vezetője, Máthé László elmondta: idén 345 kóbor eb került be a szépmezői menhelyre és 216 kutyát adtak örökbe, ezek felét külföldre, Németországba, Angliába és Hollandiába vitték, így nagy segítség számukra a külföldi örökbeadás. Ugyanakkor szükségesnek tartják a kóbor ebek helyzetének rendezését és a kutyatartók felelősségének növelését is, a külföldi jó gyakorlatokat szem előtt tartva. 

Kapcsolódók

Kimaradt?