Titokban működtetik a szejkefürdő szennyvízrendszert?

Már négy éve, hogy elkészült a szejkefürdői víz- és csatornahálózat, a rendszer működik, sőt a kivitelező szerint az udvarhelyi városvezetés időnként működteti is, utóbbi mégsem hajlandó átvenni a beruházást, sőt, 3,2 millió lejes kártérítést követel a beruházást végző vállalattól. Megszólalt a kivitelező is, szerintük a városvezetés saját hibáit és mulasztásait próbálja másra hárítani, és amit pedig velük szemben folytatnak, az már kimeríti a rágalmazás fogalmát.

Amíg nincs víz a Szejkén, addig strand sem lesz | Fotó: Szász Csaba

A székelyudvarhelyi városvezetés augusztus 16-án a hivatal honlapján közzétett közleményében tényszerű helyzetjelentésként jelezte, hogy a beruházást az átvételi bizottság a tervtől való többszörös eltérés miatt nem vette át a kivitelező Macops Kft.-től 2019-ben.

Megemlítik, hogy „ezt követően számos per indult el és a folyamat évekig elhúzódott, de érdemi bírósági döntés a mai napig nem született”. Mint írják, a megoldás érdekében tavaly egy általuk megbízott szakértő tanulmányt készített arról, hogy milyen javításokat és új munkálatokat kell elvégezni „annak érdekében, hogy a beruházás a terveknek és a mai normáknak megfelelően átvehető, és üzembe helyezhető legyen”, majd felkérték a kivitelezőt, hogy végezze el a szükséges munkálatokat.

A közlemény megemlíti, hogy mivel a Macops idén augusztus elején visszautasította a munkálatok elvégzését, jelezve, hogy csak egy új szerződés keretében szeretne tovább dolgozni, az udvarhelyi városvezetés augusztus 16-án felbontotta velük az érvényben lévő beruházási szerződést. Mivel ez szerintük a kivitelező hibájából történt, a késedelmi kamatokkal együtt 3,25 millió lejes kártérítést követelnek a Macopstól, amiből 281 ezer lej a Puskás Katalin fejlesztési igazgató idejében jogtalanul jóváhagyott összeg, 282 ezer lej pedig a hátralévő munkálatok becsült értéke, továbbá a napi 1600 lejjel növekvő büntetőkamatot, amely értéke augusztus 16-án 2 millió 688 ezer lejt tett ki.

Megszólal a kivitelező

„Eddig nem akartunk megszólalni, de a hitelrontást, amit az udvarhelyi városvezetés folytat ellenünk, már nem hagyhattuk szó nélkül” – állítják a Macops kft tulajdonosai Bálint Antal és Bálint Barna, rágalomnak minősítve azt a vádat, mely szerint nem tartották be a tervet a kivitelezés alatt. Mint mondják, a terveket – még a munka megkezdése előtt – úgy vették át, hogy már tartalmazta a Gálfi Árpád polgármester által jóváhagyott és aláírt dokumentumot, amely a rendszer Székelyudvarhely és Szejke közti nyomvonalának megváltoztatásáról szólt. Hozzáteszik, hogy amikor az átvételi bizottság megtagadta a munkálatok átvételét, ez a dokumentum rejtélyes módon eltűnt, a későbbiekben tagadták is a létezését, vagy legalábbis az érvényességét. Az irat csak jóval később, 2021-ben került elő, amikor Szabó Sámuel, az akkori közbeszerzési igazgató megtalálta, és átirattal adta át a polgármesternek, hogy nehogy újból „eltűnjön”. Bálint Antal hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivatal a kivitelezés ideje alatt folyamatosan felügyelte a munkálatokat, és ha netán eltértek volna a tervtől, azonnal leállítják a munkát.

A Macops tulajdonosai, Bálint Barna és Bálint Antal | Fotó: Szács Csaba

Perek, kivizsgálások

A városháza és a kivitelező közötti abszurd háború 2018 decemberében kezdődött, amikor a hivatal megtagadta az utolsó, 408 ezer lejes értékű számla kifizetését, arra hivatkozva, hogy a hivatalnál belső kivizsgálás folyik és amíg nem tisztázódnak a dolgok, addig nem hajlandóak fizetni.

Gálfi Árpád polgármester ugyanis azzal vádolta meg Puskás Katalin akkori fejlesztési igazgatót, hogy többletköltségek jóváhagyásával 257 ezer lejjel károsította meg a várost, és rajta akarta behajtani ezt a pénzt. Gálfi menesztette Puskást a hivataltól, és a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) is feljelentette. Puskás megnyerte a menesztésével és a károkozással kapcsolatos pereket, és a marosvásárhelyi DNA is ejtette az ügyet.

Több peres ügy és feljelentés következett, az udvarhelyi városháza például jogi úton próbálta érvényteleníteni a Macops-szal megkötött szerződést, valamint a közbeszerzési eljárást is, de utólag ejtették a vádakat.

