banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Húsvéti menü a dietetikus szemével: tippek, receptek és tanácsok

A húsvét egyaránt szól a tavaszi megújulásról, a locsolkodásról, családlátogatásról, valamint az étkezésekről. De mi kerüljön az ünnepi asztalra? Mennyire egészségesek a hagyományos ünnepi ételeink? Hogyan kerülhetjük el a túlevést? Erről kérdeztük Szilágyi Karola dietetikust. Cikkünk 2019 áprilisában jelent meg.

A húsvéti ünnepek előtt sokan – akár vallási, akár egészségügyi okokból – böjtölnek, az ünneppel együtt azonban elkezdődik a lakomák és koccintások sora. Ez mennyiben tesz jót a szervezetünknek? 

Minden túlzás, a szervezet megerőltetése károsan befolyásolja az összes funkcióját. Vegyük figyelembe azt, hogy az általában 40 napig tartó böjt folyamán igyekszünk kevesebb táplálékot fogyasztani, ugyanakkor mellőzzük az állati eredetű táplálékokat. Egyes vallásoknál szinte teljesen vegetáriánus táplálkozásra térnek át, ezáltal megkönnyítve az emésztőrendszer túltelítettségét, illetve különböző káros anyagokkal terhelését. A böjt magába foglalja a húsok, füstölt termékek, túl fűszeres ételek kerülését és igyekszik az egyszerű, természetes, nem túl feldolgozott ételeket előnyben részesíteni.

Hibát követünk el, ha ezt a táplálkozási szokást csak időszakosan vállaljuk, miközben ha engednénk egy picit a szigorú böjtből és mértékletesen fogyasztanánk az úgynevezett „tilos” és valóban káros ételeket, eljuthatnánk egy szervezetünknek megfelelő és nem káros táplálkozási módhoz.

Mennyire egészségesek a hagyományos húsvéti ételek? 

A hagyományos húsvéti ételek nagyon finomak, ellenben a túlzott fogyasztásuk, mint például a füstölt sonka, nagy mennyiségű tojás, alkohol, fehérkalács, édesség, majonézes ételek, igen komoly emésztési gondokat okozhatnak. Ne feledjük, hogy a májbetegségben szenvedő, epehólyag bántalmakkal, köszvénnyel és bélpanaszokkal kűzdő, illetve gyomorfekélyes betegeink, egy ilyen „megpróbáltatás” után, könnyebben köthetnek ki a sűrgősségin. Továbbra is érvényes, amit mindig hangsúlyozok: mindent csak mértékletesen!

Miből és mennyit érdemes fogyasztani? 

Mindenből amennyi jól esik, olyan mértékben, hogy semmiképpen ne keltsenek jóllakottsági érzést, mert gyarlók vagyunk és ami finom, azt bizony képesek vagyunk mértékletesség nélkül magunkba tömni. Az, hogy egy adott ételből mekkora az a mennyiség, amellyel megterheljük a szervezetet, az egyéntől függ. 

Hogyan tehetjük egészségesebbé az étkezéseinket, miközben nem mondunk le a finom falatokról?

Ebben az időszakban is be kell tartani a dietetika szabályait. A tányérunk felét mindig zöldségek töltsék ki, amit ilyenkor szerencsére nem nehéz megvalósítani, mert tavasszal már sok friss zöldség közül választhatunk. Figyeljünk oda a főzési technikára, próbáljunk párolni, sütőpapíron, roston, sütőzacskóban sütni, így csökkenthetjük a zsírbevitelt a szervezetünkbe. Válasszunk sovány húsokat, nem kötelező a legzsírosabb húsokból készíteni a főfogást. A majonézt helyettesítsük avokadó és görög joghurt keverékével, ami sokkal könnyebben emészhető. Legyen rostban gazdag az étkezésünk, részesítsük előnyben a teljes kiörlésű gabonaféléket. Fektessünk hangsúlyt az étkezés ritmusára, együnk lassan, rágjuk meg jól az ételt, tegyünk kis adagokat a tányérunkba. 

Avokádós töltött tojás
Hozzávalók: 6 db tojás, 1 db nagy jól megérett avokádó, fél vöröshagyma, 1 ek citromlé, 1 mk római kömény, só, őrölt fehérbors,1 gerezd fokhagyma
Elkészítése: A tojásokat pár perc alatt keményre főzzük, megpucoljuk, félbevágjuk. Óvatosan kiszedjük a sárgáját úgy, hogy a fehérje egyben maradjon. Az avokádót félbevágjuk, kanállal kivájjuk a húsát, és a tojássárgájához adjuk. Hozzákeverjük az összetört fokhagymát, a vöröshagymát, a citromlevet, a római köményt, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd a botmixerrel pépesítjük. Az elkészült avokádókrémmel ezután megtöltjük a tojásfehérjéket. Tálaláskor, ízlés szerint, kínálhatunk hozzá paradicsomot, paprikát.

