„A mi tanügyünkben csak a változás biztos” – mondja Keresztesi Polixéna, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium iskolapszichológusa, akit arról kérdeztünk, hogyan segítsék a szülők lelkileg gyermekeiket a szeptemberi iskolakezdésben. Szeptember 5-én ugyanis elkezdődik a módosításokkal és bizonytalanságokkal tarkított 2022–2023-as tanév. A szülőknek nemcsak a tanügyi bizonytalanságokra, valamint az iskolai tanszerek beszerzésére kell figyelniük, de arra is érdemes, hogy gyerekeik hogyan élik meg a tanévkezdést.

– Milyen lelki folyamatokon mennek át a gyerekek tanévkezdéskor?

– Ahogy minden új helyzet, úgy az iskolakezdés is vegyes érzelmeket vált ki a gyerekekből, szülőkből, tanárokból. Egyrészt ott van a nosztalgia érzése, hiszen az élményekkel teli nyarat, vakációt magunk után hagyjuk, ugyanakkor ott van a várakozás feszültsége is. Ez pozitív izgalom, amiben egy pici félelem is benne van. Nagyon gyakran észrevehető, hogy a gyerekek két és fél hónap után várják azt, hogy ismét találkozzanak, a társaikkal együtt legyenek, hiszen az osztályközösség és az iskola olyan közösségi tér, ahol nagyvonalakban mindenki jól érzi magát és közösségi élményben lehet része.

– Mennyire élik meg a gyerekek nehezen, hogy újra kötelezettségeik, pontos időbeosztásuk van és „korlátozzák a szabadságukat”?

– Ehhez hozzá kell szokni. A tanév eleje mindig nehezebb, hiszen változik a mindennapok ritmusa, szemben azzal, hogy nyáron több szabadsága van a gyerekeknek, mások a hétköznapok. Az iskola megkezdésével más lesz a gyerekek időbeosztása. Ez nem feltétlenül baj, a gyerekeknek – és a felnőtteknek is – szükségük van arra, hogy rendszerben, szabályok szerint éljenek. Azáltal, hogy van egy fix program (reggel felkelünk, utána iskola, szabadidő, tanulás, esti program, lefekvés időben) keretet adunk a napnak, ezek a keretek pedig biztonságérzetet adnak.

A szabadságnak megvan a maga előnye, de a hátránya is, amikor nem tudunk mit kezdeni a sok szabadidővel, az unalom pedig nem mindig vezet jóra. A keretek viszont nagyvonalakban szabályozzák az életünket és biztonságérzetet nyújtanak. Minél kisebb a gyerek – óvodás, elemista, de még a gimnazista gyerekeknél is – annál fontosabbak ezek a rutinok.

– A kamaszoknak mennyire van szüksége a keretekre? A nagy szabadság utáni visszarázódás miatt hajlamosabbak tiltott szerekhez nyúlni (alkohol, dohányzás, drog)?

– A kamaszoknak is szükségük van keretekre, viszont egyértelműen ez az a korosztály, amelyik próbálja átlépni a határokat. Ez ennek az életkornak a sajátossága. Kellenek viszont a szabályok, hogy legalább valami féken tartsa őket. A kamaszoknak bizonyára volt lehetőségük kitombolni magukat a nyár folyamán, ezért nem valószínű, hogy az iskolakezdés hajlamosítja őket a tiltott szerekhez nyúlásra.

Egyébként nagyon sok iskolában vannak ezt megelőző szabályok. Szabály például, hogy a gyerekek szünetben nem hagyhatják el az intézmény területét, biztosítják a kifli, üdítő megvásárlásának lehetőségét. Tisztázni kell a szabályokat, bevezetni bizonyos korlátozásokat, hogy megelőzzük az iskolai cigarettázást, de azt sem a szülő, sem az intézmény nem tudja felügyelni, hogy órák után mit csinál a diák. Előfordul, hogy egy kiskamasz kipróbálja a cigit, az alkoholt, viszont az iskolakezdés vagy az iskola keretei nem erősítik fel ezt a jelenséget. A nevelés és a gyerekekkel való kommunikáció azonban fontos. Beszéljünk a gyerekekkel arról, hogy természetes a kíváncsiság, hogy kipróbálnak bizonyos dolgokat, például a cigarettát, de hívjuk fel a figyelmüket a különböző veszélyekre. Nem a tiltás a megoldás (annál inkább fognak lázadni), inkább alternatívákat nyújtsunk a gyerekeknek, illetve kellő információt és felvilágosítást.

