Egy magyar testvérduó Abor&Tynna néven képviseli Németországot a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon Bázelben. Bornemisza Tünde és Attila már gyermekkorukban belecsöppentek a klasszikus zene világába, amit azóta egy kis elektronikus hangzásvilággal pörgettek fel. A beszélgetésben részt vett a szintén erdélyi származású Hadnagy Árpád, a formáció menedzsere, aki egyben eurovíziós daluk magyar verziójának producere is. Interjúnkban szó volt erdélyi származásról, tesós dinamikákról, eurovíziós előkészületekről és arról is, hogy mi mindent tesznek azért, hogy a dalfesztivál ugródeszkaként szolgáljon. 

– Tisztázzuk a ti kalandos utatokat: erdélyi gyökereitek vannak, Ausztria fővárosában éltek, Németországot képviselitek az Eurovízión. Bogozzuk ki ezeket a szálakat!

Attila: – Édesanyánk székelyudvarhelyi származású, édesapánk már Bécsben született, viszont az ő szülei is Magyarországról költöztek Bécsbe, a második világháború után. A szüleink külföldön ismerkedtek meg, családot alapítottak Bécsben, mi pedig itt laktunk egész életünkben. Bár osztrák állampolgárok vagyunk, de otthon csak magyarul beszélünk, mert mindkét szülőnknek ez az anyanyelve. Édesapánk a Bécsi Filharmóniában csellózik, így a zenei hátterünk megvolt, mi is játszottunk klasszikus hangszereken, én csellóztam, Tündi fuvolázott.

Tünde: – Mi elég hosszú ideje zenélünk, már tíz éve, de eddig nem volt ekkora hallgatottságunk. TikTokra toltuk a videókat, hogy növeljük a hallgatókat, emellett egyetemre is jártunk, Attila gépészmérnökire, én pedig pszichológiára, amit be is akarok fejezni. Időnként írt nekünk egy-két ember TikTokon is, hogy jelentkezzünk ESC-re (Eurovision Song Contest, azaz Eurovíziós Dalfesztivál – szerk. megj.), mert ez jó lehetőség számunkra, tehetségesek vagyunk, de eddig nem kapott elég figyelmet a zenénk. Ezzel egyidőben a németországi lemezkiadónk is biztatott, hogy jelentkezzünk, így beneveztünk. Be is jutottunk, majd kihoztuk az amúgy is akkorra tervezett albumunkat. Tökéletes marketingfogásnak tűnhet, de a szerencse is közrejátszott.

Menedzser: – 3281 résztvevőből választották őket be őket a legjobb 24-be, majd a legjobb 14-be, akik már a televíziós adásba is bekerültek. Őrült tempóban ment ez az időszak: karácsony előtt leadtuk az albumot, a meghallgatás januárban volt, bejutottak a versenybe és februárban kiadtuk az albumot. És azóta még inkább felgyorsultak a történések, nem volt idő gondolkodni.

– Fel tudjátok fogni, hogy mi történt veletek az elmúlt négy hónapban?

Tünde: – Szerintem az ember nem fogja fel soha igazán, inkább hozzászokik a pörgős hétköznapokhoz. Rengeteget interjúzunk, utazunk, próbálunk, semmi más nem fér bele az életünkbe most ezeken kívül. Szerintem nyáron, ha majd tényleg kikapcsolódhatunk egy-két hétre, akkor majd felfogjuk, mi is történt velünk, most nincs idő ezen gondolkodni.

Attila: – Az ember nagyon gyorsan hozzászokik a dolgokhoz. Néha kérdezik Tünditől, hogy izgul-e már az Eurovízió miatt, de a test nem tudja ezt az izgulást hónapokon keresztül fenntartani, mert egy teljesen más hormonális, biokémiai folyamat ez, nem tud az ember izgulni két hónapig. De eufóriában sem lehetünk két hónapig. Ilyen az élet, így megy előre a dolog: mindig a következő cél van az ember szeme előtt.

Tünde: – Persze élvezzük is közben, amit lehet. Az Eurovíziónak azért örülünk leginkább, mert tudunk zenészekként létezni, csak ezzel foglalkozni, mert egyáltalán nem könnyű elkezdeni egy zenei karriert. De a verseny most segített előre tervezni egy fél évet, egy évet, mert itt az a legfontosabb, hogy az ESC után se merüljünk el a süllyesztőben, ezért teljes erőbedobással dolgozunk most.

