A gyerek nem a tévétől fog megszólalni: így segítse a beszédfejlődésben

A televízióban vagy táblagépen látott mesék, animációk teljesen más hatással vannak a gyermek agyi és beszédfejlődésére, mint a könyvből olvasott vagy fejből mondott történetek. Szakemberek szerint a legnagyobb probléma a tévével, hogy a még nem beszélő gyermek ugyan hallja a beszédet, de nem látja, hogyan kellene képezni a hangokat. Éppen ezért a WHO kétéves kor alatt nem javasolja a képernyős tevékenységet, írja a femina.hu portál.

Az animált mesékben számítógéppel mozgatják a szereplők száját, ami másképp mozog, mint ahogy az a valóságban történik. Mivel a gyermekek utánozással tanulnak, a beszédfejlődésben fontos szerepe van annak, hogy lássák a másik fél szájmozgását, enélkül a beszéd sem tud megindulni. Emellett azért sem helyénvaló sok időt tölteniük a képernyő előtt, mert míg a meseolvasás során a gyermek képzelete és kreativitása szárnyal, addig a rajzfilmek egy kész képet vetítenek felé, amelyet, korából adódóan talán nem is ért meg igazán, főként a vibráló színek és a gyorsan mozgó képek kötik le a figyelmét.

Fotó: Pexels | Lina Kivaka

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kétéves kor alatt azért sem javasolja a képernyős tevékenységet, mert nem csupán a beszédfejlődésre van negatív hatással, hanem a gyermek idegrendszerére is, hiszen intenzív fény- és hanghatásoknak teszi ki a csemetét. Emiatt fáradt, nyűgös lesz, és elaludni is nehezebben tud majd. 

Íme néhány beszédfejlesztő módszer 

  • Diafilm

Tévé helyett sokkal jobb megoldás, a diafilmvetítés, ami visszahozza a régi időket: kevesebb fény- és hanghatás éri így a gyermeket.

  • Meseolvasás

A rendszeres, napi 15 perces mesehallgatás években mérhető iskolai előnyöket eredményezhet azokkal szemben, akiknek egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán olvasnak. A mese amellett, hogy fejleszti a gyermek képzelőerejét és fantáziáját, oldja a feszültséget, bővíti a szókincset, fenntartja a figyelmet, és segít koncentrálni.

  • Mondókák, ölbéli játékok

A legkisebbek imádják a mondókákat és ölbeli játékokat, amelyek amellett, hogy remek szórakozást nyújtanak számukra, észrevétlenül fejlesztik többek között a beszédértést, a beszédészlelést, a ritmusérzéket és a mozgáskoordinációt. A közösen együtt töltött idő és a testi közelség erősíti a szülő és gyermek kapcsolatát, ezáltal egészséges önbizalommal ruházza fel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
  • Közös beszélgetés

Kutatások kimutatták, hogy a kétirányú kommunikáció, azaz a társalgás hatszor hatékonyabb a gyermek nyelvi fejlődése szempontjából, mint az egyirányú (azaz a meseolvasás) vagy a tévénézés. Gazdagabb lesz a szókincse, a kifejezéseket, nyelvi fordulatokat könnyen elsajátítja, és ezeket alkalmazza is a beszédjében.

Kapcsolódók

Kimaradt?