Etológusok: úgy kötődik a kutya a gazdájához, mint gyerek az anyjához

A gondozóhoz való kötődés, a gyerekekhez hasonlóan, a kutyáknál is agyi jutalomválaszhoz kapcsolódik – állapították meg viselkedéses és agyi képalkotó vizsgálatok kombinálásával az ELTE etológusai.

A kutatás, amely a NeuroImage tudományos folyóiratban jelent meg augusztusban, hasonlóságokat tár fel a kutya-gazda és az gyerek-anya kötődés között. A kutyák szoros kapcsolatot alakítanak ki gazdáikkal: nemcsak szeretik, hanem kötődnek is hozzájuk, biztonságot nyújtanak számukra ismeretlen helyen, és menedéket veszélyes helyzetekben, épp úgy, mint az anya a kisgyereknek – olvasható az ELTE TTK közleményben.Illusztráció forrása: pixabay.com

A közlemény szerint az már ismert volt, hogy a gyerekeknél a kötődési kapcsolat hátterében jutalomválasszal összefüggő agyi folyamatok állnak, azt azonban még nem tudták, hogy a kutyáknál is összefügg-e a kötődés és az agyi jutalomválasz. Erre a kérdésre a viselkedés és az agyműködés párhuzamos vizsgálatával keresték a választ a kutatók. 

A kutyák kötődési viselkedését a pszichológusok által kidolgozott úgynevezett Idegen Helyzet Teszttel mérték, agyműködésüket pedig funkcionális mágneses rezonancia képalkotás (fMRI) segítségével vizsgálták. Az MR-ben a kutyák a gazda és egy ismerős személy dicsérő és semleges (számukra értelmetlen) beszédét hallgatták.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

„Azért különösen izgalmas a kutya-gazda kötődés mögött álló agyi folyamatok vizsgálata, mert a segítségével megérthetjük, mennyire lehet hasonló ez a különleges, két faj egyedeit összekötő kapcsolat más jól ismert, fajtársak közötti kapcsolatokhoz (például a gyerek-anya kötődés). Néhány évvel ezelőtt már kimutattuk, hogy a kutyák agya érzékeny a szóbeli dicséretre, az azonban felderítetlen maradt, hogy a beszélővel való kapcsolat hogyan befolyásolja ezt az érzékenységet” – idézik Gábor Annát, a cikk első szerzőjét.

A kutatócsoport kimutatta, hogy a kutyák agyának egy jutalomra érzékeny területe erősebben reagál a gazda dicséretére, mint egy ismerősére. Ráadásul a gazda hangját hallva az erősebb kötődés intenzívebb reakciókkal jár a jutalomérzékeny agyterületeken. Az eredmények alapján a kutyák nemcsak képesek felismerni gazdájuk hangját, de annak jutalomértéke nagyobb az erősebben kötődő kutyák számára.

„A kötődés alapvető funkciója, hogy a függő egyedet (gyerek, kutya) a gondozó közelében tartsa. Eredményeink rámutatnak, hogy a kutyák számára nemcsak a dicséret, de önmagában a gazda hangja is jutalmazó értékű, azaz segít a gazda közelébe vonzani a kutyát. A kutya-gazda és az anya-gyerek kötődés tehát több szempontból is hasonlít egymásra, mint eddig hittük” – összegzi a kutatás eredményeit Gácsi Márta, a cikk utolsó szerzője.

Kapcsolódók

Kimaradt?