2020 augusztusában a Macops is beperelte a hivatalt a munkálatok át nem vételéért, de ettől visszaléptek. 2021 decemberében újabb pert indítottak a számlák kifizetése érdekében, amit a DNA újabb vizsgálódásának idejére felfüggesztettek. Bálint Antal azt sejti, hogy az ügyészség nyomozása az átvétel megtagadásához kötődik.

Ki tartozik kinek?

Azzal kapcsolatosan, hogy az udvarhelyi polgármesteri hivatal felbontotta a beruházási szerződést, Bálint Antal így nyilatkozott:

„A kivitelezést 2019 májusában befejeztük, a 36 hónap garancia idő alatt semmiféle felszólítást javítási munkálatra nem kaptunk, habár átiratban jeleztük, hogy hajlandóak vagyunk a garanciális munkákat elvégezni. Nincs szükség arra, hogy a szerződést a hivatal felbontsa, mivel az 2022 novemberében a garancia lejártával megszűnt.”

A polgármesteri hivatal által emlegetett kártérítést alaptalannak tartják. „Biztosan jól néz ki a 3.251.261 lej követelés, csak éppen fordított a helyzet. A Macopsnak ki nem fizetett számlái kamatostól már rég meghaladták a 4.000.000 lejt, ami a törvényszéken van per alatt. Lehet ezt bármiféle indokkal húzni, halasztani, de egyszer fizetni kell” – hangzott el a Macops részéről.

Mint mondják, hajlandóak lettek volna kiegyezni a hivatallal, elengedték volna a 408 ezer lejes ki nem fizetett számla 0,1 százalékos horribilis büntetőkamatát, beérve egy átlagos banki kamattal, de a városvezetés ezt az ajánlatot elutasította.

Az udvarhelyi városvezetés kártérítést követel a kivitelezőtől | Fotó: udvarhely.ro

Mai normatívák

A városháza által rendelt szakvéleményről a Macopsnál úgy vélik, hogy a szakember „túlbuzgóan, jó pénzért, megrendelésre végezte a feladatát”, teszi ezt mindazok után, hogy az átvételi bizottság semmilyen hibát nem talált a rendszerben, és bár a későbbiekben a kivitelező többször is kértek a hivataltól, hogy amennyiben vannak garanciális problémák, jelezzék ezeket, hogy kijavíthassák, de beadványaikra nem kaptak választ.

„Azt mondja a szakértő, hogy a rendszer nem felel meg a mostani normativáknak. Nyilván a 2017-2018-ban épített rendszerek egyike sem felel meg a mai normatíváknak, hiszen időközben eltelt 5-6 év és változtak az előírások. De ez már nem a mi dolgunk.” – érvel Bálint Barna.

A Macops tulajdonosai úgy látják, hogy a szejkei munka befejezése óta eltelt 50 hónap alatt az udvarhelyi városvezetés mindent elkövetett, hogy okot találjanak arra, hogy saját mulasztásaikat és téves döntéseiket az építőre vagy másra hárítsák.

Bálint Antal több rendellenességre is rámutat. Szerinte indokolatlan a szakértői vélemény, amely áttervezésről, átépítésről, jogtalan garanciális munkák elvégzéséről beszél. Továbbá dokumentumokkal támasztják alá ama állításukat, hogy a helyszínen megjelent  átvételi bizottság nem az volt, amelyet a polgármester eredetileg kinevezett, és hogy a második bizottságnak nem volt a törvényes kinevezése. A Macopsnál meg vannak győződve arról, hogy a város időközönként működteti a rendszert. Megemlítik, hogy tavaly nagy port vert fel a Mini Erdély Park esetleges elköltöztetése, végül azzal a feltétellel maradtak, ha a város idén márciusig átveszi és üzembe helyezi a az ivóvíz- és szennyvízhálózatot- Ez nem történt meg, a park mégis maradt.

„Vannak rákötések, amik a munka befejezése után történtek, engedéllyel vagy engedély nélkül, a szivattyúk a városi rendszerbe ürítik a szejkei szennyvizet. A munkálatok átvételét szabályozó rendelkezés (273-as kormányhatározat 1994, 22 paragrafus 3-as cikkely) egyértelműen tiltja az át nem vett beruházások működtetését. Ha rákérdez valaki, majd azt a választ kapja, hogy karbantartási okok miatt időközönként elindítják a pumpákat, nehogy leragadjanak” - magyarázza Bálint Antal. Hozzáteszi, hogy az elmúlt években többször is kérték az udvarhelyi polgármestert, hogy üljenek le tárgyalni, fizesse ki a számláikat, hagyják a pereskedést és adják át a rendszert.

„Vélt igazához való görcsös ragaszkodás, rossz tanácsadók, haszonleső ügyvédek, ki tudja mi vezérelte Gálfi Árpádot? Most már nincs visszaút, még ha évekbe telik is, számolnia kell hibás döntéseinek következményeivel. Nem az én tisztem megállapítani, hogy a négy éve húzódó cirkusz, pereskedés, munkálat átvételének megtagadása, közpénzen megrendelt szakértői vélemény, további átépítési költségek milyen jogi kategóriába sorolhatók? Felelőtlenség? Közpénzek gondatlan kezelése? Hivatali visszaélés?” – összegzett Bálint Antal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?