Kovács Ágnes pszichológus: a kétnyelvű gyermek könnyebben vált egyik feladatról a másikra

A kétnyelvűségnek hazai közegben nem kifejezetten pozitív a megítélése, hiszen közvetlenül a magyar közösségből való lemorzsolódással szokás társítani a többségi, azaz a román közösség javára. Azonban a tudomány ezt a kérdést másképp kezeli: objektív szempontok szerint vizsgálja meg a kétnyelvű egyének – gyermekek és felnőttek – nyelvelsajátítását és gondolkodásának fejlődését. Dr. Kovács Ágnes brassói származású, Budapesten élő és tevékenykedő pszichológust, kutatót kérdeztük minderről.  Interjúalanunk egyetlen magyar szakemberként vett részt annak a világszinten első kutatócsoportnak a munkálataiban, amely a csecsemőknél vizsgálta: hogyan reagálnak a fizikai és szociális környezetükre, többek között a nyelvekkel kapcsolatos ingerekre. 

Nemrég egy magyar anyuka panaszkodott arról, hogy a gyermek nem érzi jól magát a román bölcsődében, és ez számára szinte érthetetlen, hiszen a gyermek tulajdonképpen sem magyarul, sem románul nem tud még, szerinte nem kellene számítania annak, hogy a környezete román. Tényleg olyan fontos egy néhány hónapos csecsemőnek az, hogy milyen nyelven is zajlik körülötte az élet?

A vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a csecsemők nagyon korán, már néhány hónapos korukban meg tudják különböztetni az anyanyelvüket bármilyen más nyelvtől. Hogyha, például, az illető gyermek csak a magyart hallotta otthon, akkor bizonyára meg tudja különböztetni, hogy a bölcsődében más nyelvet beszélnek. Lehet, hogy nem tud még magyarul, nem tud szavakat kimondani, de ez nem jelenti egyben azt is, hogy nem ért szavakat. Már tíz-tizenkét hónaposon viszonylag sok szót értenek – átlagosan tízet-húszat, de olyanok is vannak, akik ennél többet. Teljesen biztos, hogy egy néhány hónapos csecsemő is meg tudja különböztetni a nyelvek eltérő fonetikai jellegzetességeit. Például, a magyar és a román nyelv prozódiája nagyon különbözik.

A bölcsőde másfelől azért is nehéz kérdés, mert a beszoktatás – ha egy-, ha kétnyelvű a gyermek – mindenkinek egy nehéz feladat. Viszont olyan felmérésről, ahol arra keresik a választ, hogy nehezebb-e a beszoktatás, ha egy gyermek más nyelvű bölcsődébe megy, nincs tudomásom. Ezt azért is nehéz vizsgálni, mert nagyok az egyéni különbségek – egyik gyermek hamarabb beszokik, a másik lassabban, nehezebben, és így nem lehet tudni, hogy ez minek köszönhető: egyéni sajátosság, vagy pedig összefüggésben áll a beszoktatás az otthonos, illetve ismeretlen nyelvekkel.

Van-e alapvető különbség az egynyelvű gyermekek illetve a két vagy akár többnyelvű közegben élő picik szellemi fejlődésében, illetve beszédkészségének fejlődésében? Ez miben érhető tetten leginkább?

E két vonatkozást érdemes külön tárgyalni. Ha a nyelvi fejlődést vesszük kiindulópontként, harminc évvel ezelőtt még úgy gondoltuk, hogy a kétnyelvű gyermekeknek biztosak a lemaradásai, lassabban tanulják meg bármelyik nyelvüket a kettő közül. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem igaz. Az utóbbi húsz év kutatásai azt bizonyítják, hogy mind az egy-, mind pedig a kétnyelvűek ugyanakkor érik el a nagyobb nyelvfejlődési stádiumaikat. Gondolok itt arra, hogy ugyanakkor kezdik mondani az első szavaikat, az első kétszavas összetételeiket. A lényeges különbség az, hogy míg az egynyelvű gyermek csupán egy nyelven, a kétnyelvű akár mindkettőben is elérheti ezt a fejlődést.

