„Milyen szülő az, aki telefont ad a gyerekének!?” – anyablamálás, a jelenség, amivel minden nő találkozik

„Szép: nem elég, hogy rögtön felvetted, amikor sírni kezdett, még a telefont is a kezébe adtad. Na, én ilyet soha nem tettem, és látod, milyen okos, engedelmes gyermeket neveltem?” – gyakran találkozunk ilyesféle mondatokkal, amiket a közösségi médiában kommentek keretében vagy a valós társalgásban, „kedves” véleménynyilvánítás formájában fejeznek ki egymásnak az anyák. Legtöbbször jóakarattól vezérelve, tanító célzattal hangzanak el az élces beszólások, amelyek – ha netán egy közelebbi baráttól vagy rokontól érkeznek – mély sebeket ejtenek az eleve bizonytalan szülők lelkében. Mészáros Andrea párterapeutával arról beszélgettünk, miként védhető ki, hogyan vetkőzhető le az anyaszégyenítés, illetve milyen következményekkel jár a társadalmi elvárásoktól roskadozó nők életében egy-egy „kegyelemdöfés”.

„Legyél jó nő, legyél jó anya, legyél kiemelkedő dolgozó nő, és csinos, nyerd vissza a bomba alakod kis idővel a szülés után. Tápláld tejjel, tápláld tápszerrel, vedd fel, ne vedd fel, fogadj dadust, ne engedj idegent a közelébe” – harsognak a társadalmi elvárások a nők fülébe: a média, a reklámok, a közeli és távoli ismerősök, sőt, még a családtagok is szembesítik az anyákat a kegyetlen követelésekkel. Nem csoda, hogy manapság megfelelési kényszer, maximalizmus nyomasztja a nőket, akik igyekeznek mindent megtenni azért, hogy megkaphassák „jó anyaságuk” elismerését.

Egyesek úgy vezetik le abból fakadó frusztrációikat, hogy nem bírnak mindent az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, hogy egy társukat hurrogják le, szégyenítik meg online vagy személyesen. Kéretlen tanácsokat osztogatnak annak ellenére, hogy a másik fél csupán megerősítésre vágyik.

A generációs különbségek szintén szerepet játszanak az anyaszégyenítésben: az elmúlt évtizedekben sokat változott az anyák egymáshoz való viszonyulása, ami tíz évvel ezelőtt megszokott, elfogadható volt a gyermeknevelésben, az ma már megkérdőjelezhető, elhanyagolható. Az eltérések leginkább az egyre fejlődő kutatások eredményeképpen születtek: az utánkövetéses, több évtizedes megfigyelések rávilágítottak olyan nevelési elvekre, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Így tehát napjainkban az anyák nagyobb tudással rendelkeznek, de tudásukat gyakran egy általános igazságként kezelik, ezért oktatják ki egymást úton-útfélen – részletezte a szakember.

Nincs egyetlen igazság, a kutatások csupán kiindulópontok, nem receptek

A kutatások rávilágítottak a kötődésre, a gyermek igényeire, az évtizedek folyamán pedig annyit változott a társadalmunk, hogy míg harminc évvel ezelőtt csupán három hónapnyi gyermeknevelési szabadság járt egy nőnek, ma már természetes, hogy két évet igényel. Rövid időn belül rengeteg tudásra tett szert a társadalom, ezért hatalmas a kibillenés a generációk között, és ez az alapja az „én így neveltem a gyermekemet, nem pedig úgy, mint te” kritikáknak.

Manapság az anyák hatalmas előnyt birtokolnak, ugyanis a kezükben van rengeteg valós, tudományos alapon nyugvó kutatás. Talán túl sok is, mert a különböző kutatók más-más témában vizsgálódnak, ezért az eltérő hipotézisekből különféle eredmények születnek: ugyan ugyanabból a generációból származnak, előfordul, hogy más tudásuk van a táplálásról, a gyereknevelésről, mert nem ugyanazt az „igazságot” ismerik. Mészáros Andrea párterapeuta úgy véli, legnagyobb hiba az anyaságtörténetben az, hogy általában nem kiindulópontként tekintenek a szülők a szakkönyvekben olvasottakra, hanem szent igazságként, ezért recepszerűen nevelik a gyermekeiket. Belekapaszkodnak az olvasott információkba, és akkor sem engednek azokból, ha csemetéjüknek láthatóan más igényük van.

A kapcsolatok közelisége meghatározza, mennyire fájdalmas az anyaszégyenítés

Hogy az áldozat miként reagál a beszólásokra és kritikákra attól is függ, hogy mennyire közeli vagy távoli személytől érkezik a minősítés: más anyák a játszótéren, távoli ismerősei, közeli barátai vagy saját szülei, esetleg párja tesz megjegyzéseket a nevelési elveit illetően? A párterapeuta tanácsa az, hogy a kioktatás helyzetében az anya két szempont figyelembevételével közelítsen a blamáláshoz: ha távoli személyektől, ismeretlenektől érkezik a beszólás, ne számítson a vélemény, amennyire lehet, tartsa távol magát az ilyesfajta kommunikációs helyzetektől. Köszönje meg és engedje el, nevelje tovább úgy a gyermekét, ahogyan azelőtt. Viszont, ha egy rokontól vagy családtagtól jön a sértés, érdemes kifejeznie az igényeit: merje bátran kimondani, „arra lenne igényem, hogy meghallgass, ahelyett, hogy tanácsokat osztogatnál”. A másik félnek ilyenkor szabadsága van arra nézve, hogy figyelembe veszi-e embertársa igényeit.

