A nagyhét szent ma is üzenetértékű – véli Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, akit arra kértünk, ossza meg olvasóinkkal húsvéti üzenetét. Meggyőződése, az ember belülről nem sokat változott az évezredek folyamán, „sajnos napjainkban is gyakori, hogy akarva vagy akaratlanul, szóval, cselekedettel, akár egy gesztussal megbántjuk egymást, fájdalmat okozunk. Úgy döfjük át egymás szívét, mint a megfeszített Jézus Krisztusét a katona”. Elmondása szerint nagypéntekjét éli a világ, mintha az emberiséget hatalmába kerítette volna a gyűlölködés, társadalmi kérdéseink megoldását az egymásnak feszülésben látjuk: „feszítsd meg, öld meg, tedd tönkre” – biztatjuk egymást, és ritkán gondolunk arra, hogy a nagycsütörtöki elfogadást, szeretetet vagy nagyszombati feltámadást, visszatérést, újraegyesülést is gyakorolhatnánk.

– Tavaly arról beszéltünk, hogy „nemcsak a kétezer évvel ezelőtti nagyhétről kell elmélkednünk, hanem a világunkban zajló nagyhétről is”. Hogy látja, idén is nagypéntekjét éli a világ?

– Az évezredekkel ezelőtti történések ma is jelen vannak, hiába az emberiség fejlődése, a gondokra adott válaszok szinte ugyanazok – ezek közül egyelőre a keresztre feszítés a legnépszerűbb. Ma is gyakori, hogy akarva, akaratlanul megbántjuk egymást, fájdalmat okozunk, a katonához hasonlóan szíven döfjük embertársainkat. Mintha a világot hatalmába kerítette volna a gyűlölködés, társadalmi kérdéseink megoldását az egymásnak feszülésben látjuk.

Az egymásnak feszülés pedig haraggal jár együtt. Nagyon ritka, hogy két összetűzésben lévő ember bosszú és ítélkezés helyett a megbékélést, a feltétel nélküli szeretetet válassza.  És sajnos nem csupán fizikai személyek között gyakori a csörte, hanem országok között is. Látjuk, hogy Ukrajna és Oroszország között mi zajlik, milyen kegyetlen, gyilkos háború folyik éppen.

– Az egyre rosszabbodó, és a világot teljesen kiforgató eseményeink tükrében azt mondanám, hogy olyan időszakát éli az emberiség, amikor a keresztény szeretet, a feltétel nélküli odafordulás már-már ismeretlen. S ha mégis ismerős, egyre nehezebb annak gyakorlása…

– Ha megnézzük az életünket, rájövünk, hogy tele van nagypéntekekből fakadó tragédiákkal. Eltelt egy év, de ma is ugyanaz a helyzet, mint tavaly, amikor éppen a húsvétról beszélgettünk: szörnyű nagypéntekje zajlik továbbra is a világnak, van párhuzam a Jézus által megélt és a mai kor nagypéntekjei között. A járványhelyzet, a háború, a szegénység, a globális felmelegedés mind olyan akadályok az életünkben, amelyekre egyelőre erőszakkal válaszolunk. Ahol emberek halnak meg, gyűlölet és kegyetlenség feszül egymásnak, ott sokkal csendesebben hallatszik az „ez az én testem” felajánlás, és harsányabb a „feszítsd meg!” kiáltás.

Urunkat, Jézus Krisztust nagypénteken a népe kereszthalálra ítéli, az idegen rómaiak kivégzik. Szörnyű, ami vele történik, de napokkal később nem csupán feltámad, hanem feltámad a szeretetre, nem áll bosszút, nem ítélkezik, nem követel elégtételt, nem tervez leszámolást.

Ellenkezőleg: halat süt, kenyeret, és meghívja a tanítványait egy reggelire. Döbbenetes. Azt gondolom, ha Jézus Krisztus akkor ott előkapott volna a háta mögül egy kakast, és jól rápirít Péterre, hogy mégis mit szól, milyen állatot tart a kezében, hányszor kukorékol, mielőtt elárulnak valakit, akkor Péter megszégyenülve kért volna bocsánatot mindenért, elbattyogott volna, és többé talán vissza sem tér. Jézus pedig ott marad a fene nagy igazával. Jézus azonban nem az igazságot választotta, hanem a szeretetet.