A másik nagy aggodalom ilyenkor az szokott lenni, hogy a gyermek keverni fogja a nyelveket. Erről is szólnak kutatások, és valóban létezik is valamennyi nyelvkeverés, de azt is kimutatták ugyanakkor, hogy ez annak függvénye, hogy mennyi nyelvkeverést hall a gyermek a környezetében. Ha az anyuka és az apuka keveri a nyelveket, akkor ő is fogja. Ha viszont ez elenyésző, akkor a gyermeknél is kevésbé fordul elő.

A kognitív fejlődést illetően a kétnyelvű gyermekek esetében egyáltalán nem számolhatunk be hátrányokról, pedig a szülők és a pedagógusok részéről is gyakori az az aggodalom, hogy ez nemcsak a nyelvtanulásban okozhat lemaradást, hanem a szellemi fejlődésben is. Ilyen lemaradás azonban nincs. Sőt, úgy tűnik, hogy bizonyos területeken előnyeik vannak.

Kétnyelvű óvodásoknál figyelték meg, hogy bizonyos figyelmi funkcióik jobban fejlettek. Ha például egyik feladatról át kell váltani egy másikra, akkor ez könnyebben megy nekik, ezt pedig azzal magyarázzák, hogy valójában nekik nagyon nagy tréningjük van a figyelemmegosztásban, hiszen váltogatják a nyelveket: amikor az egyiket beszélik, a másikat legátolják. Ez pedig úgy hat, mint egy mindennapos intenzív tréning, ami fejleszti a gyakorta igénybe vett figyelmi funkciókat. Sok olyan vizsgálat van ezen a téren, amely mind a felnőtteknél, mind pedig a gyermekeknél kimutat ilyen jellegű előnyöket.

Viszont számomra az egyik legérdekesebb kérdés az volt és a trieszti doktorátusom idején azt kutattam: lehetnek-e ehhez hasonló előnyök csecsemőkorban is, még mielőtt a gyermek elkezd bármilyen nyelvet beszélni. És ennek a logikája az volt, hogy végül is a legnagyobb kihívás nem az, hogy miként váltogatjuk a két nyelvet, ha már beszéljük ezeket. Hanem az, hogy miként tanul meg egy olyan baba egyszerre két nyelvet, aki még nem is tudja, hogy két nyelvet hall a környezetében. Ráadásul teszi ezt ugyanannyi idő alatt, mint az egynyelvű társa. A vizsgálati eredmények fényében arra következtettem, hogy lehetnek olyan kognitív funkciók, amelyek fejlettebbek már csecsemőkorban, és amelyek ezt lehetővé teszik. Úgymond: a feladat kétszer olyan nehéz, de ez valahogy mégis sikerül nekik.

A kétnyelvűségnek, úgy tűnik, idős korban is vannak előnyei, hiszen ha valaki két nyelvet használ napi szinten, az olyan, mint egy agytorna, és – például – az Alzheimer-kór előfordulása is ritkább, a kutatások szerint.

Magyar és román vegyes nyelvi közegről beszélünk itt alapvetően. Mennyire fontos a nyelvek elsajátításában az, hogy ez a két nyelv gyökeresen különbözik egymástól?

Elvileg sokkal könnyebb lehetne a nyelvek elsajátítása, ha két nyelv különbözik, mert – ugye – az, amire a csecsemők elsőként figyelnek, az a prozódia, vagyis ha két nyelvnek a dallama teljesen más. Ezt már az újszülöttek is meg tudják különböztetni. Úgy tűnik, olyan képesség ez, ami már nagyon korán jelen van. Több vizsgálat kimutatta viszont azt is: ha olyan gyermekeket próbálunk összehasonlítani, akik két nagyon különböző nyelvet hallanak – amilyen a román és a magyar –, olyanokkal, akik két nagyon hasonlót – amilyen a katalán és a spanyol, ahol tényleg nagyon közel áll a két nyelv egymáshoz, sok az átfedés – nem találunk különbségeket ezek között a gyermekek között a fejlődésük tekintetében. Bebizonyosodott: a gyermek a két nagyon hasonló nyelvet is megtanulja megkülönböztetni. Ha a dallamuk nagyon hasonló, akkor nem tud erre hagyatkozni, persze, de vannak másféle jellegzetességek, amelyek jelen vannak egyik nyelvben, de nincsenek jelen a másikban.