Attila: – Más embernek az a panasza, hogy dolgoznia kell, a zenészeknek meg az szokott lenni a panasza, hogy nincs munka, nincs pénz. Ez most számunkra megoldódott, most sok munka van. Igazából egy zenésznek pont ez az álma.

– A rengeteg próba és tartalomgyártás mellett nemrég felléptetek egy nagyzenekari koncerten, ami nagyon nagy álmotok volt. Milyen érzés az, amikor ez valóra válik?

Tünde: – Én többször elképzeltem már fejben, hogy ha megtörténik egy ilyen koncert, mit szeretnék énekelni, milyen lesz az outfitem, csak az nem volt meg, hogy mikor fog pontosan megtörténni. Én egyre inkább hiszek abban, hogy ha valamit kitalálsz, vizualizálod és nagyon teszel érte, biztosan megtörténik majd. Ez mindig is része volt a zenei víziómnak, szóval varázslatos érzés volt, óriási közönség előtt.

Menedzser: – Egy stadionban volt a fellépés Braunschweig-ban, a Volkswagen Halle-ban, ahol 6000 emberből álló közönség volt. A Pop Meets Classic nevű fesztivál volt, ami pont erről szól, hogy a popzenét a klasszikussal kell ötvözni. Ez olyan élmény volt, ami tényleg nagyon ritkán adatik meg.

– Hogy kell elképzelni magát a koncertet? Mivel járultatok ti hozzá?

Menedzser: – Attila megcsinálta a két dal elektronikus zenei sávjait, amit előadtak, majd a zenekar hangszerelője kiegészítette, meghangszerelte nagyzenekarra. Attila és Tünde ötletét kivitelezték, nem adták meg, hogy mit énekeljenek. Ez teljesen közös munka gyümölcse.

Tünde: – Az, hogy mi a klasszikus zenét így keverjük az elektromos zenével, egyik fontos jellegzetessége az Abor&Tynna projektnek, és szeretnénk is a jövőben ezt még inkább kiépíteni. Ez a koncert pedig azért is volt álomszerű, mert teljesen beleillett a mi koncertvilágunkba.

– És milyen érdekes, hogy egyre inkább visszaköszön az a klasszikus zenei vonal, amit ti a családból hoztok. Mi volt a viszonyotok ezzel a műfajjal régen, és milyen most?

Tünde: – Megvolt a családban az az íratlan szabály, hogy 18 éves korunkig kell játszanunk hangszeren, utána pedig eldönthetjük, hogy szeretnénk-e folytatni vagy sem. Nagyon intenzív időszak volt, jártunk versenyekre is, egy idő után viszont nem volt elég csak egy órát gyakorolni, így nem folytattuk. Nem akartunk klasszikus zenészek lenni, de most visszatért az életünkbe, szépen beépítjük a zenénkbe.

– Attila, neked milyen csellózni nyílt színen az Eurovíziós produkciótokban?

Attila: – Megint el kell kezdeni gyakorolni, mert már nem vagyok olyan top formában, mint 16 évesen, de ezen kívül jó, tetszik. Nekem másképp nehéz is lenne a színpadon érvényesülni, mert én az elektronikus zenei alapot csinálom, így aztán kicsit jobban néz ki a cselló, mint amikor egy DJ-pult mögött ugrál az ember. Kicsit komolyabb.

– És hatékony lehet, mert így még a mamák is rákapnak a dalra. Hiába elektronikus zene, de ott van egy cselló is.

Tünde: – Teljesen átlátsz rajtunk. (nevet)

– Ti testvérpárként alkottok egy duót, ketten vagytok a projekt tartóoszlopai. Sokszor nyilatkoztatok már szépeket egymásról, de vannak-e esetleg nehezítő tényezők abban, hogy tesókként zenéltek együtt?

Tünde: – Nagyon sok pró érvet említünk általában, de ez nemcsak szépítés, hanem tényleg így van. A jelenlegi helyzetemet nem tudnám egy „idegennel” vagy akár baráttal elképzelni, mert annyira intenzív, egész nap együtt vagyunk, utazunk, fellépünk. Testvérekként már nagyon egymáshoz vagyunk szokva, megtanultunk már rég egymáshoz alkalmazkodni. Az ember gátlástalanabbul kommunikál, veszekszik és békül is ki a saját testvérével. Ez egy általános és nagyszerű dolog, ami megkönnyíti a közös munkát.

