Záporoztak a jobbnál jobb hozzászólások, amikor az olvasóinkat arról kérdeztük, hogyan kellene hatékonyabban tanítani a román nyelvet. Abban szinte mindannyian egyetértettek, hogy a kommunikáció az alapja mindennek, így a szigorú nyelvtan nem feltétlenül célravezető; sőt, sokan azt javasolták, hogy idegen nyelvként kellene oktatni, akár az angolt vagy a németet, így következne be áttörés. Akadt olyan kommentelő , aki kiemelte, azért nem tudnak az erdélyi magyarok románul beszélni, „mert nem is akarnak”, a konfliktusos létezésben átöröklődik a román kultúra elutasítása. De az összes közül az egyik legérdekesebb Cristina Popescu meglátása volt, aki válogatott magyar szavakkal kommunikált a többiekkel. Története, véleménye meglehetősen tetszett társainak Facebook-bejegyzésünk kommentszekciójában. Nem csoda, hiszen tősgyökeres románként immár 2 és fél éve tanul magyarul, és ahhoz, hogy elsajátítsa tizedik nyelvét, Székelyföldre költözött, ahol magántanárként tevékenykedik, angolt, norvégot és spanyolt tanít gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Vele beszélgettünk a nyelvtanulás fontosságáról és a román-magyar ellentétek enyhítésének szükségességéről.

– Nagy bátorság volt, hogy román emberként egy magyar hírportál Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki a véleményét, méghozzá magyarul. Tisztelettel kommunikált, ami nagy szó napjainkban, a közösségi média berkeiben. Akár arra is gondolhatnánk, hogy praktikussági okokból írt magyarul, lefordította a szöveget abban a reményben, hogy így mindenki megérti, de hozzászólásában jelezte, hogy felnőttként tanulta meg a nyelvet. Ezen sokan felkaphatták a fejüket! Mesélne erről a vállalásáról? 

– Cristina Popescu a nevem, Târgu Jiuban születtem, és ott is éltem 18 éves koromig, ekkor költöztem Kolozsvárra, hogy egyetemistaként angol-norvég szakon tanuljak. Közben ezeken a nyelveken kívül igyekeztem más nyelveket is elsajátítani – például az egyetemi évek alatt kezdtem németül és oroszul tanulni. A doktori tanulmányaimat már spanyol-amerikai irodalomból végeztem, ez sokat segített abban, hogy a spanyol nyelvtudásom pallérozzam, ezzel a nyelvvel egyébként gyerekkoromban kezdtem ismerkedni.

A nyelvtanulás és az irodalom mindig jelen voltak az életemben. Gyerekkorom óta nagyon élveztem elsajátítani az idegen nyelveket, párhuzamosan olvastam a román irodalmat más népek irodalmával, közben írtam is – az olvasás és az írás nálam valahogy összefonódott. Ám egy bizonyos ponton feladtam a doktori tanulmányaimat, és magánúton kezdtem oktatni az idegen nyelveket saját kisvállalkozásom keretében: jelenleg angolt, norvégot és spanyolt tanítok általános iskolás diákoknak, középiskolásoknak, egyetemistáknak és felnőtteknek. Ez az állandó munkám az írás és nyelvtanulás mellett – e két utóbbi inkább szabadidős tevékenység, de mivel nagyfokú fegyelmezettséget követel, akár másodállásnak is tekinthetjük.

– Egyik hozzászólásában úgy fogalmazott, hogy „Romániában probléma, hogy általában nem tanítják jól az idegen nyelvet”, majd kifejtette, hogy amíg az iskolai tankönyv angol és német nyelvtanítás esetén megfelelő, addig a magyar gyermekek számára még mindig nem adnak ki jó románnyelvű tankönyveket. Tanárként hogy látja, miként lehetne ezen változtatni?

– Gond az, hogy az iskolában a magyar diákokat úgy tanítják románul, mintha az az anyanyelvük lenne. Tudom, hogy sok kutatást végeztek az egyetemeken annak érdekében, hogy ez megváltozzon, de hosszú időnek kell eltelnie, míg ennek bármiféle hatását megtapasztalhatják a diákok. A fő ok az, hogy a romántanárok – bármennyire is szívesen segítenek – nem igazán tanulják meg, hogy miként lehetne a román nyelvet idegen nyelvként tanítani. És a tapasztalatom azt mutatja, hogy ez nem csupán a romántanárok esetében igaz, ugyanúgy érvényes más nyelvek oktatóira is.

