Valamikor hatszáz család foglalkozott Korondon fazekassággal, mondhatni szinte mindenki ebből élt, ma már alig vannak százan, akik még tovább viszik a hagyományt. Máthé István és felesége, Piroska mindketten fazekas családban nőttek fel, szüleiktől tanulták a mesterséget, „ebbe nőttek bele”, ahogy ők mondják, és ezt szeretnék tovább örökíteni. Szeretnek az agyaggal dolgozni, István általában megmunkálja, megformázza az agyagot, majd Piroska díszíti ki gyönyörű virág- és madármintával, vagy a rendelő igénye szerint egyéb mintákkal. (Videó és fotók: Varró-Bodoczi Zoltán)Máthé István fazekasmester családi házukban fogadta stábunkat, itt egy kis műhely van berendezve, ahol agyagozik, felesége pedig megfesti a kerámiákat. A kertjükben több száz kancsó szárad, a műhelyben pedig minden polcot roskadásig töltenek meg a színes, mintás edények. Ő negyedik generációs fazekas, dédszülei is ezzel foglalkoztak már, és úgy tudja, a korondiak azért kezdtek fazekassággal foglalkozni, mert nem voltak termékeny földjeik, amit mezőgazdaságra, állattartásra lehetett volna használni, így más megélhetési forrást kellett keressenek.

A Máthé család leginkább díszkerámiát készít, ebbe minden beletartozik a sótartótól a poharakon át a tányérokig, nagyobb edényekig. Leginkább vásárokon értékesítik ezeket, vagy helyben, a faluban, de viszonteladóknál is árulják edényeiket. A korondi fazekasság azért egyedi, mondta Máthé István, mert az itteni mesterek ma is hagyományos módszerrel dolgoznak, fatüzelésű kemencében égetik például az agyagedényeket, és emellett mindegyik család belevisz valami újdonságot, egyediséget, sajátos stílust a kerámiába.

„Itt minden család szívvel-lélekkel csinálja a kerámiázást, ebben nőttünk fel, és a sok turistának köszönhetően híressé váltunk. Az országban szerintem itt van a legtöbb fazekas egy helyen, bátran nevezhetjük magunkat fazekas-központnak. Abban, hogy a termékeink ennyire híresek lettek, nagy szerepe volt a régi kerámiagyárunknak, és annak, hogy szép a motívumrendszerünk. Ahhoz, hogy világhírűvé váljunk, sokat kellett dolgozzanak az őseink, nagyapáink, dédapáink” – mondta el a fazekasmester.

Madár, tulipán, családfa – ezek a leggyakoribb motívumok

Máthé István arról is mesélt, hogy melyek a kerámiakészítés fontosabb mozzanatai, illetve, hogy hogyan is működik a hagyományos kemencéjük, amelyet még édesapja is használt. Mint fogalmazott, a kerámiakészítés az agyag kiásásával, megtisztításával, megőrlésével kezdődik – ezt leggyakrabban már nem a fazekasok végzik, inkább megvásárolják a kész agyagot –, majd következhet a korongozás, amihez „sok türelem” kell. A korongozás után jön a kaolinozása, ezzel az alapanyaggal alapozzák le a kerámiát, ettől lesz fehér színe, majd amikor teljesen megszárad, „jönnek az asszonyok”, akik megfestik. Miután ki van teljesen festve, jön az égetés.

Máthé Piroska elmondta, a madár – a béke szimbóluma –, a tulipán, és a családfa a leggyakoribb és legrégibb motívumok, amiket használnak, ezeknek valamelyike általában minden kerámiára rákerül, de ha a megrendelő más mintát kér, azt is szívesen megfestik. A leggyakoribb szín a fekete, amit kékkel vagy pirossal díszítenek, de vannak tarka – piros, sárga, zöld – edények is, és persze egyszínűek is, leggyakrabban pirosak vagy kékek. Piroska fejből találja ki a mintákat, és persze „hozza maga a tárgy is”, hogy milyen minta fél el rá. Ők már lecserélték a cserépszarut írókára, mivel ezzel szebb, vékonyabb kontúrt lehet húzni, mondják.

Máthé István megmutatta a hagyományos fatüzelésű kemencét is, amelyben a kerámiákat égetik. Ebbe úgy kell elhelyezni a kiégetésre váró darabokat, hogy egy személy beleáll, kintről pedig másvalaki feladja a kerámiákat, amiket szépen sorba rak maga körül, és amikor megtelt a kemence, kimászik onnan, majd egy kupolát is rak az edényekből, utána gyújtanak be. 960 fokig hevítik a kemencét, nyolc-kilenc órát égetik az edényeket, majd kiszedik a kerámiát, leporolják őket, zománcozzák, és egy második égetésre is visszateszik őket. A fazekas elmondta, ha száz edényt rendelnek, legalább 110-et kell elkészíteniük, mert az égetés során mindig eltörik vagy megsérül néhány.

Fazekas-szövetséget is alapítottak, hogy megmentsék a mesterséget

Máthé István nem szeretné, hogy a családban ő lenne az utolsó generáció, aki még kerámiázik, de sajnos úgy látja, a gyermekek „nem ezen az úton haladnak”, így amíg tudják, addig továbbviszik feleségével a hagyományt. „Ezt, ha nem szereted, akkor nem tudod csinálni. Viszont én, amikor a munkából hazajövök, és leülök kerámiázni, olyan nyugalmat érzek, mint sehol máshol. Itt senki nem zavar, csendben dolgozol, nyugodtan, és valami gyönyörűt alkotsz. Mi próbáljuk továbbadni ennek a mesterségnek a titkait, alapítottunk egy fazekas szövetséget is, jelenleg 27 taggal rendelkezünk” – mesélte.

A szövetség tagjai mind különböző kerámiákat készítenek, és mind elhivatottak, próbálnak tovább fejlődni, de nincs utánpótlásunk, mondja István. A fiataljainkkal nem nagyon tudnak számolni, és csak abban reménykednek, hogy több száz év után nem náluk szakad meg a hagyomány. „Ez a szüleink, nagyszüleink idejében jó megélhetés volt, most már lassan odakerültünk, hogy hobbiszinten űzzük, mert egyszerűen olyan drága lett az alapanyag, és olyan sok idő egy kerámiát elkészíteni, hogy nem éri meg” – mondta a fazekas mester.