– A tanév eleje sok esetben egy kicsit lazább. Nagyobb az esély ilyenkor a lógásra, iskolakerülésre?

– Én ezt nem hoznám ennyire összefüggésbe. Nagyon sokszor tapasztalom, hogy a gyerekek várják, hogy együtt legyen az osztály. Lógtak ők eleget a nyár folyamán, éppen ezért nem valószínű, hogy az első hetekben kerülik az iskolát. Valóban a tanév eleje az átmenetről szól, a tanárok is lazábban kezelik, de ha az iskolán belül megfelelő szabályok működnek, akkor kicsi a valószínűsége a tömeges lógásnak.

– Az iskolai bántalmazást elszenvedő gyerek valószínűleg nem örül a tanévkezdésnek, hiszen újra megtörténhet vele. Hogy segítsünk az ilyen gyereknek? Hogyan kezeljük, ha tudomásunk van iskolai bántalmazásról?

– Az utóbbi időben az iskolai zaklatás már két síkon történik, történhet: a mindennapi életben, illetve az online térben. Sajnos az a tapasztalat, hogy iskolai időben sem szűnik meg a zaklatás a tanórák végével. Amennyiben fizikai bántásról van szó, akkor a vakáció megoldást jelenthet. A zaklatás azonban az online térbe is átkerülhet, ilyenkor az áldozat a vakáció idején is ki van téve a bántalmazásnak. Egy nyár alatt azonban sokat változhatnak, érhetnek is a gyerekek, a bántalmazott is felerősödhet, másképp viszonyulhat a problémához.

Fontos azonban figyelni a jelzésekre mind szülőként, mind pedagógusként. Ha megkezdődik az iskola és az első két-három hét után a szülő vagy a tanár észreveszi, hogy a gyerek szomorú, visszahúzódó, szorong, nincs kedve iskolába menni, negatívan beszél az iskoláról, nem akar a barátokkal találkozni, pszichoszomatikus tüneteket produkál (pl. fáj a hasa, feje), akkor érdemes iskolai bántalmazásra gyanakodni. Minél korábban felismerjük, annál korábban kezelhetjük a helyzetet: a szülő jelezheti a pedagógus felé, a pedagógus pedig utánanézhet, hogy mi történik az osztályban a gyerekek között és megoldást találhat a helyzetre.

– Hogyan lehet felismerni, ha a gyerekünk bántalmazó?

– Erre nehéz rájönni, különösen akkor, ha az agresszor otthon egy viszonylag normális viselkedésű gyerek. Bántalmazó válhat azokból a gyerekekből, akiket a családjukban is bántalmaznak, ahol konfliktusok, veszekedések, feszültségek vannak. Ha a gyerek ezt a modellt látja otthon, továbbviheti az iskolába. Szülőként azonban ezt nehéz belátni és beismerni.

A szülő észrevehet más jeleket is. Például ha elhangzik valakivel kapcsolatosan egy bántó, sértő történet és a gyerek ezen kacagni kezd. Észrevehető, ha hiányzik a gyerek empátiája, nem érti, hogy ha a másiknak rosszat csinál, vagy megmagyarázza a tetteit például: ha meglök valakit, az csak játék volt. Ez egy felkiáltójel a szülőnek, hogy a gyerek nem érzékeli, ha megbánt valakit. Érdemes ilyenkor beszélgetni a gyerekkel, érzékenyíteni, elmagyarázni, hogy a másik mit érezhet ilyen helyzetekben, hol a határ a viccelődés és a bántás között.

– Tipikus családi helyzet, amikor a szülő megkérdezi: „mi volt az iskolában?”; mire a gyerek válasza: „semmi”. Hogyan beszéltessük a gyerekeket?