Én például mindent, amit a tanításról tudok, autodidakta módon tanultam meg, próbálkozások és tévedések révén, és ami a legfontosabb: úgy, hogy idegen nyelveket tanultam közben magam is. A többnyire elavult módszereket alkalmazó idegen nyelv-tanárnak erre vonatkozó tudása aligha van, nem beszélve egy átlagos romántanárról, akinek az egyetemi évei alatt senki egy szótagot sem suttog arról, mit jelent a románt idegen nyelvként oktatni.

Emellett ott van az iskolai tanterv, amelyet teljesen át kellene alakítani az eltérő anyanyelvű tanulók számára, mert a román nyelvet ugyanúgy kellene tanítani a magyar iskolákban, mint az angolt vagy a németet a román iskolákban, speciális tankönyvekkel a nem anyanyelvi tanulók számára. Évek óta mondogatom ezt a kollégáimmal együtt – sajnos az iskolai programokkal kapcsolatos döntéshozók közül jelenleg senki sem hallgat ránk.

– És ön hogyan került kapcsolatba a magyar nyelvvel? Romániai román nyelvtanárként akár párhuzamos is maradhatott volna a kisebbség nyelvével…

– A magyar nyelvvel egyetemistaként kerültem kapcsolatba először, mert voltak magyarul beszélő csoporttársaim, és nagyon izgalmas volt hallani, ahogyan egymás közt kommunikálnak. Az biztos, hogy ekkoriban a kapcsolatom a nyelvvel még meglehetősen felszínes volt, mert a tanulmányaim kontextusában tudományos szempontból más prioritásaim voltak.

De a koronavírus-járvány időszaka változást hozott az életembe, ugyanis elegem lett Kolozsvárból, azt éreztem, hogy környezetváltásra van szükségem, és mivel nyaranta, a szabadságom idején szerettem Székelyföldre kirándulni, úgy döntöttem, arra a vidékre költözök. 2021 nyarán el is költöztem, most olyan helyen élek, ahol leginkább magyarul beszélnek az emberek, így a magyar nyelv a mindennapi nyelvemmé vált.

Mivel a munkám online zajlik, az órákon nem használom a magyart – kivéve azokat az eseteket, amikor magyar diákjaim vannak, és valóban segíti a tanítást, ha például össze tudom hasonlítani az angol nyelvtant a magyar nyelvtannal –, de valahányszor kimegyek a városba, csak magyarul beszélek. Így megtaláltam azokat az alkalmakat, ahol gyakorolni és használni tudom a nyelvet. Nagyon szerencsés vagyok, mert mindig kerülnek körém olyan emberek, akik segítenek, és próbálnak javítani a kifejezéseimen. Egy kedves kolozsvári magyartanár barátom pedig bármikor készségesen válaszol, akármi legyen is a kérdésem.

Néha fennakadást okoz ugyanis, hogy vannak mondatok, amiket a magyar nyelvű beszélgetőtársaim nem tudnak megmagyarázni, ezért hozzá fordulok a számomra érthetetlen, megfoghatatlan kifejezésekkel. Ő a támogatóm ezen az úton, és az ő segítsége nélkül soha nem jutottam volna el idáig. Tudom, hogy ezt az interjút el fogja olvasni, szóval még egyszer köszönök mindent, Noémi!

Kapcsolódó

Számára a magyar titoknyelv, a Gyergyói-medence az otthon – románnak született, de székelyként él a 4S Street zenekar frontembere

Nicuta Alinnal magyar-román együttélésről és székely-román érzelmekről beszélgettünk.

magyar-román viszony

Beismerem, noha két és fél éve tanulok magyarul, még mindig követek el nyelvtani hibákat, és időnként keresem a szavakat, ha a téma bonyolultabb. De olyan szintű folyékonyságra tettem szert, amelyre álmomban sem számítottam, amikor először csöppentem ebbe a kultúrába. Tanári szempontok alapján kijelenthetem, hogy a beszédem szinte B2-es szintű. Olvasni, hallgatni és írni természetesen könnyebb, mint beszélni. Mint minden nyelven.

– Igen, gyakran hallani, hogy a magyar nehezen elsajátítható nyelv, önnek mi jelentett nehézséget a magyartanulásban? Milyen módszerek alapján tanulja?

