„Legalizálták a világ legtermészetesebb dolgát” – a nyilvános szoptatásról kérdeztünk kismamákat
„Bicskanyitogató téma, összeugrasztja az embereket” – így írta körül az egyik édesanya a nyilvános szoptatást, ami még a kismamákat is megosztja. Hát még a társadalom egészét, hiszen hangosak a nyilvános szoptatás mellett kiállók, az elfogadók, az anya-gyermek szimbiózist varázsos fényben feltüntetők, a szégyenkezők, az ellenzők, az undorodók, illetve azok, akik valamiféle szexualitást látnak meg a folyamatban. „Pedig a szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, történjen az a szabadban vagy a négy fal között, a gyermek igényeit szolgálja” – vélekedtek megszólaltatottjaink, akiket a nyilvános szoptatás „legalizálálásáról” kérdeztünk.
Szoptasson, mert az a dolga. Szoptasson, csak vonuljon félre. Hogy néz ki, hogy mellre teszi az emberek között? Vigye a vécébe, vigye a raktárba, vigye a kocsiba, menjen vele a hátsó asztalhoz. Takarja le egy kendővel. Ezek azok a mondatok, amikkel gyermeknevelése folyamán minden édesanya találkozik. Majd kis idő múlva azt veszi észre, hogy szorong, amikor indulnia kell, a lefejt tejjel zsonglőrködik, vagy éppen síró gyermekével a karján kétségbeesetten szlalomozik az asztalok, padok, emberek között, hogy „eldugott helyet” találjon.
Mint írtuk, egy kihirdetés előtt álló törvény szerint kihágásnak minősül, ha bármilyen módon megtiltják egy gyermek nyilvános helyen történő, anyatejjel való táplálását, vagy ha eltávolítanak egy nyilvános helyről egy anyát azért, mert szoptatja gyermekét. A jogszabály bírságot helyez kilátásba azok számára, akik kiutasítják nyilvános helyről a legfeljebb kétéves gyermekét szoptató anyát, bármilyen módon megtiltják neki a szoptatást, vagy visszautasítják az édesanya kiszolgálását arra hivatkozva, hogy a gyermekét szoptatja. Ilyen esetekben magánszemélyekre 100 és 500, jogi személyekre 1 000 és 2 000 lej közötti bírság róható ki.
Holott a szoptatás – ha helyén kezeli a külvilág – nagy önbizalmat tud adni a nőnek. Egyik megkérdezettünk, a Kolozsváron élő Szász Zsófia erről úgy vélekedett, „jól esik belegondolni, hogy az a test, amit korábban mindenféle társadalmi elvárásoknak és számoknak próbáltam megfeleltetni, képes volt 9 hónapig hordozni és „növelni” egy babát, megszülni, majd aztán szemmel láthatóan táplálni is”.
A nyilvános szoptatás "legalizálásáról" szóló törvény elfogadása felborzolta a kedélyeket: sorra jelentek meg a médiában a szakmai állásfoglalások, a közösségi médiában a támogató vagy ellenző hozzászólások. Kíváncsiak voltunk, hogyan vélekednek a nyilvános szoptatás „legalizálásáról” az érintettek, ezért több édesanyát is megkérdeztünk.
„A babák a mostban élnek, azonnal várják a segítséget”
Szász Zsófia nem tudta, hogy társadalmi elvárás lenne az anyatejjel táplálkozó baba elrejtése mások elől. Noha kisfiával igyekezett „búvóhelyeket” keresni, azt leginkább kettejük nyugalmáért tette, mert gyermeke gyakran elalszik evés közben, így a szoptatás folyamán megfelelőbb számukra egy csendes környezet. Mivel a gyermek másként szívja a cumit és a mellet, és könnyedén kialakulhat nála a cumizavar, férjével már a kicsi születésekor megbeszélték, hogy mellőzik a cumit, így aztán nem volt más opció: ha a baba megéhezett, mellből kellett táplálni. „Soha nem vittem magammal lefejt tejet, a kendőt pedig – ha eszembe is jutott, hogy felpakoljam – végül mindig otthonfelejtettem” – részletezte, hozzáfűzve, hogy így sosem tudta másra hagyni a gyermekét, mert mindig rendelkezésére kellett állnia, és ez volt családjuk számára a legjobb döntés.
