Vajon mit jelenthet az, hogy valakinek ellopják a gyermekkorát vagy a felnőttkorát? Bibók Bea pszichológus, szexuálpszichológus és párterapeuta mindkét jelenséget alaposan megvizsgálta, sőt könyveket is írt ezekről. Reflektorfényben a parentifikáció és az infantilizáció.

Az Ellopott gyermekkor című kötet a parentifikáció, azaz a szülősítés témakörét járja körül, ami annyit jelent, hogy a családban valamilyen oknál fogva a gyerek veszi át a szülői teendőket, a felelősséggel együtt, ő lesz az úgynevezett „kis szülő”. Ez megtörténhet abban az esetben, ha például kisebb testvérre kell vigyázni otthon, szülő helyett szülőértekezletre menni, ha beteg testvér van a családban, ha az egyik vagy mindkét szülő alkoholista, ha válás van a családban.

Ideális esetben a szülők feladják saját szükségleteiket csakhogy gyermekük szükségletét ki tudják elégíteni, azonban parentifikáció esetében fordul a helyzet. A gyermek megpróbál saját szülein segíteni, megpróbálja megoldani helyettük a problémákat. Ez olyan extrém példákban is megmutatkozhat, mint a négyéves kislány, aki elmegy részeges apjáért a kocsmába, mert az anyuka úgy tapasztalta, hogy a lány hamarabb meg tudja győzni és haza tudja hozni. A kislány pedig rá volt kényszerítve arra, hogy felnőjön a feladathoz, büszke is volt érettségére, viszont eközben életre szóló traumákat szerzett. A gyermekkorban tapasztaltak egyszer s mindenkorra rányomják pecsétjüket életünkre, működésünkre és talán a legváratlanabb pillanatokban ütik fel a fejüket. A parentifikáltakból lesznek azok a szülők, akik törtetőek, sikeresek a szakmájukban, óriási megfelelési kényszerük van, empatikusak, ugyanakkor képtelenek a saját igényeiket érvényesíteni, határokat húzni.   

Bibók Bea második könyvében, az Ellopott felnőttkorban pedig az infantilizáció jelensége van fókuszban. Ebben az esetben az egész család szimbiózisban él, és a szülők, főként az anya úgy érzi, hogy az ő gyermekének velük a legjobb, igyekeznek minél későbbre kitolni a gyermek elköltözését, mert nehezen viselik a tudatot, hogy gyermekük felnőtt, önálló személy, saját véleménnyel és problémamegoldó képességgel. Az úgynevezett „benntartott”, infantilizált gyerekek nem válnak le szüleikről, nem alakul ki autonóm véleményük, szükségletük, vagy ha ki is alakul, elnyomják magukban szüleik miatt, hiszen túl szoros közöttük a kapcsolat. Ahogy a parentifikált gyerekek esetében, az infantilizáltak esetében is kihat az elszenvedők teljes életére ez a jelenség. Mivel az autonómiájuk nem tud kialakulni a családban, gyakran válnak függőkké, mert legalább az alkoholban, kábítószerben, játékfüggőségben kiélhetik magukat, nem tudnak a pénzzel bánni, gyakran félbehagyják a képzéseket, kurzusokat, nem tudnak időpontokhoz alkalmazkodni.

Bibók Bea szerint a legtöbben felnőttkorban jönnek rá, hogy parentifikáltak vagy infantilizáltak, de az sem késő, hiszen van megoldás arra, hogy szüleinknek határt húzzunk, saját sebeinket pedig begyógyítsuk.