– A magyar nyelv volt tulajdonképpen a tizedik nyelv, amit megtanultam, és ez volt az első a nem indoeurópai nyelveim listáján. Ez azt jelenti, hogy az elején rettenetesen nehéz volt. Mindig azt mondom, hogy az első 4-6 hónapban úgy éreztem, mintha „fel akarnám fordítani az agyam”, bármit is olvastam, vagy bármit próbáltam mondani, olyan érzésem támadt, mintha valamiféle örvénybe kerültem volna, ahol nem tudok gondolkodni, mert ez teljesen ellentétes a természetes nyelvi gondolkodásmódommal. De mivel nyelvész vagyok, ez igazi kihívás volt számomra, így nem adtam fel. Az első 6 hónap után kezdtem azt érezni, hogy könnyebbé válik a tanulás, mert kezdett kikristályosodni előttem a nyelv szerkezete.

– A kitartásának köszönhetően saját példájával igazolta, hogy egy felnőtt is megtanulhat egy ismeretlen nyelvet. Még az egyik legnehezebbet is. Na de mégis hogyan? Biztosan más módszerek szükségesek, mint egy gyerek esetében…

– Azt a munkám során naponta tapasztalom, hogy egy felnőtt is képes idegen nyelvet tanulni, próbálom az ezzel kapcsolatos ismereteimet folyamatosan frissen tartani, ezért követem, hogy mit mondanak a neurolingvisták.  Ott van például az amerikai Stephen Krashen, akinek meggyőződése, hogy a nyelvtanulás folyamán elegendő, ha hozzáférünk érthető bemeneti közlésekhez. Ezt kipróbáltam magamon, úgy kezdtem magyarul tanulni, hogy nagyon könnyű mondatokat olvastam eleinte. Volt néhány magyar gyerekkönyvem, és az elején az első két-három elolvasott mondatból tanultam az idegen szavakat. Minden egyes nap.

Kapcsolódó

Kató Csilla: sajátos tankönyv szükséges a konyhaasztalnál magyarul tanuló, kétnyelvű gyermekeknek

A nagyszebeni Astra dokumentumfilm fesztivál programigazgatójával, Kató Csillával a kétnyelvű gyermekek nevelésének hétköznapok írta alapelveiről, sikereiről és buktatóiról beszélgettünk

kétnyelvűség magyar nyelv román nyelv Nagyszeben

Egy idő után már annyi szót tudtam, hogy képes voltam elolvasni és értelmezni egy egész bekezdést, két hónap után pedig már egy egész oldalt. De mindennek a kulcsa az volt, hogy naponta tanultam, és míg olvastam és fordítottam, hallgattam is a magyar szövegeket. A párhuzamos hallgatás ugyanis szintén elengedhetetlen, a hallgatás és az olvasás olyan, mint a mozdony, amely a vonat többi részét maga után vonja. De ezzel magyarázható az is, hogy miért a beszédkészségünk az utolsó, ami kifejlődik: csak akkor tör felszínre, ha az összes többivel foglalkoztunk már. Egyszer csak magától megérkezik, de tény, hogy kemény edzéssel kell ráerősítenünk. Én a nyelvtanulásnak épp ebbe a fázisába értem.

Nem titok, hogy miután magamon megtapasztaltam a módszer hatékonyságát, alkalmazni kezdtem a tanítványaimon is a három tanított nyelven, és rövid időn belül kiváló eredményeket értünk el. Szóval működik!

– És hogyan vélekedik a magyar kultúráról azóta, hogy érti és tapasztalja is?

– Számomra az volt a legfontosabb, hogy megértsem a körülöttem élőket, ez motivált a magyartanulásban.  És ennek hála lépésről lépésre felfedeztem egy teljesen új kultúrát, amihez lelkileg nagyon közel érzem magam: nagyon szeretem a magyar közösségekben tapasztalható vallási toleranciát, a magyarok hozzáállását a hithez – nagyon vallásos ember vagyok, és ehhez tudok kapcsolódni. Ez arra késztetett, hogy egyre jobban elmélyüljek ebben a világban. 

Ráadásul ott van a pompás magyar költészet, a vokális harmóniájából fakadó belső muzikalitásával – ez egy olyan elképesztő tulajdonság, ami elképzelhetetlen annak, aki csak indoeurópai nyelveket ismer. A magyar irodalom általában véve óriási felfedezés volt. És nem utolsó sorban egy olyan regényen dolgozom, amely Erdélyben játszódik, és nem csak nyelvészként, hanem íróként is létfontosságú volt számomra a magyar kultúrával való kapcsolódás.