A nyilvános szoptatás „legalizálása” számára úgy cseng, mintha eddig bűncselekményt követett volna el, holott egy kisbaba szükségleteinek kielégítésével egy másik embernek ártani nem lehet. Azonban, ha egy szükséglete is kielégítetlenül marad, akkor a baba sírni kezd, ez pedig, „olyan, mint a sziréna a tűzoltónak, a külvilágot zavarja, a szülő pedig rögtön próbálja elhárítani a bajt”: ha a bevásárlóközpont közepén telik meg a pelenka, helyet keres, hogy kicserélhesse, ha túl sok inger éri a babát, lecsitítja és megnyugtatja, ha megéhezik, akkor anyatejjel táplálja a melléből – magyarázta az édesanya.
Tapasztalatai azt mutatják, kiszámíthatatlan, hogy egy gyermek mikor éhezik meg: „ahogy mi, felnőttek sem eszünk mindig ugyanakkora mennyiségű ételt, és nem meghatározott idő után leszünk újra éhesek, úgy egy kisbabától sem várhatjuk el, hogy háromóránként egyen”. Ráadásul a babák a mostban élnek, azonnal várják a segítséget, nem értik, mit jelent az 5 perc múlva, vagy a „várj, amíg az autóhoz érünk”. Szász Zsófia arról is beszámolt, bár a terhesség és a szülés segítette a szégyenérzet legyűrésében, eleinte őt is zavarba hozta, ha közeli férfi hozzátartozói előtt kellett etetnie gyermekét, illetve azt is furcsának találta, hogy az idősebb nők behajolnak, nézik, ahogyan a gyermek táplálkozik. Ezek azonban szertefoszlottak, mert a legfontosabb számára gyermeke fejlődése volt.
„A ne szoptass nyilvánosan azt jelentené, hogy ne járj sehova, ha gyereked van”
Románszki Zsuzsa két kislány édesanyja, kisebbik gyermeke 7 hónapos, tehát a nyilvános helyen való szoptatásra vonatkozó tervezet esetükben éppen aktuális. Elmondása szerint nem lehet megoldani azt, hogy az anya csakis otthon szoptassa gyermekét, mert az azt jelentené, hogy nem járhat sehova. Nem érti a felháborodást, ugyanis a szoptatást a világ legtermészetesebb dolgának találja – ugyanezt gondolta akkor is, amikor még nem volt édesanya.
Éppen ezért szülőként sem szorongott amiatt, hogy köztereken kell megetetnie babáját, a buszon való etetés azonban számára is „nehezített pályának” bizonyult, de azt is megoldották a lányaival. „Nem emlékszem arra, hogy idegenek megszóltak volna. Lehet, az anyaagy kihagy, és azért nem…Valahogy mindig olyan természetességgel oldottuk meg a lányaimmal, és olyan ellenkezést nem tűrő attitűdöm volt ezzel kapcsolatban, hogy talán senki nem mert rám szólni, meg látták a karikákat és a kialvatlanságot rajtam. Amikor már nagylányom tényleg nagyocska volt, akkor persze kaptam megjegyzéseket, hogy most már ideje lenne leválasztani, de nem igazán hatottak meg. Úgy éreztem, hogy tudjuk, mit csinálunk, s mikor eljön az idő, akkor elzárjuk a csapot” – adta tudtunkra az anyuka.
Hozzátette, kisbabával kezdetben a túlélésért küzd a szülő, neki éppen ezért nem volt ideje azon rágódni, hogy háborog-e majd valaki, ha „elővillantja a mellét”, egyébként is az „evett-e, nem evett eleget, alszik, jól fejlődik” kérdések töltötték ki minden gondolatát. Arról is beszámolt, szerette, amikor nyugalmas helyen táplálhatta gyermekét, de akkor is szívesen etette, ha körülöttük zsibongás volt, mert tudta, a kicsi jóléte a fontos – ezért is tartja röhejesnek, hogy a nyilvános szoptatás „legalizálásával” egyáltalán foglalkozni kell.
Senkinek sem jó az, ha a gyermeket várakoztatja: egyrészt, mert ordít, és stresszhormonok indulnak meg a kis testében, másrészt meg, ha csak annyi az akadálya, hogy más is látja, akkor egyszerűen nincs értelme a késleltetésnek.