Gyakran hallani azt, hogy ha egy magyar gyermekkel nem beszélünk románul is, amikor beszélni tanul, akkor később gondjai, nehézségei lesznek ez utóbbi elsajátításával. Ez mennyire reális félelem?

Ez nehéz kérdés. Itt alapvető az, hogy a „késő” mennyire későt jelent, és hogy milyen mértékben használja a két nyelvet. Persze, általános nézet az, hogy kisgyermekkorban könnyebb megtanulni egy idegen nyelvet vagy egy második nyelvet, mint felnőttkorban. Úgy tűnik, hogy van egy úgynevezett kritikus periódus a második nyelv elsajátításában – ami főleg ennek bizonyos aspektusaira vonatkozik, mint amilyen például az akcentus –, azonban ez nem a csecsemőkorban, hanem a korai serdülőkorban zárul le. Ha nem egyévesen, akkor tízévesen is meg tudja tanulni a gyermek a második nyelvet, ha elég inger éri, eleget tud gyakorolni. Hiszen azt mindig figyelembe kell venni, hogy mennyi időt tölt a gyermek a második nyelv tanulásával, vagy mennyit hallja, használja a második nyelvet. Úgy tűnik, hogy ennek van a legfontosabb szerepe, és nem az a fontos, hogy egyévesen, négyévesen, vagy nyolcévesen kezdte tanulni a második nyelvet.

Érzékeli-e egy gyermek azt, ha a környezete különbséget tesz két nyelv között, hogy az egyik nyelv úgymond fontosabb a másiknál? Ha igen, miből köbözi ezt ki?

Érdekes felvetés, én viszont nem igazán foglalkoztam ezzel a kérdéssel, nem tudom, milyen kutatások, eredmények vannak ilyen téren. De az szinte valószínűsíthető, hogy számít: amikor a gyermek közösségbe kerül – óvodai vagy iskolai csoportba – fontos lesz, hogy milyen nyelvet beszélnek a társai. Mert kisgyermekkortól már van egy olyan késztetésünk, hogy megpróbálunk beilleszkedni a közösségünkbe, nem akarunk a furcsa, kilógó elem lenni. Ezáltal pedig annak a nyelvnek lesz nagyobb presztízse a gyermek számára, amelyiket a társai beszélik, akikhez hasonlóvá akar válni.

Ugyanakkor, ha egy magyar gyermek – mondjuk – Amerikában nő fel, gondolok itt például a barátnőm gyermekeire, ahol a család magyarul beszél, a gyermekek pedig angol óvodába és iskolába járnak, akkor nyilván – a nyelv presztízsén túl – az is számít, hogy napra lebontva a gyermek mennyi időt hallja vagy beszéli az egyik, illetve a másik nyelvet. Ha az egyik nyelv túlsúlyba kerül, akkor az lesz a domináns. Ha az iskolában az angolt hallja, a társai is azt beszélik, akkor egy időre bizonyára az lesz a domináns és a preferált nyelv is számára. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet kiegyensúlyozni ezt a dominanciát és presztízst, ezeket a társas hatásokat, de ez egyáltalán nem könnyű és tudatos erőfeszítést igényel. Ezt a barátnőmék úgy oldják meg, hogy sokat járnak magyar közösségbe, ahol vannak magyar gyerekek, akikkel barátságot köthetnek, magyarul beszélhetnek gyermekeik. Ez azt is jelenti, hogy tudják használni a kevésbé domináns nyelvet, azt, amelyet kevesebbet használnának egy átlagos napon.

A kétnyelvűséget nálunk nem szokás mindig pozitív szövegkörnyezetben emlegetni. Becézik még „félnyelvűségnek” is, de általában azzal társítják, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek "lemorzsolódnak", vagyis a többségi nemzetet választják hovatartozásuk egyetlen meghatározójaként. Ez azonban egy eléggé sarkított kép. Három interjúból álló sorozatunkban azt mutatjuk be, hogy a kétnyelvűségnek számtalan arca van: Kovács Ágnes pszichológust, kutatót arról kérdeztük, mit mond a tudomány erről a jelenségről, Budrala Sárát arról faggattuk, hogyan éli meg ezt a hétköznapokban egy nagyszebeni fiatal lány, aki Kolozsváron egyetemista, miközben édesanyját, Kató Csillát arra kértük, meséljen a kétnyelvű gyermekei neveléséhez kapcsolódó tapasztalatairól.  

