Finanszírozási mentőakcióban Nagyvárad – újabb támogatásra pályáznak az egykori premontrei gimnázium épületének felújításához

Aktualizálták és jóváhagyták a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium épületének felújítását célzó projekt műszaki-gazdasági mutatóit, amelyet előterjesztenek uniós finanszírozásra.

A helyi önkormányzat már régóta próbálja előteremteni a szükséges 83 millió lejt a műemlékvédelem alatt álló, de meglehetősen leromlott állapotban lévő belvárosi ingatlan tatarozásához. A beruházás révén cserélnék ki többek között az ablakokat, szigetelnék a falakat, kicserélnék és hőszabályozóval látnák el a fűtőtesteket, ugyanakkor felújítanák a belső tereket és az iskola udvarait is.

A Mihai Eminescu Főgimnázium sürgős felújításra szorul | Fotó: a nagyváradi önkormányzat

Idén télen még optimistán jelentette be Florin Birta, Nagyvárad polgármestere, hogy miközben eredetileg arra számítottak, hogy csak a munkálatokhoz szükséges összeg felét tudják majd külső forrásokból finanszírozni, az Országos Beruházási Vállalat (CNI) révén a fejlesztési minisztérium a teljes projektet támogatni fogja. Csakhogy a szükséges iratokat nem terjesztették elő időben. Szabó József, az RMDSZ helyi tanácsosa már júniusban figyelmeztetett arra, hogy emiatt a pénz elúszhat. A CNI nyáron le is állította a kifizetéseket, ezért most az önkormányzat próbál egy újabb finanszírozási forrást megpályázni, hogy legalább a projekt egy része támogatva legyen külső forrásból.

Emlékezetes, hogy az egykori premontrei gimnázium épületének visszaszolgáltatása kapcsán évek óta pereskedtek a premontrei szerzetesrenddel. A több mint háromszáz éves ingatlan tatarozását már 2018 óta sürgetik, a munkálatokra pedig három évet szánnának.

A helyi önkormányzat hétfői tanácsülésén viszont nem csak az Eminescu iskola épülete volt az egyetlen téma,

Ugyanígy átcsoportosították több más uniós projekt költségvetését is, mert azokat a munkálatokat, amelyeket idén év végéig nem tudnak befejezni, jövőre önköltségen kell elvégezni. Szabó József, a Maszolnak elmondta, hogy az RMDSZ frakciója azt nehezményezi, hogy fontos projektek csúsztak el azáltal, hogy érthetetlenül sokat vártak a kivitelezéssel. Nem tudni mire vártak, de emiatt azok a munkák, amelyeket nem tudnak idén befejezni, jövőre átkerülnek az önkormányzat finanszírozása alá, magyarázta a frakcióvezető. „Már most vannak projektek, amelyek 50 százalékos önrésznél tartanak, de olyan is amelyik 80 százaléknál” – húzta alá.

A rengeteg uniós pályázattal büszkélkedő Nagyvárad számára így növekszik az önrész például egy kórházprojekt esetében, de a belvárosi térfelújítással is „elcsúsztak”. Mindezt jövőre várhatóan hitelekből, és a helyiek által befizetett adókból kell majd kifizessék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?