„Nemcsak a kétezer évvel ezelőtti nagyhétről kell elmélkednünk, hanem a világunkban zajló nagyhétről is” – hívta fel figyelmünket Böjte Csaba ferences szerzetes, akivel a húsvétra való lelki felkészülésről beszélgettünk. Tapasztalatai szerint az évezredekkel ezelőtti történések ma is jelen vannak, hiába az emberiség fejlődése, a gondokra adott válaszok szinte ugyanazok – ezek közül egyelőre a keresztre feszítés a legnépszerűbb. Mintha a világot hatalmába kerítette volna a gyűlölködés, társadalmi kérdéseink megoldását az egymásnak feszülésben látjuk: „feszítsd meg, öld meg, tedd tönkre” – biztatjuk egymást, és ritkán gondolunk arra, hogy a nagycsütörtöki elfogadást, szeretetet vagy nagyszombati feltámadást, visszatérést, újraegyesülést is gyakorolhatnánk.

Csaba testvér emlékeztetett, kétezer évvel ezelőtt a szeretetet, a békét, a jóságot meg lehetett ölni, mi több, el is temették, de mindezek ellenére harmadnap feltámadott. Szörnyű nagypéntekje zajlik ma is a világnak, van párhuzam a Jézus által megélt és a mai kor nagypéntekjei között: a járványhelyzet, a háború, a szegénység, a globális felmelegedés mind olyan akadályok az életünkben, amelyekre egyelőre erőszakkal válaszolunk. Ahol emberek halnak meg, gyűlölet és kegyetlenség feszül egymásnak, ott sokkal csendesebben hallatszik az „ez az én testem” felajánlás, és harsányabb a „feszítsd meg!” kiáltás.

Pedig a szeretet, a jóság, a béke, az igazság maga az Isten – ha ezeket a szavakat használjuk, olyan, mintha Istent emlegetnénk. Elpusztíthatatlan értékek mind: feltámadnak, előjönnek a sírból, és újraélednek bármikor, ezért nem késő a harag helyett ezeket gyakorolni. „Hiszem, hogy Ukrajnában a városokat újraépítik, a halottakat eltemetik, elgyászolják, és újból megszületik a béke: virágokat ültetnek az emberek, egy asztalhoz ülnek, szeretettel tekintenek egymásra. De ahhoz, hogy ez megvalósuljon, bíznunk kell abban is, hogy nem a világvége közeledik, hanem a húsvét hajnala. Minden nehézség ellenére nekünk, keresztényeknek hinnünk kell a szeretet végső győzelmében” – fűzte hozzá.

Mint mondta, a húsvét nem a kétezer évvel ezelőtti dolgokon való merengés, hanem kérdésfelvetés is: vajon az én életemben mibe torkolltak a megújuló virágvasárnapok? A Krisztus mellett, az élet mellett, a szeretet mellett döntöttem? Vagy inkább szépen csengő harminc ezüstpénzbe, Péter tagadásába vagy az emmauszi tanítványok fáradt, rezignált meghátrálásába kapaszkodtam?

Lándzsával átdöfött szívek ma is vannak: néha mi magunk lendítjük a fegyvert szeretteink felé

Csaba testvér biztos benne, hogy mindannyiunk életében történnek olyan események, hangzanak el olyan szavak, amelyek lándzsaként szúrják át a szívünket, vagy amelyekkel mi döfjük át embertársaink szívét. De a szeretet sértettségünkben is gyakorolható: Jézus arra bizonyosság, hogy megsebzett szívvel is lehet szeretni.

Ám míg körülöttünk és bennünk nagypénteki események zajlanak és veszekedés, civakodás, ellenségeskedés határoz meg bennünket, addig fontos időnként reflektálni az életünkre: a nagyböjt és a nagyhét erre ad lehetőséget. Negyven napot kapunk az elcsendesedésre, arra, hogy számot vessünk önmagunkkal – éppen elegendő idő, hogy felismerjük, ha zsákutcába keveredtünk, és más, járható utakat keressünk magunknak. A gyalázkodás, a könyörtelenség például egyike a zsákutcáinknak, erről előbb-utóbb minden ember megbizonyosodik, vélekedett Csaba testvér.

Hozzátette, Jézus Krisztus azt is bebizonyította nekünk, hogy nagy csönd után születnek a jó döntések. „Azt gondolom, hogy nagyon sok újragondolásra van szüksége a világnak, mert ez a fogyasztói, mindent lelegelő társadalom, és annak világnézete kutyaszorítóba sodorta az emberiséget: a klímánk katasztrofális, a közbiztonság egyre romlik, az emberek kapzsisága rátelepszik a mindennapokra. Egy új világrend szükséges és újfajta világlátás” – úgy véli, a változtatás nem spórolható meg: hiába mondogatjuk, hogy majd, ha vége lesz a háborúnak, minden ott folytatódik, ahol még a járványhelyzet előtt tartottunk. Mert ezek után még nagyobb problémák következnek, ez az út nem járható, és többé semmi nem lesz a régi.

