Fontos, hogy az apák is meséljenek a gyermekeiknek

A gyerekek úgy ismerkednek meg a könyvekkel, ahogy azt a szülők megmutatják nekik: ha kezdetektől fogva meséket hallanak, rájönnek, a könyveket nagyobb kedvvel forgatják később maguktól is. A mesék kikapcsolják őket a napi pörgésből, elrepítik a fantázia birodalmába, közben egyre több új szóval, kifejezéssel ismerkednek meg: a mesék által fejlődik a személyiség, a kommunikációs képesség, és mélyül a kötődés a mesét olvasó szülővel. Érdemes az apáknak is mesélniük, mert a kutatások szerint az apától meséket hallgató gyerekek jobb nyelvtudással és magasabb iskolai eredményekkel büszkélkedhetnek, írja a divany.hu portál.
Fotó: pexels.com

A meséléshez nem szükséges különleges eszköz vagy helyszín, csupán egy könyv, és még a történetet sem kell kitalálni, hiszen le van írva. A felolvasás az apák stressz-szintjét is csökkenti, a kapcsolat pedig mérhetően javul, hiszen a közösen átélt mese kiváló alap a beszélgetésekhez. Idővel pedig az apukák nyugodtan fel is dobhatják a mesét saját sztorikkal, közösen kitalált elemekkel, ahogy egyre inkább magukénak érzik a történetmesélő szerepét. Egy másik kiváló lehetőség fejből elmondani azokat a történeteket, amelyeket az apa saját szüleitől, nagyszüleitől hallott gyerekkorában. Abból is készülhet mese, hogyan ismerkedett meg anya és apa.

Mesélni akkor is lehet, ha az apuka éppen távol van otthonától. A videókonferencia-programokon keresztül láthatják és hallhatják egymást, de legrosszabb esetben mobiltelefonon is fel lehet olvasni egy történetet. Ugyanezt a távol élő, a karantén miatt ritkán látott nagyszülőkkel is megvalósíthatjátok, és a meseolvasás közös családi tevékenységgé válhat. Jó esetben a digitálisan olvasott történetek kedvet adnak a hagyományos olvasáshoz és fordítva.

Ha nincs túl sok gyerekkönyv otthon, segít a könyvtár vagy az online könyvvásárlás, -bérlés, az e-book is. A lényeg az, hogy az apukák is kedvet kapjanak a rendszeres meséléshez, ugyanis nagy szerepet játszanak abban, hogy a gyerekük maga is olvasó, tájékozott emberré váljon felnőttkorára, addig pedig boldogabb gyerek legyen.

Kapcsolódók

Kimaradt?