A földi irányítás végleg lemondana a Philae leszállóegységről

A földi irányítóközpont tudósai szerint ideje végleg lemondani arról, hogy valaha is sikerülhet helyreállítani a kapcsolatot a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön 2014-ben landolt Philae leszállóegységgel.

A német űrközpont (DLR) pénteki közleménye szerint valószínű, hogy a leszállóegységet már por borítja, és túlságosan hideg van az üstökösön a küldetés folytatására.

Stephan Ulamec, a projekt vezetője úgy fogalmazott: majdnem semmi esély sincs arra, hogy sikerülhet helyreállítani a kapcsolatot a földi irányító központ és a robot között, így többé nem lehet utasításokat sem küldeni neki. 

A Rosetta űrszondát és fedélzetén a Philae-t 2004-ben indította útnak az európai űrügynökség (ESA) a 67P/Csurjumov-Geraszimenko közvetlen közelébe azzal a céllal, hogy tanulmányozzák az üstökös aktivitását.

Rossz helyen szállt le

Az űrszonda 2014. augusztus 6-án állt pályára az üstökös körül, leszállóegysége november 12-én landolt az égitesten. A Philae atervezett célpontja helyett egy árnyékos mélyedésben szállt le.Mivel kevés napfény érte, 54 órányi működés után lemerültek az akkumulátorai, és hét hónapra hibernálta magát.

A Philae július 9-én éledt fel utoljára, reményt adva a tudósoknak, hogy sikerülhet befejezni az akkumulátorok lemerülése miatt félbehagyott méréseket. Azóta azonban a leszállóegység nem lépett kapcsolatba a Rosettával, az összeköttetés helyreállítására tett legutóbbi kísérlet is kudarccal végződött.

"Nagyon meglepő lenne, ha tudnánk fogni a jeleit" – fogalmazott Ulamec. Noha a kutatók úgy vélik, a Philae nem fagyott jégbe, az akkumulátorokat árammal ellátó napelemeket valószínűleg por fedi. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?