A szalmakalap hagyományosan üzenetet hordoz: eredetileg nem csak arra szolgált, hogy a viselőjét megóvja az esőtől vagy védje a napszúrástól, nem csak gyümölcsöt szedtek bele és köszöntek vele, hanem elárulta tulajdonosának nemzetiségét, sőt, azt is, hogy honnan származik, tudtuk meg Szőcs Lajostól, a kőrispataki Szalmakalap Múzeum alapítójától.A Hargita megyei Kőrispatakon több mint húsz éve működik a Szalmakalap Múzeum. Szőcs Lajos elmondta, 2000-ben már gondolkodtak azon, hogy jó lenne valahogyan bemutatni a falu történelmét, amelynek szerves részét képezi a szalma, hiszen valamilyen formában mindenki ezzel foglalkozott, és foglalkozik mind a mai napig. „Van, aki alapanyag-készítő, van, aki megfonja a szalmát, és van, aki elkészíti a kalapot. Mondhatni, mindenki foglalkozik a faluban szalmával, a 600 lelkes kis közösség minden tagja dolgozik valamelyik részével. Azt szerettük volna, hogy meg tudjuk mutatni az utókornak, hogyan készül a szalmakalap elejétől a végéig, mennyi munka van vele, míg learatod a szalmát, szalmafonattá fonod, majd pedig kalappá varrod” – magyarázta Szőcs Lajos.

A múzeumalapító szerint „különleges ajándék a szalma”, és a szalmakalaposok is úgy mesélték régebb, hogy különleges búzával dolgoztak, olyannal, amelyről más székely gazdák lemondtak, mivel nem volt terméshozama. Viszont a kőrispatakiak rájöttek, hogy ez kiváló alapanyag szalmakalapnak, mert magas szára van, a fonók így több alapanyagot tudnak fonni, ritkábban kell toldani.

Kőrispatakon korábban a legtöbben szalmafonással foglalkoztak: a 40 méteres fonatokat eladták a falu vagy más települések kalapkészítő családjainak, ezek aztán elkészítették a kalapot, és eladták a vásárokban. „Különleges helyzet volt, nem volt senkinek munkahelye, egy kis elszigetelt falu volt, viszont mindenki a saját házában meg tudta keresni a mindennapi kenyérre valót” – tette hozzá Szőcs Lajos.

Hetvenféle kalapot mutat be a múzeum

A kalapok tájegységenként változtak, így ezekről felismerhető volt viselőjük származási helye. Nagyon más volt a székely kalap, a széki, vagy az Észak-Erdélyből származó kalap, és a Szatmár- és Szilágy megyeieknek is változatos fejfedőjük volt, mesélte Szőcs Lajos. A kőrispataki múzeumban jelentős gyűjteményt sikerült eddig felhalmozni: nagyjából hetvenféle kalapot mutatnak be, különösen az erdélyi népviseleteket, ám folyamatosan nő a gyűjtemény, néhány éve például a cserkészszövetség kérésére gyártottak egy új típusú kalapot, amit előtte sosem készítettek a falubeliek.

A múzeum alapítója megosztott egyéb titkokat is a kalapokról, megtudtuk például, hogy az idősebb korosztálynak barna szalagos kalapja volt, míg a fiatalabb legények kék szalaggal hordták, ha pedig megnősültek, már szalmadíszes vagy recefonatos kalapot viseltek. A női kalapok is tájegységenként változtak, Székelyföldön csatornás- vagy sima női kalapot viseltek, a Szász vidéknek úgynevezett „gombakalapja” volt, míg a Küküllő mentén vagy Nyárád mentén recekalap volt a divat.

A magyar gazda bal oldalt, a román jobb oldalt hordta a díszt

A kalap díszítéséből a viselő nemzetiségét is be lehetett azonosítani: az erdélyi magyarok bal oldalt hordták a kalap díszét, míg az erdélyi románok jobb oldalt. „Ahogy a mondás is tartotta, csattot, kardot, bokrétát, pipát, bal oldalt, a szíve fölött hordja a magyar. Távolról lehetett már látni így, hogy az illető magyar vagy román, tudták, hogy milyen nyelven köszönjenek egymásnak” – részletezte Szőcs Lajos.

A karima szintén sok mindent elárult a kalap viselőjéről. Ha fel volt tűrve, akkor fiatal viselte a kalapot, aki még tegezhető volt, ám aki letűrve hordta, azzal magázódni kellett. Ugyanakkor a birtokok számáról is beszélt a kalap, mivel a bevarrt rendek száma árulta el, hogy hány holdat művelt a gazda.

Székelyföldön az idősebb generáció ma is visel kalapot, mezei munkákhoz leginkább, aratáshoz, kapáláshoz, de van az ifjak között is néhány, aki nyitott a kalapviselésre, számolt be a múzeumalapító. „Azért hosszú távon veszély fenyegeti a szalmakalapot, a modern fejfedők egyre jobban kiszorítják a hagyományos fejfedőket. A fiatal azt gondolja, hogy régimódi, hiszen a nagytatája hordja, de később fog csak rájönni, hogy a kalap mennyi mindenről árulkodott. A modern kalap semmiről nem árulkodik, csak arról, hogy miből és hol készült” – jegyezte meg Szőcs Lajos.