– Hogyan reagált a környezete arra, hogy ön a kisebbséggel akar kapcsolódni, és annyira szimpatizál a kultúránkkal, hogy még a nyelvünket is megtanulja?

– A legtöbben nem lepődtek meg, mert ismerték a nyelvek iránti szenvedélyemet, de azt talán senki senki sem képzelte – beleértve magamat is –, hogy hosszú távon ekkora rokonszenvet érzek majd a kultúra iránt. Azok számára, akik kevésbé ismerték a motivációimat, minden bizonnyal furcsa lehet a vállalásom.

– Azt már egy üzenetváltásunk alkalmával említette – amikor arra kért, hogy inkább írásban beszéljünk, semmint telefonon –, hogy néha szorong amiatt, hogy nem tudja helyesen kifejezni magát magyar nyelven. Ez egyébként ránk, magyar emberekre is érvényes, ha románul kell megszólalnunk. Különös egybeesés, úgy látszik oda-vissza működik. Hogyan tehetünk ellene?

– Teljes mértékben értem ezt a szorongást, mert a diákjaimon is tapasztalom és magamon is, amikor magyarul kell megszólaljak. Nem tudom, hogy teljesen kiküszöbölhető-e, mert mint ismeretes, sokan akkor is szoronganak, ha idegennel kell a saját anyanyelvükön beszélniük. Más nyelven kifejezni önmagunkat pedig még nehezebb, egyetlen módja a szorongás leküzdésének a gyakorlás lehet. Ha a kisujjunkban van, kevésbé fenyegető.

Kapcsolódó

András Zoltán, a Sarmalele Reci énekese: ki kell lépnünk az ördögi körből, szétnéznünk magunk körül

Arról beszélgettünk, hogy románok és magyarok néha mennyire nem látnak ki abból a burokból, amelyben élnek.

András Zoltán rockzene román nyelv magyar nyelv

Ugyanakkor az is segíthet, ha olyan emberek vesznek körül bennünket, akikben megbízunk, és nem ítélnek el, ha hibázunk. Áldásos volt az én helyzetem ebből a szempontból, mert nagyon kevés román ember tanul magyarul, engem mégis elfogadtak, támogatták az erőfeszítéseimet, és ami a legfontosabb: nem nevettek ki, amikor hibáztam. Tudom, hogy ez nem feltétlenül történik így, amikor egy magyar beszél románul. Meggyőződésem, hogy a rettegett 8. és 12. év végi vizsga teljesen megváltoztatja a felfogást, és fokozza a félelmet.

– Azt láthatta a kommentek között, hogy még a nyelvtanulásra vonatkozó kérdésekben is egymásnak feszülnek az emberek. Ön mivel magyarázza azt az elutasítást, ami román és magyar részről egyaránt érezhető?

– Szerintem ez egy olyan jelenség, ami leginkább az interneten látható. Azt mondanám, hogy a való világban ez nem annyira nyilvánvaló – persze civilizált környezetben, mert egészen más a helyzet, amikor a nacionalizmus megnyilvánul.

Szomorú, de ezek a nehézségek az oktatás hiányára, a történelmi megértés hiányára és az együttérzés hiányára vezethetők vissza. Úgy vélem, az egyetlen módja annak, hogy valóban biztonságos teret találjunk a kommunikációhoz az, ha elfogadjuk a másik embert olyannak, amilyen – a saját nyelvével, szokásaival, hiedelmeivel –, és úgy tiszteljük, ahogy van. Állandó erőlködéssel aligha jutunk el valahova.

Ami engem illet, áldottnak érzem magam, hogy Erdélyben élhetek, ahol rengeteg örökség vesz körül bennünket, természeti, kulturális egyaránt. Ettől gazdagabb, érdekesebb életet élek. Örülnünk kellene annak, hogy több nyelvet hallunk, több kultúrával érintkezhetünk, ezt nem szabadna kerülni! Reménykedem benne, hogy mindig lesznek olyanok, akik közvetítenek a két kultúra között, akik megpróbálnak kilépni a komfortzónájukból, hogy jobban megértsék a másikat. Én személy szerint ezt teszem, és ezt kívánom tenni a jövőben is.