A legerdélyibb húsvétot ígéri az Erdélyi Magyar Televízió

Az eddigieknél is színesebb műsorkínálattal jelentkezik húsvétkor az Erdélyi Magyar Televízió. Kalotaszegtől Székelyföldig sokrétű hagyományvilágot tár nézői elé, rendkívüli hangversenyekkel, népzenével és mulatsággal szórakoztat, illetve tartalmas beszélgetések színesítik idén az ünnepi palettát, közölte a műsorszolgáltató.

Az Erdély TV nagycsütörtökön 13 órától vetíti az Ég és föld nagycsütörtöki koncert csíksomlyói kegytemplomban készült felvételét, az Erdélyi Hagyományok Háza szervezésében, majd 15 óra 40 perctől Vecsei H. Miklós a csendről, a hitről, a színész felelősségéről beszél a Kultúrcsepp műsorban.

Nagypénteken portrésorozat indul a Magyar Művészeti Akadémia jóvoltából. A nagyjainkról szóló Portrék első adásában 14 órától Terényi Ede zeneszerzőről, majd 16 óráról Jókai Anna íróról lesz szó. A Mozaik a megszokott időpontban, 18 óra 20 perckor kezdődő adásában a hétköznapi újjászületés témáját járja körül Borota Gábor pszichológus. Szintén aznap 21 órától jelentkezik a Nőszemközt műsor is, amely a hit témájára épül.

Nagyszombaton 20 órakor a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Barokk zene nagyböjt idején című hangversenyének felvétele csendül fel, illetve 21 óra 30 perckor Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész Rekvizítumok régi verseimbőlRadnóti Miklós emlékezetére című szerzői és előadóestje látható.

Húsvétvasárnap 12 órától Kallós Zoltán néprajzkutató és népzenegyűjtő életútját mutatja be a Portrék műsor. Ünnepi különkiadással jelentkezik az Üzenet szeretettel 13 óra 30 perckor, amelynek meghívottai a kolozsvári Berke Sándor és Krisztina újragondolt húsvéti finomságokkal hangolnak az ünnepre. Ezt követően a Kultúrcsepp, Református énekek újrahangolva címmel kezdődik 16 órakor. Fazakas Szabolcsot, a Legendárium ötletgazdáját látogatta meg a Jó napot! Megjöttem… A műsort 15 óra 30 perctől követhetik, valamint a már megszokott időpontban, 17 órától látható a Hitélet legújabb kiadása: a Húsvéti remény a Lázár történetében. Húsvét első napján 20 órától az Erdély TV Kalotaszegen készült Körös-körül Körösfőn című ünnepi, szórakoztató műsorával jelentkezik. Aztán 21 óra 30 perctől a Magyar Nemzeti Filharmonikusok Zenekarának ünnepi hangversenye örvendezteti meg a nézőket.

Húsvéthétfőn a Maros Művészegyüttes hagyományos székelyföldi locsolást idéző műsora kerül adásba 13 órától. Aznap 16 órától Farkas Árpád költőről. Húsvét másodnapján 18 órakor Kicsid Gizella színművész Pilinszky-estjét vetíti a televízió, a 18 óra 20 perckor kezdődő Mozaik műsorban széki húsvéti szokásokat ismerhet meg a néző. Később, 20 órakor Marosvásárhelyi Állami Filharmónia rendkívüli hangversenye, a Viva la Operetta! tekinthető meg.

Az ünnep ideje alatt is Böjte Csaba ferences szerzetes, valamint Szénégető István plébános léleksimogató gondolataival töltődhetnek fel a nézők.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?