A rá váró kegyetlenségek ellenére, a nagycsütörtöki vacsora előtt az Isten szeretettel leborult gyermekei előtt, és megmosta tanítványai lábát: leborult Júdás előtt is, akinek a zsebében ott lapul a harminc ezüstpénz, de ugyanúgy megmosta Péter lábát is, akiről biztosan tudta, hogy megtagadja őt még aznap. Jézus nem dühöng, nem borul ki, nem zavarja el az árulót, hanem gondos szeretettel megmossa a lábát, és főpapi imájában meghirdeti a szeretet parancsát – nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja övéiért. És itt egy szó sem esik arról, hogy az illető megérdemli-e vagy nem! A szeretet parancsa nem feltételes, mások bűne, hibája, rosszasága nem jogosít fel arra, hogy letérjünk a szeretet útjáról.

Ezt kellene megtanuljuk: megtörténhet, hogy a mi szívünket is átdöfik, megaláznak, sárba tipornak, de nem a bosszú a megoldás. Azért vagyunk keresztények, mert hiszünk a szeretet végső győzelmében. Hiszünk abban, hogy van kiengesztelődés, újrakezdés, bűnbocsánat.

– Tehát Jézus Krisztus tettei ma is aktuálisak. Talán az évezredek múlásával egyre aktuálisabbak.

– Meg kellene tanulnunk Krisztustól, hogy a szeretetünk ne az első pofonig, az első kilábalásig tartson, szeretetünknek ne legyen határa, korlátja. Krisztus nagypénteken a kereszten is tud szeretni, arra kéri atyját, bocsásson meg kínzóinak, mert nem tudják, mit tesznek. Ugyanakkor a mennyei Atyára sem neheztel, amiért kegyetlen sorsot szán neki. Harag helyett kezébe ajánlja lelkét.

– Hogyan gyakorolhatjuk a keresztény szeretetet? Mit érdemes átgondolnunk, hogyan cselekedjünk a nagyhéten, hogy tisztább szívvel éljük meg az ünnepet?

– Sokakat érdekel, hogy az orosz-ukrán háborúnak mi lesz a vége. Ha egy kicsit is keresztények vagyunk, leülünk, párbeszédet folytatunk, újratervezzük az életünket. Ha nem vagyunk igazi keresztények, akkor az utolsó katonáig harcolni fogunk.

Statikus világnézetünk van, a genetika és a világ berendezkedése azt próbálja elhitetni velünk, hogy mi „ilyenek vagyunk”: azaz determináltak vagyunk, nem tudunk változni. Meghatározzuk, hogy milyen lehet vagy milyennek kell lennie egy népnek, címkézzük az oroszokat, az ukránokat, a cigányokat, a magyarokat, a románokat.

Kapcsolódó

Csaba testvér szerint szörnyű nagypéntekjét éli a világ: gyűlölet, halál vette át a szeretet helyét

Mintha a világot hatalmába kerítette volna a gyűlölködés, a társadalmi kérdéseink megoldását az egymásnak feszülésben látjuk: „feszítsd meg, öld meg, tedd tönkre” – biztatjuk egymást, és ritkán gondolunk arra, hogy a nagycsütörtöki elfogadást, szeretetet vagy nagyszombati feltámadást, visszatérést, újraegyesülést is gyakorolhatnánk.

húsvét nagypéntek Böjte Csaba

Sajnos a társadalmi előítéletek hatására nagyon sok ember a magáévá tette ezt a determináltságot: nem hiszi, hogy változni tud, alakulni tud, holott Jézus Krisztus egyik legfontosabb mondata az, hogy „legyetek tökéletesek, mint az én mennyei atyám”. Azaz Ő kinézi belőlünk, hogy megszabadulhatunk a bűneinktől, hogy új életet kezdhetünk, hogy újratervezhetünk, és igenis újjászülethetünk a szeretetben és a békében. Ő képesnek talál bennünket bármire, megelőlegezi nekünk a bizalmat.

Ha képesek vagyunk iskolába járni és ott tanulni, illetve sikerül elsajátítanunk a biciklizést, az úszást, akkor miért ne tudnánk megtanulni viselkedni is? Miért nem tanuljuk meg a szavainkat, tetteinket irányítani, egymás iránti szeretetünket kimutatni? Senki nincs ketrecbe zárva: nem hiszem azt, hogy Isten predesztinálna egy népet vagy egy személyt, egy közösséget, bárkit és bármit. Tudunk változni, képesek vagyunk alakulni, formálódni. Dönthetünk, hogy mit kapálunk ki magunkból, és mit öntözgetünk, formálunk, alakítunk magunkban!

Az önnevelést és önmagunk fegyelmezését gyakorolnunk kell. Mert a keretes világnézettel és előítéleteinkkel önmagunkat és egymást is ketrecbe zárjuk. Jézus, ha nem hitt volna abban, hogy az ember képes lehet megváltozni, nem jött volna vissza közénk, nem támadt volna fel. Én nem hiszek egy olyan Istenben, aki utópiát kergettet az ő gyermekeivel.