Termálkert és botanikus kert Nagyváradon – euromilliós projektekhez kérnek támogatást

Uniós finanszírozásra pályázik Nagyvárad önkormányzata, hogy a várad-őssi (Ioșia) strandot termálkertté alakítsák át, ugyanakkor a várad-szőllősi (ma Nufărul) városrészben egy botanikus kertet alakítsanak ki. A két projektet hétfőn terjesztették elő támogatásra.

A termálkert projektjét, mint korábban írtuk, tavaly „melegítette fel” a helyi önkormányzat, azt követően, hogy három évvel előtte már a látványterveket is bemutatták az olasz Ischia szigetén található Poszeidón Termálkert által ihletett fürdő átalakításhoz. Az ezzel járó kiadásokat a napokban hagyta jóvá a helyi tanács, a végleges gazdasági mutatók szerint pedig 216,6 millió lejbe kerül majd, az összeg nagyobb hányadát pedig nem fedezi majd az uniós támogatás. Az elképzelések nem változtak: az nem a már meglévő aquapark mintáját követő élményfürdő lenne, hanem egy park, ahol kültéri- és beltéri medencék várnák a vendégeket, ugyanakkor spa és gyógykezelésekre alkalmas helyiségeket is kialakítanak majd.

A botanikus kert látványterve | Fotó: nagyváradi önkormányzat

Ez elviekben két év alatt készülhet el, akárcsak a várad-szőllősi kert, amely az önkormányzat tájékoztatása szerint egy grandiózus városi park lesz, ahol kialakítanának egy üvegházat, egy kilátó tornyot, ugyanakkor még egy gyalogos felüljáró is helyet kapna. A kétszintes üvegházat a Nagyváradi Állami Egyetem használná, így ott laboratórium és előadóterem is helyet kapna. Az üvegház fűtésére termálvizet használnának. A szabadtéri kert térrendezése során a területet különböző növénytípusokra osztanák, ugyanakkor szabadtéri bútorok elhelyezése, valamint gyalogos ösvények és parkoló kialakítása is a terv része. Ez a beruházás 123,5 millió lej.

Nagyváradnak különben volt egy botanikus kertje, egy üvegház, amelyet még az 1970-es években építettek. A rendszerváltást követően viszont elhagyatottá vált, és bár pár éven át a Nagyváradi Állami Egyetem használta oktatásra az óriáspálmáknak otthont adó épületet, az olyannyira leromlott állapotba került, hogy két évvel ezelőtt lemondtak róla, és átadták a nagyváradi polgármesteri hivatalnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?