Az anyatejes táplálás véd az ekcéma ellen

Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált babák hatévesen jelentősen kisebb eséllyel lesznek ekcémásak, mint hasonló korú, de nem anyatejes vagy rövidebb ideig szoptatott társaik egy új kutatás szerint.

Az ekcéma krónikus betegség, amely a bőrön viszkető foltokat okoz. Ugyan a gének és a környezet is szerepet játszik a kialakulásában, sok kérdés, többek között a megelőzésé is megválaszolatlan egyelőre – írta a Phys.org. Az amerikai járványügyi központ (CDC) szerint az anyatejjel táplált gyerekeknél sok krónikus betegség, köztük az asztma és az elhízás kockázata is kisebb.

A washingtoni Children's National gyermekkórház kutatói az Amerikai Allergia, Asztma és Immunológia Akadémia éves konferenciáján mutatták be eredményeiket. A CDC és az amerikai élelmiszer- és gyógyszerhatóság (FDA) által egy 2005 és 2007 között végzett csecsemőtáplálási, majd az ezt folytató, 2012-es gyermekegészségügyi vizsgálat adatait elemezte a Katherine M. Balas vezette kutatócsoport.

A vizsgálat először mintegy 2000 várandós étrendjét, majd a szülés utáni egy éven át a csecsemőtáplálási gyakorlatát elemezte. A folytatásban 1520 akkor hatéves gyerekek egészségével, fejlődésével és étrendjével foglalkozott. Közülük mintegy 300-nál állapítottak meg ekcémát életük során valamikor, a 2012-es vizsgálat idején a hatévesek 58,5 százalékának volt ekcémája. Akik jobb társadalmi-gazdasági körülmények között éltek, valamint akiknek a családjában előfordult ételallergia, nagyobb valószínűséggel lettek ekcémásak.

„Egyelőre vegyesnek mondhatók a bizonyítékok, amelyek szerint a kizárólagos szoptatás védhet a későbbi ekcémától, kutatócsoportunk dolgozik a hiányzó adatok pótlásán" – mondta Balas. „Azok a gyerekek, akiket három hónapig vagy tovább tápláltak kizárólag anyatejjel, kisebb eséllyel kaptak később ekcémát, mint a sosem, vagy három hónapnál rövidebb ideig szoptatott kortársaik. Noha talán a kizárólagos szoptatás sem előzi meg az ekcémát, attól megvédheti a gyerekeket, hogy a tünetek hosszú időn át újra és újra fellángoljanak" – tette hozzá.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?