Attila: – Én úgy érzem, hogy általában egy együttesben még mindig nézik a tagok, hogy ki mennyit teljesít, ki mit tesz bele a projektbe, mindent lemérnek. A mi esetünkben a duó fő oka az, hogy testvérek vagyunk. Ezért is nélkülözhetetlen az egyik és nélkülözhetetlen a másik, akármennyire összeveszik az ember és akármilyen problémák vannak, nem történhet meg az, hogy szétesik a duó. Hogy ha testvérek vagyunk, nincs olyan, hogy nem találkozol a másikkal soha többet, hát mindig találkozol vele, mert otthon lakik. És biztos van olyan is, hogy két jó barát tud annyira jól egyezni, hogy művészi duóként is jól tudnak működni, de nagyon ritka, a legtöbbször feloszlás a vége. Ugyanígy van az a kettős konstelláció is, amiben egy pár van, de amikor vége a párkapcsolatnak, akkor vége a művészi projektnek is.

– Térjünk rá az eurovíziós dalotokra, ami német nyelvű. Mit jelent a címe, milyen tematikát fogalmaztatok meg benne?

Tünde: – A dalunk címe Baller, amit inkább a fiatalabb generáció használ a németek közül is, az idősebbek nem is nagyon ismerik, úgy tapasztaltam. A németben arra használják, amikor sorozatlövést adnak le, nagyon erősen és agresszíven gépfegyverrel lövöldözni. Viszont ez a szó annyira kifejező, hogy a fiatalok használják arra is, hogy belőni magad, véghez vinni, végig pörgetni. A lényeg, hogy a dalban sorozatlövésről van szó. Ősszel írtam ezt a dalt, amikor nagyon sok szakítós dal született, mert nem titok, hogy szakítás után voltam, ezek segítettek feldolgozni a helyzetet. Egy idő után megtelt a hócipőm a nagyon hasonló szakítós dalokkal, és más stílust akartam: ne legyen melankolikus, se szomorú, hanem pont az ellentéte. Kerestünk egy ütős szót, aminek jó a hangzása, énekelhető, megjegyezhető. Így a Baller tökéletes választásnak tűnt, mert lehet benne lalalázni és fülbemászó is.

– Miért pont ezzel jelentkeztetek?

Tünde: – Eleinte nem is ezzel jelentkeztünk, hanem egy angol dallal, viszont van egy híres, német tévés személyiség, Stefan Raab, aki a Ballert javasolta. Ő volt az előválogató rendezője és egyik zsűritagja is, felhívott minket, hogy elmondja, hallotta a Ballert TikTokon és szerinte ezzel menjünk. Végül beleegyeztünk, sőt örültünk is, hogy egy német dalt adhatunk elő a saját albumunkról.

– Megszületett ennek a dalnak a magyar verziója is, ami ráadásul akusztikus. Kinek volt az ötlete?

Menedzser: – A Winnetou című dalukban van egy magyar rész, emiatt a lemezkiadó főnöke ajánlotta, hogy lehetne magyar verzió, én is helyeseltem. Ez kicsit megnehezítette Tünde dolgát, mert nagyon-nagyon sok tennivaló volt, és közben át kellett írnunk magyar nyelvre a szöveget, de ez nem egyszerű fordítás, hanem egy vers, egy adaptáció. De sikerült megírni Tündének, majd egyetlen egyszer énekelte fel, mert nem volt többre idő. Készült hozzá egy videoklip is, amit szintén rekord gyorsasággal vettünk fel.

A Baller magyar verzióját itt hallgathatod meg:

Tünde: – A lemezkiadónk vezetője német, de ő teljesen beleszerelmesedett a magyar nyelvbe, pedig nem ért belőle semmit. Szóval nagyon támogatta az ötletet, hogy magyar verziót csináljunk, mindenki odavan érte. A németek is, a magyarok is, mert sok év után végre van valami kis magyar vonatkozás az Eurovízión.

– Lesz még magyar dal? Mennyire érezted magadénak a magyar szövegírást?

Tünde: – Mostanában nagyon sokat utazunk, és ilyenkor nagyon szeretek zenét hallgatni, közben írogatok. Az utóbbi pár napban nagyon kedvem támadt magyar szövegeket írni, ami eddig soha nem történt meg, úgyhogy lehet, hogy lesz még.

– Az Eurovíziós Dalfesztivál óriási show, amit rengetegen követnek világszerte. Itt nem csupán a dal van fókuszban, a látványvilág is legalább annyira fontos. Hogy készültök a bázeli fellépésre?

Attila: – Az egyik komponens maga a műsor megtervezése, gyakorlása, fel kellett építeni egy színpadot Bécsben, amin rajta van a díszlet, és amin mi is tudunk próbálni, de ruhapróba is volt.