„Anyává válás után vettem észre, ha egy nő nyilvánosan szoptatott. Addig annyira természetes volt, hogy fel sem tűnt”
Lőrincz Csilla elmondta, számára természetes a nyilvános szoptatás, azzal a tudattal táplálja gyermekét, hogy alig látszik a folyamatból valami. Jómaga annyira életszerűnek találta a gyermek mellről való etetését, hogy egészen addig, amíg nem vált anyává, fel sem tűnt neki, ha egy nő nyilvánosan szoptatott – később is csak azért ragadták meg ezek a képek, mert örömmel tölti el az anya és gyermeke szimbiózisának látványa.
Kapcsolódó
Mivel szülei mindig bátorították, hogy ha éhes a kicsi, etesse meg nyugodtan, ez megerősítette abban, hogy a gyermeknek kell az anyja melle, és nem számít, hogy hol és mikor, ha szüksége van rá, nincs helye a szorongásnak. Hozzátette, a barátok és ismerősök előtt felszabadultan szoptatja gyermekét, ám köztéren néha rajta is erőt vesz a feszengés, és tűnődni kezd azon, hogy vajon figyelik-e, és ha igen, hogyan néznek rá. „Ilyenkor mintha nem kapnám a helyem. Van, aki mosolyogva bátorít, van, aki rám sem mer nézni, és persze árgus tekintetekkel is találkoztam már”.
„Gondosan figyeltem arra, hogy az etetéseket úgy oldjam meg, hogy senkit ne hozzak kellemetlen helyzetbe”
Egy névtelenséget kérő édesanya beismerte, egyáltalán nem élte meg a szoptatást a világ legtermészetesebb dolgaként: szorongott, és azt érezte, hogy az sem neki, sem a kisbabájának nem kényelmes. Férjével ugyanis abban értettek egyet, hogy a nyilvános szoptatás nem ördögtől való, ám az legfeljebb hármukra tartozik, ezért mindig úgy oldották meg a kicsi táplálását, hogy a kocsiba, a mosdóba vagy egy félreeső zugba vonultak. „Nemcsak édesanyaként szerepelek a történetben, hanem nőként is. És nőként nem szeretném, hogy a férjemen kívül más is bámulja egy intim testrészem. A gyermekem számára táplálékforrás, de sosem tudhatom, mit gondol a szomszéd padon ülő férfi” – indokolta döntését.
Kiemelte, lehetetlen megoldani, hogy a kisgyermek minden etetése odahaza valósuljon meg, de abban biztos, hogy az elvonulás igenis megvalósítható, „ha pedig nem sikerül elvonulni, letakarhatja magát az édesanya egy gézpelussal, vagy használhat olyan ruhát, ami úgy van kialakítva, hogy takarjon”. Jómaga arra gondosan figyelt, hogy az etetéseket úgy oldja meg, hogy senkit ne hozzon kellemetlen helyzetbe, de azokkal nem ért egyet, akik ezt a folyamatot provokatívnak vagy undorítónak találják, mert a szoptatás nem ilyen. Ellenkezőleg: „annyira intim, hogy csupán a szülőre és gyermekére tartozik”.
„Néha sajnálom a férjemet, hogy ezt csak szemlélőként élheti át”
Noha a téma felgöngyölítése folyamán többségben voltak azok az édesanyák, akik nem ódzkodnak a nyilvános szoptatástól, akadt olyan megkérdezettünk is, aki inkább az elvonulást támogatja. Abban azonban mindannyian egyetértettek, hogy a szoptatás sokkal több az egyszerű táplálásnál, ez anya és gyermeke pótolhatatlan, biztonságot nyújtó kapcsolata.
CSAK SAJÁT
Szász Zsófia a szeretet és kötődés különleges formájaként határozta meg: „azok a pillanatok, amikor a fiam evés közben néha meg-megáll, rám néz és elmosolyodik, különlegesek és rengeteg erőt tudnak adni. Végtelenül hálás vagyok azért, hogy ez megadatott nekünk és néha sajnálom a férjemet, hogy ezt csak szemlélőként élheti át”.
Románszki Zsuzsa jolly jokerként írta körül, elmondása szerint fájdalomcsillapító, nyugtató, altató hatású a szoptatás, azaz „mindenre jó”, nem csak a táplálásra. Lőrincz Csilla az anya és gyermeke szimbiózisát éli meg szoptatás során, ami pótolhatatlan, hiszen egymásra hangolódnak, és közös, meghitt élménnyé formálódik a folyamat, amely közben az édesanyát és a babát egyaránt a nyugalom és biztonság érzése hatja át.
.jpg)