– Be kell látnunk, hogy vannak olyan típusú gyerekek, akik szívesen fecsegnek és mesélnek otthon; vannak viszont olyan gyerekek, akik nem szeretnek az iskoláról beszélni, úgy gondolják, hogy nem tartozik a szülőkre, ami ott történik (ez főleg kisebb gyerekre jellemző, a kamaszok minimálisan mondják el, de esetükben ez életkori sajátosság is lehet). Erőltetni a beszélgetést, faggatózni nyilván nem célszerű. Törekedjünk inkább arra, hogy minél kisebb kortól jó kapcsolatot alakítsunk ki a gyerekünkkel, hogy bátran elmondhassa magától, amit amúgy el szeretne mondani.

Érdemes példát mutatni ebben is szülőként: az esti közös vacsoránál például minden családtag meséljen a napjáról, a szülő is mondja el, mit érzett, mi történt a munkahelyén. Ezáltal a gyerek is könnyebben kezd mesélni, nyitottabbá válik. Ne azt kérdezzük, hogy mi volt az iskolában, mert arra egyértelműen semmi választ kapunk. Kérdezzük meg, hogy mi volt a legjobb a mai napban vagy milyen ruhában volt a matektanárnő. Ne faggatózzunk, inkább beszélgessünk!

– Hogyan készítsük fel a kicsiket az tanévkezdésre?

– Az utolsó ovis években már szóba jön az iskola, a legtöbb gyerek ezt már várja is. Szeretnének iskolába menni, mert ők már nagyok s az iskolába járást privilégiumként élik meg. Legtöbbször ez pozitív érzés a gyerekben, de ugyanakkor izgulnak, az újdonságtól, ismeretlentől való félelem, aggódás is bennük lehet. Nagyon sok esetben már lehet előre tudni, melyik iskolába megy a gyerek. Érdemes a nyár folyamán, iskolakezdés előtt elvinni a gyereket az iskolához, akár bemutatni neki a tanító nénit. Erre az utóbbi években odafigyelnek az intézmények és az utolsó ovis év alatt van lehetősége a gyerekeknek a leendő tanítónénikkel találkozni.

Mindenképpen kerüljük az olyan mondatokat, hogy „az iskolában teljesen más lesz, mint az oviban”; „vége a gyermekkornak”; „csak a tanulás lesz”. Az ilyen típusú fenyegetések csak félelmet keltenek a gyerekben.

– Hogyan segítsük a nagyobbakat, a kamaszokat az új helyzetekhez való alkalmazkodásban (például új osztályközösség, új iskola)?

– Egy ilyen kényszerhelyzetben – iskolaváltás költözés miatt, új iskola kilencedik osztály miatt, vagy ha nem oda került be, ahova szeretett volna – sokkal nagyobb a szorongás a gyerekben. Ezt át kell élje, meg kell birkózzon vele. Ilyenkor szülőként a pozitívumokat és az erősségeket hangsúlyozzuk a gyereknek: minden új helyzet új lehetőségeket, élményeket nyújthat, az új osztálytársak új barátokká válhatnak. Értsük meg azt is, hogy a gyerek aggodalmai jogosak, lehessen erről beszélni, nem kell a negatív érzelmeket elnyomni. Ne bagatellizáljuk el a félelmeit!

Érdemes megkeresni még azokat a támpontokat, amelyek korábban is megvoltak a gyerek életében és az új helyzetben is megvannak. Például amiért a gyerek új iskolába jár, még ugyanúgy járhat úszni, ahogy eddig tette. Hasonlóan: lehet, hogy másik iskolába kell járjon, mint a korábbi osztálytársai, de attól még tarthatja velük a kapcsolatot, akár online, akár személyesen. Ezeket az érzelmi támaszokat érdemes megkeresni és megerősíteni, mert biztonságérzetet adnak.

– Hogyan készítse fel saját magát a szülő és a pedagógus a következő tanévre?

– Humorral. Tudjuk, hogy a mi tanügyünkben csak a változás biztos. Készüljünk fel arra, hogy változások biztos lesznek. Ha erre készülünk, akkor természetesnek tűnik és könnyebben tudunk majd alkalmazkodni. Az elmúlt két-három év amúgy is az intenzív változásokról szólt és mindenki kibírta, alkalmazkodtunk az új helyzetekhez. Bízzunk abban, hogy a megküzdőképességünk csiszolódott már az elmúlt években. De egy nagy adag humor mindenképp jól jön.