A tanügyminiszter ígérete szerint megtízszerezik az ösztöndíjakra szánt összegeket

A 2023–2024-es tanévtől a diákösztöndíjakra szánt pénzkeret a 2020-as összeg tízszeresére nő – jelentette ki szombaton, az új tanügyi törvény tervezetének iaşi-i közvitáján az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu elmondta: az új közoktatási törvény alkalmazásához szükséges költségvetés 8 százalékát teszik ki majd az ösztöndíjak, amelyek szerinte az iskolaelhagyás megakadályozásának fő eszközei.

A tárcavezető tájékoztatása szerint 2020-ban 270 millió lejt szánt az oktatási minisztérium a diákösztöndíjakra, a 2023-ra előirányzott összeg azonban már 2,7 milliárd lej lesz. Változnak ugyanakkor a megítélés kritériumai is, az iskolák pedig nagyobb szabadságot kapnak annak eldöntésére, hogy kiket részesítenek támogatásban. A minisztérium például többé már nem szólna bele, hogy mekkora tanulmányi átlaghoz kössék a tanintézetek az ösztöndíjakat.Sorin Cîmpeanu | Fotó: Agerpres

„Egy vidéki iskola például megteheti, hogy túlnyomóan szociális ösztöndíjakra költi a rendelkezésre álló összeget. Az állam feladata pedig az a közoktatási törvény tervezete szerint, hogy biztosítja a forrásokat és megszabja az ösztöndíjak minimális összegét. Így például az érdemösztöndíj nem lehet 500 lejnél kisebb” – magyarázta Cîmpeanu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A miniszter szerint 2023–2024-es tanévtől akár az is megtörténhet, hogy egy osztály diákjainak közel a fele egy vagy több fajta ösztöndíjban részesüljön, a támogatások halmozását ugyanis az új közoktatási törvény tervezete nem tiltja. Ez pedig arra motiválja a szülőket, hogy küldjék iskolába a gyerekeiket. „Ha egy két-háromgyermekes szülő rájön arra, hogy gyerekei ösztöndíjának együttes összege meghaladhatja az ő jövedelmét, nem sokáig gondolkozik majd azon, hogy iskolába küldje-e őket” – magyarázta a tárcavezető.

Kapcsolódók

Kimaradt?