Tünde: – Én járok énekórákra és futni, sportolni, mert nem kellene kifulladnom a színpadon. Van mögöttünk egy egész delegáció az Eurovíziótól, nagyon sokan vesznek részt ebben a procedúrában. A végső, kreatív döntéseket mi hozzuk meg, ők esetleg csak tanácsokat adnak.

Menedzser: – Az érdekes az, hogy a kreatív vezető az egy olyan személy, aki most pillanatnyilag négy országnak csinálja a látványtervét, és volt olyan év, hogy ugyanez a személy tíz országnak csinálta egyszerre. Úgy látom, hogy ha Németországnak és Ausztráliának és további országoknak is csinálod a látványtervét, úgy a kreativitás és az energia is megoszlik.

Viszont azt hozzá kell tenni, hogy ez a rendszer technikailag nagyon komplikált és behatárolt, így muszáj olyan személyekre bízniuk, akik teljesen értik a technikai hátterét. Ebben a show-ban 36 kamera van, az összeset előre programozzák, tehát a lézershow, a fény, a pirotechnika, minden, ami technikailag történik, egy gombnyomással indítanak el, és teljesen automatizált. Nem lehet semmibe belenyúlni a show alatt. Ahogy az egyik előadás lejár, 30 másodpercük van átépíteni a színpadot. Ezért a kreatív vezetőnek nagyon profinak kell lennie, mert nem lehet semmiféle rizikót vállalni a technika miatt.

– Mi a tervetek az Eurovízióval? Feltételezem, hogy ezt csak egy kiváló löketnek érzitek, de a zenei karrieretekben utána sem lesz megállás.

Tünde: – Nem is akarjuk, hogy megálljon a dolog, csak most kezdődik! Szerencsére nem kell majd az Eurovízió után kapkodni, hogy valahogy próbáljuk folytatni ezt a hullámot, hiszen rengeteget dolgozunk előre, hogy biztosan folytathassuk.

Attila: – Már van egy albumunk, szóval tudjuk, hogy képesek vagyunk még egyet írni. Elsőre az is félelmetes és stresszes volt, mert először csináltuk. De amikor nyáron elkezdjük írni a második albumot, akkor már tudjuk, hogy egyszerűen csinálunk még egyet, még jobb dalokkal.

– Ha bárkivel találkozhatnátok, akár a stúdióban vagy egy kocsmaasztalnál, akitől tudtok zenei inspirációt bezsebelni, kit választanátok?

Attila: – Tündi, te a The Weekndet választanád.

Tünde: – Lehet, bár az utóbbi időben a magyar zene iránt is jobban érdeklődöm, szóval Azahriah zenéje is nagyon inspiráló lehet. Egyrészt megvan a saját hangzása, mindenki rögtön felismeri, másrészt viszont nagyon sokoldalú. Biztos izgalmas lenne vele találkozni a stúdióban és végignézni, ő hogyan csinál zenét. De hogy ha nem magyart akarnék választani, akkor Kanye Westet is nagyon szeretem, zeneileg szerintem egy zseni. Nem biztos, hogy sok mindent értenék abból, amit csinál, vagy lehet nem is kommunikálna nagyon, de zeneileg mindenképp érdekelne.

Attila: – Az elektronikus világból a Zonderlinggel találkoznék, ők mindig is egyik kedvenceim voltak. Mindig minőséginek hangzott számomra ennek a duónak a munkája, az egyik csinálja a zenét, a másik a fellépéseket. Az egyetlen dal, ami világsláger lett tőlük, az a Crazy.

– És ha már szóba jöttek a magyar előadók. Magyar dalokat hallgattok?

Tünde: – Én szoktam, igen. Az unokatestvéreink Magyarországon laknak, így minden évben egyszer-kétszer kiruccanunk oda. A tavaly összejött az is, hogy együtt fesztiválozzunk, így ők is és a baráti társaságuk is azóta küldik nekem a magyar zenéket. Persze ezek nagyon meg vannak szűrve. Így hallgatok Analóg Balatont, AKPH-t, Devat. Ezek is nagyrészt indie és elektronikus műfajúak.

– És te, Attila? Hogy állsz a magyar zenékkel?

Attila: – Én nem hallgatok, de én amúgy is ritkán hallgatok zenét. Egyszerűen szabadidőmben nem ezzel foglalkozom, inkább videókat, sorozatokat nézek vagy számítógépes játékot játszom.