Mit tegyünk, ha túl sokat ettünk? Hogyan, milyen házi praktikákkal enyhíthetjük a tüneteinket? Milyen esetben kell orvoshoz fordulni?

Elsősorban térjünk át a teljes diétára, ami egyenlő az ételek megvonásával. Megfelelő mennyiségű langyos teát (kamilla, menta, köménymag, hársfa) és szobahőmérsékletű vizet kell ilyenkor fogyasztani és lassan, lépésről lépésre, mint ahogy a pici gyermeknek adagoljuk az ételt, kell visszatérni a helyes táplálkozáshoz. A probiotikumok támogatják az emésztést, a „jó” baktériumok egyensúlyba hozzák a bélflórát. Ide sorolhatjuk a joghurtokat, a kefirt, a savanyú uborkát és a savanyú káposztát. Emésztésünket nagyban segítheti még a mozgás, evés után menjünk sétálni, biciklizni, vagy akár gyalog mehetünk vendégségbe is.

Abban az esetben ha az emésztési bántalmaink nem szűnnek meg egy nap alatt, forduljunk orvoshoz.

Mire figyeljünk a gyerekek étkezése esetében? 

A gyerekek szeretik a csokoládét és nagyjából kikerülhetetlen, hogy ne fogyasszanak ünnepek idején, mert mi nem is, bizonyára lesz olyan vendég, aki ezzel akar kedveskedni nekik. Nem mindegy azonban, hogy mekkora mennyiségben és milyen minőségben fogyasztják ezeket. Ha tehetjük – a saját gyerekeinknek vagy akár ajándékként – adjunk minél magasabb kakaótartalmú csokoládét.

Fontos tudni, hogy a csokoládé székrekedést okozhat, ezért naponta 1-2 kockánál vagy heti két alkalomnál többször ne adjunk csokoládét a gyerekeknek. A legideálisabb, ha mi magunk készítünk édességet, tehéntúróból, pudingból, friss gyümolcsökkel, teljes kiőrlésű liszt vagy tönkölyliszt ségítségével.

A húsvéti locsolkodásra jellemző lehet a fokozott alkoholfogyasztás. Hogyan tartsunk mértéket, mire figyeljünk a másnaposság elkerülése érdekében? Hogyan enyhíthetjük a panaszainkat?

Semmiképpen ne fogyasszunk alkoholt üres gyomorra. Ne feledjük, hogy az alkoholamellett, hogy káros hatással lehet szervezetünkre, még kalóriadús is. Ha alkoholt fogyasztunk, ne keverjük az italokat, egy fajta ital mellett döntsünk. Minden korty alkoholos italt kövessen minimum két korty víz, hisz nagyon fontos szervezetünk vízháztartásának egyensúlyban tartása. Itt is figyeljünk a mértékletességre és tartsuk be a napi megengedett mennyiséget. 

Ha nem sikerül megúszni a másnaposságot, akkor kíméljük az emésztőrendszerünket, fogyasszunk enyhén édesített folyadékokat például: tea, gyümölcslé, almakompót. A hideg gyümölcsleves nyugtatja a nyálkahártyát, a szűrt zöldségleves pedig kíméli a gyomrot és segíti az emésztést. Ilyenkor kerüljük a paradicsomos, fűszeres és olajban sült ételeket, mivel megnövelik a gyomorsav mennyiségét és refluxot okoznak, ami megjobban serkenti a másnaposság tüneteit.

Az ünnepi menü és az alkohol együtt nagyobb kockázatot jelent, mint egyik vagy másik külön-külön? Van-e olyan étel-ital kombináció, ami különösen veszélyes lehet a szervezetünknek? 

A szervezetnek van egy olyan tulajdonsága, hogy mindig azt a szervet részesíti bővebb vérellátásban, amely abban a pillanatban a legnagyobb munkát fejti ki. Ezért, amikor a gyomrunk, bélrendszerünk el van foglalva (tömve van), természetesen ide összpontosítja a keringés java részét, egyúttal megvonva a központi idegrendszer, az agyunk felé iranyuló oxigénnel telített vért. Ennek következménye az álmosság, levertség, lassú gondolkodás, amit természetesen az alkoholfogyasztás kétszeresére vagy háromszorosára fokoz.

Értelmetlen ebben a fázisban olvasni, tanulni, vagy bármilyen szellemileg megerőltető tevékenységet folytatni. A tojás–sonka–kalács kombinációja egy igazi kalóriabomba, alkohollal párosítva – kis túlzással – a vérünket átalakítja egy cukros-zsírt és alkoholt szállító közeggé. Ezt a kombinaciót elszállítja a májba, ami ebből kénytelen egy tiszta, méregmentes vért kibocsájtani! A nagyon krémes, cukros, zsiradékban gazdag sütemények, szintén többszörös károsodásnak teszik ki a májat.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?