Kapcsolódó

Nagypénteken Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.

húsvét nagypéntek

A társadalmat jelenleg az érdekli, hogy az élet mibe van csomagolva – márkás autó, modern ház, divatos ruha –, holott a béke, a család, az öröm lenne igazán fontos, de az ezek iránti érdeklődés épphogy pislákol. Mit sem sejt az emberiség arról, hogy valós értékek hiányában, bármennyire is szépen csomagolja az értéktelent, nem lesz egészséges az élete, hiányérzet és ebből fakadó düh tölti be a szívét. „Ezek tudatában bizton állíthatjuk, hogy rólunk szól ez a nagypéntek. Adja az Isten, hogy őszinte kiengesztelődés, újrakezdés legyen az életünkben” – fogalmazta meg kérését.

Virágvasárnaptól a feltámadásig: a nagyhét eseményei a ma élő emberek mindennapjaiban is jelen vannak

A virágvasárnap azt üzeni, hogy a ránk váró nehézségek ellenére is lehet bennünk kitartás, öröm. Ezen a napon a tanítványok viszonyulása is hangsúlyos, hiszen mind tudják, hogy mi vár rájuk Jeruzsálemben, mégis kitartanak Mesterük mellett, és a Biblia szerint „mindent megtesznek, amit Jézus meghagyott nekik”. Cselekedetük ma is üzenetértékkel bír: mindannyian emberek vagyunk, gyakorta szembesülünk azzal, hogy nehéz kötelességeinket teljesíteni, akár az iskolában, akár a munkahelyeken vagy a családban. Nehéz a feladatoknak eleget tenni, különösképpen akkor, ha komoly gondok, problémák adódnak – magyarázta Csaba testvér, aki szerint „akkor derül ki, hogy kiben mennyi érték, kitartás, hűség rejlik, amikor nehézségekkel, megpróbáltatásokkal kell szembenéznie. Nagypéntek árnyékában kitartani, hűségesnek lenni, feladatainkat teljesíteni Isten előtt kedvessé, értékessé tesz”.

Döbbenetesnek találja, hogy a rá váró kegyetlenségek ellenére, a nagycsütörtöki vacsora előtt az Isten szeretettel leborul gyermekei előtt, és megmossa tanítványai lábát: leborul Júdás előtt, akinek zsebében ott lapul a harminc ezüstpénz, de ugyanúgy megmossa Péter lábát is, akiről biztosan tudja, hogy meg fogja őt tagadni még aznap. Jézus nem dühöng, nem borul ki, nem zavarja el az árulót, hanem gondos szeretettel megmossa a lábát, és főpapi imájában meghirdeti a szeretet parancsát – nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja övéiért. „És itt egy szó sem esik arról, hogy az illető megérdemli-e vagy nem! A szeretet parancsa nem feltételes, mások bűne, hibája, rosszasága nem jogosít fel arra, hogy letérjünk a szeretet útjáról” – hangsúlyozta.

Mint mondta, Jézus a nagypénteki események előtt mindvégig önuralmat gyakorolt: Jeruzsálembe ment, meglátogatta barátját, ünnepi vacsorán vett részt. Sok emberrel társalgott, azaz a nehézségek közepette nem bezárkózott, nagypéntek árnyékában nem elfordult tanítványaitól, hanem sorsát vállalva részt vett az ő életükben, egy asztalhoz ült az emberekkel. Viszonyulása arra ösztökél, hogy készüljünk méltósággal életünk fájdalmas eseményeire. A nagycsütörtökök, nagypéntekek ugyanis minden ember életének velejárói, a Golgotára előbb-utóbb mindenkinek fel kell mennie. „Adná az Isten, hogy jézusi lelkülettel éljünk, és ne környezetünket vádolva, hanem belső békével hordozzuk keresztünket” – fogalmazta meg Böjte Csaba, akinek meggyőződése, bármi is történik körülöttünk, Atyánk nem engedi el a kezünket, éppen ezért nekünk sem szabad betegségben vagy kudarcokban eltaszítanunk magunktól a körülöttünk élőket. Feladatunk megőrizni a kereszt árnyékában is az emberi méltóságunkat.

A szerzetes szerint Jézus a halálával kiáltja oda mindannyiunknak: az élet nem játék, szörnyű a bűn zsoldja, veszélyes letérni a szeretet útjáról. „Meg kellene tanulnunk Krisztustól, hogy a szeretetünk ne az első pofonig, az első kilábalásig tartson, szeretetünknek ne legyen határa, korlátja” – Krisztus nagypénteken a kereszten is tud szeretni, arra kéri atyját, bocsásson meg kínzóinak, mert nem tudják, mit tesznek. Ugyanakkor a mennyei Atyára sem neheztel, amiért kegyetlen sorsot szán neki. Harag helyett kezébe ajánlja lelkét.

A nagyhét eseményeinek ismeretében minden kereszténynek számot kell vetnie a húsvétra való lelki felkészülés folyamán: vajon egy-egy veszekedés, nézeteltérés után képes-e a mi szeretetünk feltámadni, képesek vagyunk-e a haragunkat félretéve újrakezdeni? Csaba testvér úgy véli, „nekünk, egyszerű kis embereknek óriási erőt ad Krisztus feltámadása, hisz a politikai hatalmasok és milliárdosok ma is megölhetik az igazságot, de biztos, hogy ő feltámad, és a gyilkos tervek mindig összeomlanak. Döbbenetes nagy titkok ezek, amelyekért érdemes elcsendesednünk, megnyílnunk”.