Ha úgy dönt, hogy továbbra sem szeretné meghallgatni hozzátartozóját, hanem inkább kéretlenül fejti ki minden témában a véleményét, következményekkel járhat ez az érintett család részéről, hangsúlyozta a szakember, kiemelve, hogy ilyen esetben a szülők prioritása az elsődleges, vagyis az anya és az apa lelkiállapota, a többi negatív külső tényező pedig ignorálható, elengedhető, a kapcsolat megszakítható vagy szüneteltethető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A megszégyenülés folyamatában nagy segítség, ha a feleség a férjével már gyermekvárás idején tisztázza a nevelési elveket, illetve azt, hogy mi minden ivódott beléjük gyermekként saját családjaikban, és mi az, amit átörökítenének csemetéjüknek. Ha ez még nem történt meg, bármikor pótolható az évek folyamán, ugyanis könnyebben tudja kivédeni a lehurrogást, és bátrabban kiállhat a véleménye mellett az az anya, aki el tudja mondani, családi rendszerben a férjével közösen így látják jónak a gyermeknevelést. Hiszen a gyermeknek a nyugodt légkör a legfontosabb: ha tehát nem lavíroznak szülei a különféle nevelési elvek között, és nem fogadnak meg minden új tanácsot, illetve nem kedvetlenednek el a beszólásoktól, a gyermek kiegyensúlyozottan nő fel.

Frusztráció, bűntudat: hogyan ne szégyenítsünk?

Mészáros Andrea hangsúlyozta, a kéretlen tanácsadás, a negatív véleménynyilvánítás bár ártalmatlannak tűnhet, valójában frusztrációt, bűntudatot ébreszthet abban, aki kapja. Hiszen egy-egy beszólás kapcsán rögtön az jut eszébe az anyának, hogy valamit nem megfelelően tesz, nevelésével elrontja a gyerekét, és emészteni kezdi a bűntudat. A szakirodalom ezért is nem tekint kritikaként a jelenségre, hanem nyíltan szégyenítésként határozza meg: hiába takarózik a másik fél azzal, hogy csak jót akart, elbizonytalanítja az eleve kétségek közt tobzódó édesanyát.

A terapeuta azt tanácsolja, amikor a valamit jobban vagy máshogyan tudó fél érveket akar felhozni saját igaza mellett, mielőtt leírná vagy kimondaná a gondolatát, alkalmazzon fordított pszichológiát: gondolkodjon el azon, hogy ha megosztja saját tapasztalatait, a beszélgetőtársa nem fogja azt hinni, hogy az ő cselekedetei helytelenek?

Fotó: pexels.com

Hatékonyabb tanácsadás helyett inkább érdeklődni, megkérdezni, hogy mire van szüksége a szülőnek, közben pedig validálni az érzéseit. Sokkal célravezetőbb ilyenkor az „elhiszem, hogy nehéz neked”, „ügyes vagy, hogy ezt is véghezvitted” kijelentés, mint az, hogy „én ezt másként tenném”. A negatív érzelmek feldolgozását lealacsonyítjuk társadalmunkban, pedig nagy munkával és fárasztó folyamatokkal jár a rossz hangokkal való megküzdés. Ezek miatt az anyák még kevesebbet tudnak aludni, mint általában, a romboló környezet és a stressz miatt pedig bizonyos esetben az anyatejes táplálás is megszakadhat.

Terápiás tapasztalatai azt mutatják, annak ellenére, hogy régebben a negatív érzelmek feldolgozása egyenlő volt a szőnyeg alá sepréssel, a mai édesanyák többségének alapigénye, hogy családtagjai és párja értékeljék. Világunkban a stresszes életmód miatt pont az érzelmi támogatás hiányzik, pedig együttérzéssel sokkal eredményesebb kapcsolatokat tarthatnánk fel – magyarázta a szakember, majd arra biztatott, járjunk el helyesen egy anyával való beszélgetés folyamán, és tartsuk be az egyszerű sorrendet: előbb hallgassuk meg, érzelmeit hitelesítve reagáljunk, majd kérdezzük meg, mire van igénye, és – ha az anya nem kérdez – hanyagoljuk saját tapasztalatainkat. Legyünk belátóak: a gyermeket egy anya neveli, tehát ne csak a gyermeket célozzuk vakon, hanem éljük bele magunkat abba is, hogy az anya mi mindent élhet meg, mire lehet valójában szüksége.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?