Mennyire tragikus az, ha egy gyermek környezetében keverik a nyelveket? Elkezdődik a mondat magyarul és befejeződik románul, mondjuk… Azért is kérdezem, mert ez nyugati közegben már nem számít annyira tragikusnak, mint amennyire kisebbségi környezetben annak számít.

Hát, ezt Nyugaton is csak bizonyos közegben lehet megtenni. A magyart és az angolt, például, csak azok tudják keverni és csak olyan közegben ahol mindkét nyelvet ismerik. Azt, hogy ez mennyire jelent problémát, a jelenlegi társadalmi viszonyok között nehéz megállapítani, mert nem nagyon tudjuk, hogy egy ilyen keverés hová vezet és milyen mértéket fog ölteni a jövőben. Amire legszélsőségesebb esetben gondolhatunk, azok az úgynevezett „keveréknyelvek”: több száz évvel ezelőtt, egyfajta keveredés valósult meg például az angol vagy a spanyol hódítók és egy-egy őslakos közösség nyelve között, ennek eredményeképpen pedig létrejöttek a keveréknyelvek, amik egyes esetekben teljesen önálló nyelvekké váltak.

Az elmondható: ez mindig attól függ, hogy melyik két nyelvet keveredik, hogy két – úgymond –egyenrangúnak tekintettet vagy pedig egy kisebbségi és egy többségi nyelvet kevernek. Ha a magyar és a román keverésére gondolsz, akkor az más helyzet, mint amikor például valaki angol szavakat kever a magyar beszédébe. Ez utóbbi akár divatos is lehet, mert ugye, az angol nagyon fontos nyelv. De trendy lehet a magyar és román keverése is egy olyan középiskolában, ahol ez az általános szabály, mindenki így beszél. Hogy ennek milyen hatásai vannak, erről nagyon keveset tudunk, mert nincsenek erre vonatkozó vizsgálatok, tudomásom szerint.

Persze, az a helyzet is más, amikor egy olyan felnőtt, aki bár mindkét nyelvet helyesen tudja beszélni, tudatosan keveri a nyelveket. A gyermekek esetében viszont mindig arra szoktunk törekedni, hogy a két nyelvet tanulja meg külön, helyesen, mindkét nyelvben legyen egy bizonyos készségkészlete, beszélje és használja jól. Ez már egy tinédzsernél nem kérdés, csak éppen más tényezők jönnek be a képbe: ha az iskolában ez a szokványos, akkor ennek a presztízse is más lesz, mint egy olyan közegben, ahol ezt nem nagyon nézik jó szemmel.

Bár a közmegítélésben különbözhet annak besorolása, amikor valaki a románt keveri a magyarral, annál, amikor az angolt keverik a magyarral – a nyelvkeverés tekintetében semmi különbség nincs a kettő között. Amúgy, hozzá kell tennem: román közegben is gyakori jelenség, hogy a nyelvbe angol szavakat kevernek. És ez egy elfogadott dolog. De nyilván, látni kell, hogy a magyar és román keverésének a megítélése teljesen más, hiszen az előző esetben egy nemzetközi nyelvről beszélünk, amelynek nincsenek a kisebbségi léthez kapcsolódó vonatkozásai, ahol a nyelv fontos szerepet játszana az identitás megőrzésében. Ezért is nehéz összehasonlítani a kétfajta nyelvkeverést. Elméletben azonban egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Dr. Kovács Ágnes: Brassó, 1977. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen végezte 2000-ben. 2002-ben mesteri fokozatot szerzett pszichológiából, 2008 májusában pedig doktorált a trieszti SISSA Kutatóközpont Kognitív Idegtudományi Intézetében. 2007-től 2011-ig Marie Curie-ösztöndíjasként vett részt a Magyar Tudományos Akadémia DISCOS-projektjében, valamint tudományos munkatársként dolgozott a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) Fejlődéslélektani Kutatóközpontjában. Jelenleg a Közép-európai Egyetem adjunktusa és Fejlődéslélektani Kutatóközpontjának kutatója. 2012 -2018 között egy Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázata keretében önálló kutatócsoportot indított.
banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?